Sportnap a Küküllői Református Egyházmegye fiataljainak

Szeptember 23-án szervezték meg a küküllői IKE Sportnapját Fehéregyházán. Segesvár és környéke összedolgozott és egy mozgalmas, eseménydús napon vettek részt az ifisek. A szervezők nagy szeretettel fogadták a templomban a fiatalokat, ahol megkapták a részvételre feljogosító karszalagokat.

Fiatalok népes serege vett részt az egyházmegyei sportnapon.

Áhítattal és dicsőítő énekekkel indították a napot., majd nagy izgalommal mentek át a sportpályákra, ahol párhuzamosan zajlottak a sporttevékenységek. Volt fiú és lány foci, röplabda, hosszú és rövid távú futás, darts, asztalitenisz és sakk. Aki éppen nem csinált semmit, annak lehetősége volt játszani, vagy az ifis szakácsok által elkészített szendvicsekkel feltöltődhettek.

A nagyobb mozgásigényű sportok mellett az agyat is meg lehetett tornáztatni a sakkmérkőzéseken.

 

Veress Csenge szervező szerint őt már az feltöltötte, ahogy végig nézte a fiatalok körében a csapatszellemet, a csapatmunkát. A végét pizzázással zárták és kiosztották a templomban az okleveleket és a nyereményeket. Ahogy kezdték az alkalmat, úgy is fejezték be: áhítattal.

A fiatalok párhuzamosan mértkőztek meg egymással a különböző sporttevékenységeken.

„Aki másokat felüdít, maga is felüdül!” (Péld 11, 25b) Vallom és hiszem, hogy a szeptember 23-án megszervezett Sportnapon egymást üdítettük Isten jelenlétében.” – vallotta meg Andrei Imelda segesvári segédlelkipásztor, szervező.

A foci volt az egyetlen sportág, ahol a fiúk és a lányok külön mérkőztek meg egymással.

„Közel száz fiatal úgy sportolt, hogy közben egymásra mosolyogva nem egymás ellen, hanem egymással versenyeztek. Barátságos mérkőzések, nagy nevetések, vidám percek közt érezték, hogy egymás társai és testvérei vagyunk. Hisszük, hogy ennek lesz még folytatása különböző alkalmainkon.” – mondta el a segédlelkész a sportnap végén.