2014. folyamán az Erdélyi Református Egyházkerület több körlevelet is kiküldött, amelyben a gyülekezetek segítségét kérte abban, hogy egy-egy szenvedő ember életén segítsenek. Ezen segítségkérések egyike azért fogalmazódott meg, hogy Nagyi Nórának a műtétjét tudják a szülők kifizetni. A szülők már akkor azt ígérték, hogy a támogatóknak részletesen is beszámolnak a történtekről. Ez a viszonylag rövid összefoglaló az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti tagjainak szól, akik a gyűjtés során igencsak szép összeget adományoztak azért, hogy Nóra két lábra tudjon állni.

Nagyi Nóra születésétől fogva spasztikus paralízisben szenved, de ezt nagyon későre vették észre az orvosok. A szülei négy hónaposan látták, hogy valami nincs vele rendben, elmentek több orvoshoz, mindenki azt mondta, hogy várjanak türelemmel, minden rendben lesz. Amikor már majdnem tíz hónapos volt, és még mindig nem tudott ülni, akkor ijedtek meg a szülei, ezért elmentek egy neurológushoz, ekkor derült ki, hogy spasztikus paralízisben szenved. Ma már jobban van, nem csak ülni tud, a gyógytornának és két műtétnek köszönhetően járni is tud. Hírek, interjúk, riportok számoltak már be arról, hogy hogyan sikerült jelentős fejlődést elérni nála, tavaly karácsonykor ugyanis egy nem mindennapi csodának lehettek tanúi.

A spasztikus paralízis azt jelenti, hogy az alsó végtagokon nagyon feszesek az izmok, emiatt nem tudnak járni a betegségben szenvedők. A betegségnek több fajtája van. Van olyan, hogy féloldalra görcsös, tehát az egyik keze és lába feszesek, van olyan, hogy a felső végtagokat tudják alig mozgatni, Nagyi Nóránál az alsó végtagjai nagyon feszesek. A szülők sokáig úgy gondolták, hogy beavatkozás nélkül is lábra fog állni a kislányuk, azonban három éves korában még mindig nem tudott . Nóra tíz hónapos korától intenzíven mozog, eleinte naponta ötször tornásztatták. Az első három hónap után rögtön lábra állt, addig csak akkor tudott felállni, ha valamibe belefogódzott, járni pedig csak akkor, ha fogta valaki a kezét, de csak lábujjhegyen, behajlított térddel. A szülei meg voltak győződve, hogy el fog indulni anélkül, hogy meg kellene műteni. Azonban, amikor elmúlt három éves, még mindig nem fejlődött rendesen, ekkor már a műtét lehetősége is felmerült.

“A tévében hallottunk egy műtét lehetőségéről, amit Amerikában végeznek. Eleinte elvetettük az ötletet, mert úgy gondoltuk, hogy Nóra úgyis el fog indulni. Csakhogy nem indult el, megtett pár lépést, és egyre csúnyább lett a járása. Pár hónap után mégis úgy döntöttünk, hogy utánajárunk ennek a lehetőségnek. Megkerestük interneten a családot, akit a tévében láttunk. Felajánlották a segítségüket, és megmondták, hogy honnan kaphatunk még több információt.”

Viszonylag rövid levelezés után kiderült, hogy Nóra alkalmas a műtétre, azt ígérték nekik, hogy nagyon jó eredményeket érhetnek ezzel el. Ekkor azonban egy másik kérdés merült fel, hogy honnan szerzik meg a műtéthez szükséges 60 000 eurót. A beszélgetés közben Nóra kint játszik az udvaron Antal Csaba lelkipásztorral, akinek a kérésére az Erdélyi Református Egyházkerület is elkezdett gyűjteni a műtétre, és akinek köszönhetően a beszélgetés is létrejött. Ő volt az, aki 2014. kora nyarán felhívott, hogy nem-e lenne kedvem kilátogatni Györgyfalvára, és beszélgetni egyet Nóra szüleivel.

A látogatás persze nem ezzel kezdődött, először Nóra bemutatta, hogy súlyokkal a lábán hogyan szokott nap mint nap a futópadon járni. Az idáig vezető út hosszabb volt, mint ahogy az tűnik, egyrészt azért, mert először a családot kellett meggyőzni arról, hogy ez a műtét nem ront a kislány állapotán. Másrészt, minden igyekezetük ellenére sem sikerült annyi pénzt összegyűjteni, amennyi a műtétre elegendő lett volna. Eleinte a segítségkérést és az adományok elfogadását is megalázónak tartották. Ugyanilyen meggondolásból a médiát is ki akarták zárni, de végül rájöttek, hogy ha előre akarnak jutni, akkor nem lehet őket megkerülni. Antal Csaba lelkipásztor ekkor felajánlotta, hogy küld egy segítségkérő levelet a püspökségre, ahol el is indult a gyűjtés. Azonban ez sem volt elegendő, ekkor kérték a média segítségét is. Ahogy elkezdtek a tévében szerepelni, megjelentek kisebb-nagyobb adományok a bankszámlán.

“Anyósom elmesélte egy illetőnek a történetünket, és ő mondta, hogy van egy ismerőse az országos tévéadóknál, többek között az Antena csoportnál. Így kerültünk el hozzájuk, és ennek köszönhetően karácsony harmadnapján jött a hír, hogy Becali megadta nekünk a összeg hiányzó felét. Összegyűlt 20 000 dollár, de hiányzott még a többi, illetve az utazás költségei, az ott tartózkodás és a kezelések költségei.” – mondja az édesanya, akinek még mindig hálával van tele a szeme, amikor erről az életüket megváltoztató csodáról beszél.

Nóra állapotán sokat javított a két műtét, azóta teljesen le tudja tenni a talpát, nem feszesek a lábai. Az izmai még gyengék, de közben már több pozícióban is tud ülni, ki tudja nyújtani a lábát. A napokban pedig egyedül állt a lábán öt percet, ami már látványos fejlődés a kislány életében. 

Arra a kérdésemre, hogy teljesen helyre fog-e jönni, az édesanya elmondja, hogy nem, száz százalékosan soha nem épül fel, de nem is ez a céljuk, hanem az, hogy lássák őt járni.

A beszélgetés során arra is kitérünk, hogy hogyan élték meg ezt a folyamatot. Andrea szerint az volt nagyon nehéz, hogy bele kellett nyugodniuk, hogy kérniük kell. “Volt olyan, aki hazahozta az összeget, segíteni akart, mégis nagyon nehéz volt elfogadni. Mindig én voltam itthon, nagyon megalázónak éreztem, hogy el kell fogadni a pénzt, sokszor elsírtam magam, miután elmentek. Idővel belejöttem, mert tudtam, hogy a saját gyerekünk érdekében van, ezt most érte csináljuk, és bele tudtam nyugodni, hogy bármilyen megalázó is legyen ez számunkra, végig kell csinálni. Nóra volt a lényeges ebben a folyamatban.”

Szöveg: Kiss Gábor

Fotó: Kiss Gábor, Facebook