Van élet a szórványban: magyar napot rendezett a küküllőalmási és somogyomi gyülekezet

Különleges napot élt meg Küküllőalmás és Somogyom gyülekezete október 9-én: első alkalommal szerveztek magyar napot, a nagy erdélyi városok eseményeit követve. Az rendezvény célja, hogy sugallja: a szórványban is van élet. A magyar nap egyben jó alkalom volt arra, hogy a küküllőalmási és somogyomi gyülekezetek szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a Szeged Kálvin téri testvérgyülekezettel.

Az istentiszteleten Juhász András esperes, a Szeged Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora hirdette az igét. 📸 Péter Csilla

A magyar nap céljai között szerepelt a közösségépítés és az identitás erősítése, emellett testvérgyülekezeti megállapodást írtak alá az érintettek – számolt be az eseményről Hajdú Nagy István, a küküllőalmási és somogyomi gyülekezetek lelkipásztora. Az ünnepi istentisztelet keretében köszöntötték a 70 évet betöltött gyülekezeti tagokat is az idősek vasárnapja alkalmából.

A nap további különlegessége volt, hogy két és fél év után újra megszólaltak a felújított és automatizált harangok. A kis harang idén százéves, a nagy harang pedig 97 éves. Viszontagságos körülmények között készíttette a gyülekezet az első világháború után, Kuhn Zoltán akkori lelkészsége alatt, akinek egyik unokája és egyik dédunokája is jelen volt az alkalmon.

A helyi gyerekek műsora mosolyt csalt az arcokra. 📸 Péter Csilla

Az istentiszteleten Juhász András esperes, a Szeged Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora hirdette az igét a 30. zsoltár alapján. A hálaadás fontosságát hangsúlyozta, hiszen Istentől jön minden jó adomány és tökéletes ajándék. „Ameddig valamink megvan, addig oly természetesnek vesszük – legyen az egészség, erő, fiatalság, anyagi jólét, egy drága ember mellettünk –, de ha elvész, akkor fohászkodunk érte az Úrhoz! Utólag látjuk meg Isten ajándékait, amikor már elvétetnek, vagy éppen nem kapjuk meg azokat” – figyelmeztetett a lelkipásztor, kiemelve, hogy az ember életének célja, hogy Istent dicsőítse, és hirdesse hűségét.

Testvérgyülekezeti megállapodást írt alá a szegedi és küküllőalmási gyülekezet. 📸 Péter Csilla

Az eseményen Benedek Zakariás parlamenti képviselő is köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki az új kezdeményezésért. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul is szólt az ünneplő közösséghez, arra biztatva a gyülekezetet, hogy mindenki vigye haza az összetartozás érzését, mert ez fog megtartani a következő 1000 évben is. A továbbiakban néhai Kuhn Zoltán lelkész unokája, Somogyi László köszöntötte a gyülekezetet, aki elmondta: „jó látni, hogy e gyülekezetben értik és élik a hívó szót, gyermekek, nők, férfiak, családosak, egyedül levők, mindannyian. A harangok százévesek, azt jelezik, hogy Istenünk hívása, szava el nem múlik, nem kopik, kitartóan velünk van.”

Az idősek napját is megünnepelték az eseményen. 📸 Péter Csilla

Az alkalmat a helyi gyerekek, fiatalok műsora, valamint népdaléneklés gazdagította. A templomi ünnepség után közös ebéden vehettek részt a jelenlevők a helyi kultúrotthonban, ahol Gyárfás Kinga és Ábrám Tibor nótaénekesek léptek fel, valamint Curcean Alexandru Bazil polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az eseményt a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta, emellett Kőrősi Viktor Dávid kolozsvári vezető konzul a testvérgyülekezeti kapcsolat építésében segítette a küküllőalmási és somogyomi közösségeket.