Egyik napról a másikra átalakult a lelkészi szolgálat a koronavírus okozta krízis következtében. Nemcsak az istentiszteletek és más gyülekezeti alkalmak költöztek a négy fal közül internetes felületekre, hanem az egyik legszemélyesebb részvételt kívánó szolgálat, a lelkigondozás is telefon- és internetes beszélgetésekben zajlik. Annak jártunk utána, hogy hogyan változott meg ez a szolgálat, milyen kihívások elé néznek a lelkigondozók, pszichológusok. Sorozatunk negyedik részében Tamás Ernő szucsági lelkipásztor, valamint Sógor Árpád, a Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora osztotta meg velünk tapasztalatait. 

Tamás Ernő szucsági lelkipásztor szerint rengeteget változott az utóbbi tíz évben a technika, az, ahogyan az emberek tartják a kapcsolatot egymással. A járvány és pánikhelyzet a gyülekezetek és lelkipásztorok életét is megváltoztatta. Ebben a helyzetben a telefon óriási segítség lehet, hiszen így zajlik a kapcsolattartás és a lelkigondozás is. A szolgálat más területein a lelkipásztorok igyekszenek a rendelkezésükre álló összes lehetőséget igénybe venni, hogy eljuttassák az igét a gyülekezeti tagokhoz. Jelenleg ez az egyedüli lehetőség, hogy az igehirdetést, a közös imádkozást, az elcsendesedést elősegítsék. Az is nagy segítség, hogy telefonon lehet tartani a lelkipásztorokkal, a gyülekezeti tagokkal a kapcsolatot, az istentiszteleteket közvetíteni tudják. Tamás Ernő szerint ha valakinek nincs is meg a megfelelő felszerelése vagy tudása, hogy az élő közvetítéseket vagy a felvételeket megoldja, a családban, gyerekek és ismerősök közül kerül valaki, aki ebben tud segíteni.

A lelkipásztorok hozzászoktak ahhoz, hogy személyesen találkoznak a hívekkel, amire most nincs lehetőség. „Minden metakommunikációs eszközt igénybe véve megértetjük magunkat, és megértetik magukat velünk az emberek. Amikor a lelkipásztor kénytelen telefonon segítséget nyújtani, olyan jellegű képességeket kell önmagából felszínre hoznia, amelyek elősegítik, aláhúzzák az adó és vevő közötti kapcsolattartást. Nagyon fontos az empátia, a ráérzés, fontos, hogy a segítő bele tudjon helyezkedni az illető személy helyzetébe, tudja megérteni az illető problémáját. Telefonon az ember csak a szavakat hallja, nem látja a gesztusokat, a másik fél mimikáját, ami elősegítheti a megértést. Fontos, hogy ilyenkor a lelkipásztor tudjon hallgatni is. A csendnek óriási szerepe van. A beszédből ugyanakkor a segítő hitelessége is érzékelhető. A hangnak is van egy dallama, amely sokat elárul az illető hangulatáról, helyzetéről, erre kell teljes mértékben ráhangolódni. A lelkigondozó, aki telefonon végzi a segítségnyújtást, ne akarjon úgy hatni arra, aki segítséget kért tőle, hogy többet beszél, legyen benne alázat, hogy az illetőt hagyja kibontakozni. A lelkigondozóknak abból kell dolgozniuk, ami adott számukra, azt kell elelfogadniuk, aki őket megkeresi, és úgy kell elfogadniuk, ahogy szól, abban az ütemben kell őt kísérni, ahogy ő halad. Nem lehet felgyorsítani az ütemet, sem lassítani, a maguk lépéséhez szabni a haladás módját, türelmesnek, alázatosnak, engedelmesnek kell lennie a lelkigondozónak, hogy a megkereső légkörében tudja magát alkalmassá formálni, hogy vele együtt tudja kezelni a felmerülő gondot” – fejti ki a lelkipásztor, aki gyakran találkozott azzal a hibával akár telefonos, akár személyes lelkigondozások során, hogy a segítő megmondja a megoldást. Megfelelőbb a Carl Rogers által bevezetett nondirektív eszközökkel, a segítségkérővel közösen megtalálni azt. 

Tamás Ernő szerint szükség lenne egy állandó telefonos lelkigondozó szolgálatra. Szerinte az emberek hamarabb veszik kezükbe a telefont és kérnek segítséget, ha van egy állandó, meghatározott időben működő szolgálat. A lelkipásztorok megkeresését sokszor az is akadályozza, hogy az emberek azt gondolják, hogy zavarhatják őt más tevékenységek elvégzése közben. Ez azonban nem csak a telefonos megkeresésekre igaz, személyes megkeresések is gyakran elmaradnak emiatt. Szucságban a lelkipásztor rendszeresen, hetente egyszer felhívja telefonon a presbitérium tagjait, érdeklődik hogylétük felől, ugyanakkor arra kéri őket, hogy a saját körzeteikben is érdeklődjenek a családok hogyléte felől. Így tudnak egymásnak segíteni, ha előtte felmérik az igényeket.

A lelkipásztor szerint nagy különbségek vannak a városi és falusi gyülekezetek között: míg egy vidéki gyülekezetben lehetőség van kimenni az udvarra, a kertben dolgozni, ez városon nem adott azoknak, akik tömbházlakásokban élnek. Aki városon él, sokkal inkább megszenvedi a szociális távolságtartást és a bezártságot, elszigeteltséget. Mivel a járvány ilyen szempontból felkészületlenül érte a lelkészeket, a lelkipásztornak kell bátorítania a gyülekezeti tagokat, hogy keressék meg, ha segítségre van szükségük.

Tamás Ernő úgy véli, rengeteg trauma kerül felszínre, olyan gondok jönnek elő, amiket eddig igyekeztünk elkerülni. Ha az emberekben előjövő félelmet nem kezeljük megfelelőképpen, akkor nem kapják meg a bátorítást, amely megsemmisítheti ezt a félelmet. Ebben is nagyon fontos, hogy valós dolgokkal biztassuk azokat, akik megkeresnek. Újabb és újabb, reális perspektívákat kell adni az embereknek. Ezt a jelenleg is zajló próbatételt mindenki meg fogja sínyleni, de ha a segítségnyújtásban fáradozók új lehetőséget kapnak arra, hogy akadálymentesen segítsenek a rászorulókon, az a szolgálatot is megkönnyíti. Sok a jól képzett szakember egyházunkban is, akiket meg lehet keresni, csak be kell indítani a gépezetet, irányítani kell ezt a szolgálatot.

Tamás Ernő szerint az ember társas lény, óriási szükségünk van arra, hogy embertársainkkal tartsuk a kapcsolatot, nélkülük nem teljes az élet. Ezért nagyon nehezen tudnak túllépni az emberek azon, hogy nincs lehetőség a másokkal való találkozásra. Eddig a kerítésen keresztül is lehetett beszélgetni, most félve, távolságot tartva ápoljuk a kapcsolatokat. Ezt mindenki rosszul éli meg, mert sok embernek a hozzátartozói nem a közelben laknak. Telefonon és interneten tartjuk a kapcsolatot, ami azonban nem helyettesíti a személyes találkozásokat. A videóchat és a telefon nem helyettesíti a kézfogást vagy az ölelést. A lelkipásztor szerint a korlátozások feloldása után is hosszú időre lesz szükség, hogy az emberi kapcsolatok gátak nélküliek, tiszták és őszinték legyenek.

Sógor Árpád, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora szerint nem állt le az élet, csak kicsit másképp működnek a dolgok, keresi mindenki a helyét ebben az új világban, és eközben virtuális térben és telefonon is végezhető a lelkigondozói szolgálat: „Van olyan élményem, hogy diákok felhívtak telefonon, illetve interneten is beszéltünk olyan kényes témákról, amelyekről úgy gondoltam volna, hogy egyszerűbb lenne négyszemközt beszélgetni. De úgy látszik, kellett egy ilyen különleges helyzet, hogy vegyék a bátorságot, és otthonról megkeressenek különböző problémáikkal. Van, amikor jobban meg tud nyílni az ember, mint egy négyszemközti beszélgetés során. Erre korábban is volt már tapasztalatom. A diákokkal való beszélgetések során is előjött ez a kérdés. A római katolikus gyakorlatban például a gyónásnál nem néz egymás szemébe a lelkész és egyháztag, elválasztott fülkében hallgatják egymást, így a telefonos beszélgetés is juthat akár ilyen mélységekbe is.” Ehhez azonban arra van szükség, hogy a betelefonáló érezze a lelkigondozó hangján az őszinte figyelmet. Sógor Árpád telefonos szeretetszolgálatnál is önkénteskedett, így van tapasztalata e téren, és úgy gondolja, le lehet küzdeni ezt az akadályt.

De hogyan hat a mostani karanténhelyzet a családi kapcsolatokra? Egyeseknek a hosszas összezártság, míg másoknak az egymástól való távollét, elszakítottság jelent gondot. „Eddig azért panaszkodtunk, hogy a családok nincsenek eleget együtt, nem töltenek elég időt egymással, most meg az lesz a feszültség forrása, hogy össze vannak zárva, menekülnének ebből az összezártságból, főleg ahol feszültséggel terhelt a kapcsolat, és nem tehetik. Ez egy új terület, ahol nagy segítséget kell nyújtanunk. Az olvastam, hogy Kínában most, hogy enyhült a helyzet, sokan egyből beadták a válópert. Elképzelhető, hogy megterheli a kapcsolatot ez a zártság, ha megoldatlan problémák, feszültségek vannak a házaspárok között, a családban” – magyarázza a lelkipásztor, aki szerint az lenne a megoldás, ha nem kényszert látnának az érintettek ebben a helyzetben, hanem egy áldott, talán soha vissza nem térő lehetőséget. A szászok módszerét említi példaként: a régi erődtemplomokban a válni akaró házaspárokat egy teljes napra az egyik toronyszobába zárták, és ha egy nap után is el akartak válni, akkor megtehették, de sokan meggondolták magukat. Tehát sok áldás is lehet ebben a helyzetben, de csak akkor, ha nem kényszerként éljük meg. Ezzel szemben olyan esetek is vannak, hogy akár országhatárok választják el a házastársakat, családokat egymástól. Számukra nagyon megpróbáló ez az időszak, főleg mert nem lehet biztosra tudni, hogy mennyi ideig fog tartani.

A Sógor családnak is szokatlan a helyzet, hogy otthon töltik a mindennapokat: „Nehéz az időhatárokat tartani az esti lefekvésnél, a reggeli felkelésnél, de az is furcsa, hogy egyszerre többünknek van órája – ki laptopon, ki telefonon vesz részt ezeken. A feleségem egyetemi oktatóként néha reggeltől estig órát tart a számítógép előtt, így nagyon intenzíven éljük meg az online oktatást a családban. De a teológián legalább van sportpálya, kimehetünk kicsit tornászni, mozogni, és örülünk annak, hogy együtt tudunk ebédelni.”

A lelkipásztor úgy véli, a szükségállapot megszűnésével sem térünk már vissza teljesen a régi kerékvágásba. Rámutatott arra is, hogy most az online térben rengeteg prédikáció, istentisztelet elérhető, de ezekkel leginkább csak az amúgy is templomba járó, hűséges egyháztagokat lehet megszólítani. „Akik az egyháztól idegenek, talán az első két hétben még megszólíthatók, de miután a sokk elmúlt, valamilyen más formáját is meg kell találnunk az igehirdetésnek. Magam is próbálkozom ezzel, például az első látásra vicces videónak tűnő tartalomban rejtem el az igei üzenetet” – fejti ki. 

Úgy gondolja, hosszú távon lehet jó hatása is a helyzetnek: „Kijózanító pofon is lehet, hogy az ember egy kicsit elbízta magát, azt hitte, hogy mindenen uralkodhat, és kiderül, hogy egy vírus is képes legyőzni, megbénítani, feje tetejére állítani egy egész világot. Sok mindent át fogunk értékelni, és az, ami eddig természetesnek, magától értetődőnek tűnt, megtanuljuk jobban értékelni, Isten áldásaként megélni. Ez egy pozitív hozadéka lehet a szükséghelyzetnek. Nem tudjuk, hogy lesz, de az biztos, hogy újra kell tervezni az életünket.”

A közösségi élet hiányának viszont súlyos következményei lehetnek. „Különböző társadalmakban és törzsekben megfigyelték, hogy a kirekesztett ember előbb-utóbb belehal az állapotba. Most az egymástól való elzárkózás időszakában lehet, hogy sokan teljesen magukra vannak, így fokozottabban oda kell figyelnünk azokra, akik így éreznek, hogy felfedezzék az életük értelmét, ne adják fel a küzdelmet, bízzanak abban, hogy ez a szükségállapot is véget ér egyszer. Addig is igyekezzünk hasznos, lelkünket feltöltő elfoglaltságokat találni: „A feleségemmel most azt vállaltuk, hogy minden napra készítünk egy videót, ő játszik az orgonán, én énekelem az egyházi énekeket, és a kolozsvár-alsóvárosi gyülekezet ezt megosztja. Így szolgálunk a közösségnek a beszűkült lehetőségeinkkel, közvetetten.”

Berekméri Gabriella, Kiss Gábor

Fotók: Kiss Gábor