Szent László-freskót restauráltak Bibarcfalván

Nagy méretű, Szent László-legendát ábrázoló falfestményt restaurált a Bibarcfalvi Református Egyházközség a templomában. A munkálatok sikeres kivitelezéséért, segítőik nagylelkűségéért és az Úr gondviseléséért vasárnap, március 13-án adott hálát a gyülekezet.

A freskókról már Orbán Balázs is írt bibarcfalvi látogatása során. 📷 Benedek Dorottya

A bibarcfalvi református templom ékességévé vált az egyik belső falán található 8×4 méteres freskó, amelyet a magyar és román kormány támogatásával restauráltatott a gyülekezet 2021-ben. A feltárás és restaurálás szándéka már 2017-ben megszületett, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bibarcfalvi látogatásakor támogatást ígért a munkálatokra. A folyamatot végül tavaly sikerült végigvinni a magyar kormány 10 millió forintos és a román vallásügyi minisztérium 100 ezer lejes támogatásával.

Az ünnepi istentiszteleten Berszán István esperes hirdette az igét. 📷 Benedek Dorottya

A freskókat már Orbán Balázs is megemlítette az 1860-as évekre tehető bibarcfalvi látogatásakor: „Belső falait igen szép fresco-festmények boríták, melyeket vastag mészréteg fed. Egyik épebb szögletéről ezt eltávolítván /…/ festett alakokat, fehér és verhenyős lovon ülő lovagokat ismerhettem fel, miből azt következtettem, hogy ott Szent János jelenése IV-ik könyvében leírt jelenet volt festve” – idézi a lovagkiraly.org. A teljes falképsorozatot végül Huszka József tárta fel 1882–1884 között. Később újra lemeszelték a festményeket, míg Vigh István festőművész újra felszínre nem hozta 1972-ben. A 15. századi falképek a Szent László-história kivonulás, ütközet, üldözés, párviadal és lefejezés jeleneteit ábrázolták – ezek közül csak a kivonulás egy része, az ütközet és üldözés maradt valamennyire épen. A mostani felújítást végezte.

Szent László király koronával, glóriával. 📷 Benedek Dorottya

A vasárnapi hálaadó istentiszteleten Berszán István erdővidéki esperes hirdette az igét az 1Thessz 1,3 alapján, majd Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, Gál Károly, az RMDSZ erdővidéki parlamenti képviselője, Márky Dániel konzul, dr. Nagy Éva, a román vallásügyi minisztérium tanácsosa, valamint Benedek-Huszár János, Barót polgármestere köszöntötte az ünneplőket.

Az ünnepségen a gyülekezet kórusa szolgált. 📷 Benedek Dorottya

Fancsal Zsolt helyi lelkipásztor köszönet mondott a támogatóknak az anyagi és lelki segítségért, Czimbalmos Attila restaurátornak és csapatának a munkáért, Fehér János tanulmánykészítőnek az engedélyek beszerzéséért és Jánó Mihály művészettörténésznek a szakmai támogatásért. Az alkalmat a gyülekezet kórusának műsora zárta.