Egyik napról a másikra átalakult a lelkészi szolgálat a koronavírus okozta krízis következtében. Nem csak az istentiszteletek és más gyülekezeti alkalmak költöztek a négy fal közül az internetes felületekre, hanem az egyik legszemélyesebb részvételt kívánó szolgálat, a lelkigondozás is telefon- és internetes beszélgetésekben zajlik. Annak jártunk utána, hogy hogyan változott meg ez a szolgálat, milyen kihívások elé néznek a lelkigondozók, pszichológusok. Sorozatunk második részében két pszichológus válaszolt kérdéseinkre, Kató Ibolyát és Vitus-Bulbuk Emesét arról kérdeztük, hogy a családok életének teljeskörű változása mellett ők maguk hogyan kezelik a kialakult helyzetet?

Kató Ibolya pszichológus, mentálhigiénés szakember szerint az egész életformánk megváltozott, fel kellett adnunk az eddigi szokásainkat, életvitelünket: „Azonban telefonos és internetes segítségnyújtás nem ismeretlen számunkra, hiszen a telefonos lelkisegély-szervezetünk már 15 éve próbál így segíteni a bajba kerülő személyeken. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban megőrizzük a nyugalmunkat, és vigyázzunk arra, hogy a testi és lelki egészségünk ne sérüljön. Ezért is jó, ha van néhány olyan szervezet, amelyhez fordulhatunk. Így alakult az elmúlt hetekben két újabb önkéntes csapat is, a Lélekemelők, erdélyi segítők csoportja krízis idején, és a 15 éve alakult Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság szakértői csoportja. Az említettek mind önkéntesek, ingyen szolgáltatást nyújtanak mindazoknak, akik ebben az időszakban a koronavírus okozta nehézségekkel küszködnek. Mentálhigiénés szakemberek, orvosok, gyógypedagógusok, szociális munkások ajánlják fel segítségüket beszélgetés vagy levelezés formájában, természetesen titoktartási kötelezettséggel.”

Ilyenkor fontos, hogy a szakemberek pontosan azokra a problémákra összpontosítsanak, amiről beszélni akar a telefon másik végén levő személy. Tudják átélni az ő helyzetét, empatikusak legyenek vele, az ő kérdéseire válaszoljanak, akár levélben vagy telefonon, és ne a saját problémáikat vagy beidegződésiket mondják el neki – magyarázza Kató Ibolya, majd hozzáteszi: a segítő beszélgetésnek az a lényege, hogy felismeri az elakadás okát, és próbálja meglátni, hogy mi a továbblépés lehetősége. Tehát nem oldja meg az egyének helyett a kérdéseiket, hanem segít abban, hogy túllépjenek az akadályon. Ezzel az empatikus feléjük való fordulással, odafigyeléssel tud segíteni.

A szakember szerint a megváltozott, négy fal közé szorult életünkben is az új lehetőségeket kell meglátni. Fontos az, hogy a bezártságunkban is próbáljunk továbbra is aktívak maradni, ne csüngjünk egész nap a képernyő előtt, alakítsunk ki egy rutint, életmódot, tervezzük meg a napunkat reggeltől estig, és ezt próbáljuk követni mindennap, legyünk akár családdal, párunkkal vagy egyedül. A tevékenyen eltöltött idő ad egyfajta nyugodtságot, és nem a fotelben ülünk egész nap a tévé előtt. Nagyon fontos a mozgás is, legyen szó táncról, tornáról a lakásban vagy sétáról, kertészkedésről az udvaron, kertben, aki megteheti. Ha vannak gyerekek, segítsük őket az online oktatásban, a feladataik megoldásában, délután társasjátékozzunk, mozogjunk az udvaron, töltsük ki az ő idejüket is, és fontos, hogy a pánikhangulat ne uralkodjon el senkin.

Ez az időszak a családokat is új kihívások elé állítja, hiszen fennáll a hosszas összezártság és az egymástól való elszakítottság állapota is. Kató Ibolya szerint ha családban a két fél között rossz a párkapcsolat, vagy ha úgy élték eddig az életüket, hogy mindenki végezte a dolgát, és esetleg csak este találkoztak, fontos, hogy tegyék félre a nézeteltéréseket, gondoljanak arra, hogy ha vége lesz ennek az időszaknak, újra elővehetik és megbeszélhetik azokat. „Most a pozitív gondolatok fontosabbak, hogy ne uralkodjon el rajtunk a pánik, szorongás, az állandó veszekedés. A kicsi, óvodás korú gyerekeknek nem kell tudományos előadásokat tartani a vírusról, de egy nagyobbal már jó, ha megbeszélik a szülők az állapotot, utána pedig közös tervet dolgoznak ki a napjaik eltöltéséről” – teszi hozzá. Ő maga férjével, Kató Béla püspökkel otthon tölti ezt az időszakot: „Egyrészt vigyáznunk kell, mert 65 éven fölöttiek vagyunk, de ugyanolyan aktívan élünk, mintha dolgoznánk, rengeteg megkeresés van telefonon, online, a férjemnek televíziós, rádiós beszélgetések, felvételek, interjúk, istentisztelet tartása tölti ki az idejét. Igyekszünk normálisan élni, megtervezni a napokat, főzök, mosok, takarítok, kertészkedek, olvasok, híreket hallgatok, tornászok, tanulok, segélyszervezetek által próbálok segítséget nyújtani a rászorulóknak, megbeszéléseket tartunk a mentálhigiénés szakemberekkel, és igyekszünk minden este beszélgetni a gyerekekkel, unokákkal Skype-on, és egymásban a lelket tartani. De istentiszteleteket, igemagyarázatokat is hallgatunk, előkészítettük a férjem húsvéti prédikációját, mozgalmasak a napjaink. A legfontosabb, hogy átgondoljuk a napjainkat, és be is tartjuk a megtervezett munkarendet.” 

Vitus-Bulbuk Emese pszichológus szerint annak ellenére, hogy a telefonos, online lelkigondozásnak 15-20 éves múltja van, új kihívások elé néznek a szakemberek. A helyzet rákényszerítette őket arra, hogy így próbáljanak meg segíteni az embereknek, de a lelkigondozók, pszichológusok, segítő szakemberek és a segítséget kérők is jól viselik az átállást. Az ilyen típusú segítséghez szükséges a megfelelő szakirodalom beszerzése és elolvasása, de a legfontosabb az, hogy a személyes találkozás nyújtotta biztonságérzetet a technika eszközeinek segítségével is megteremtsék. 

A szakember úgy véli, a jövőre nézve jó lesz kiaknázni az ilyen fajta segítő szolgáltatásokat, hogy amennyiben a jövőben még előfordulna hasonló helyzet, felkészülten érje őket: „Biztos sokan ódzkodnak tőle, de csak így lehetséges most megoldani ezt a helyzetet. Úgy érzem, hogy már hozzászoktunk, nem érezzük ennek a kötelező jellegét, és ezzel átszakadt egy gát, sokkal közvetlenebbek, elérhetőbbek tudunk lenni a másik ember számára.”

A segítőnek fontos a saját lelki egyensúlyára is odafigyelni, hiszen ha neki vannak bizonytalanságai, ő sem tud biztonságot nyújtani, támogatóvá válni. Ugyanakkor szükséges megteremteni a megfelelő környezetet is, hogy a beszélgetések minél szakszerűbbek lehessenek. Vitus-Bulbuk Emese hozzátette: „Oda kell figyelni az elérhetőségre, viszont az elérhetőséget nem lehet teljesen korlátlanná tenni. Ha itthonról dolgozunk, az az érzésünk, hogy egyfolytában elérhetőek vagyunk. A szakemberekből álló Lélekemelők segítő csoportunkban az egyik fő szempont az, hogy nekünk is megvan a magánéletünk, nem vagyunk 24-ből 24-et elérhetőek. Ugyanakkor fontos az, hogy be tudjuk építeni ezt a mindennapi rendbe. Világosnak kell lennie, hogy reggeltől milyen időközökben kereshetnek, mikor vagy szakmai berkekben, és mikor vagy csak otthon. Meg kellett húzni nekünk is a határt.”

A megváltozott családi életről is beszélgettünk a pszichológussal. „Bár tudunk örülni a bezártságnak, a folyamatos együttlétnek, be tudunk pótolni hiányosságokat, az összezártság felrúgja a mindennapi rutint. Azt is érzékeltem, hogy az emberek egyfajta veszteségként élik meg a szabadságuk elvesztését. Aki betartja a kijárási tilalmat, tényleg azt érezheti egy ideig, hogy a szabadságát vesztette el, ez pedig feszültségekkel jár. Nagyon nagy tudatosságot igényel, hogy hogyan tudunk a gyerekeinkre és a házastársunkra figyelni. Előfordulhat, hogy folyamatosan együtt vagyunk, nem tudunk kitérni egymás elől, és akkor nagyon egymás agyára tudunk menni, előjönnek azok a konfliktusok, amiket elodáztunk. Az összezártságban ez akár sokkterápiaként is hathat. Folyamatosan találkozunk ugyanazokkal a problémákkal, és nagyon hamar jönnek elő” – vázolja a helyzetet Vitus-Bulbuk Emese, aki szerint lesznek olyan családok, akik jól jönnek ki mindebből, sok mindent feldolgozhatnak, megerősödnek a kapcsolatok, de lesznek olyanok is, akik ezt a stresszhelyzetet nem tudják kezelni.

Az is nagyon nehéz, hogy nem lehetünk együtt másokkal, az elszigeteltség fenntartja a bizonytalanság érzését. „Veszélyhelyzetben jó, ha az emberek biztonságban érzik magukat. Ezért süt-főz mindenki, ez az alapvető szükségleteinknek a megteremtését és a biztonságérzetet erősíti” – magyarázza a szakember, majd a gyerekek viselkedésére is kitér: „Különbözőképpen reagálnak ezekre a helyzetekre, ugyanakkor hamar leolvassák és érzik a szülők hozzáállását, érzéseit. Bármennyire is megpróbálunk nyugodtak maradni, eltéríteni őket a valóságtól, ez nem működik. Tudatosítani kell, hogy nem vakációzunk, hanem egy nagyon komoly helyzettel állunk szemben, amelyben közben apa és anya is feszült, mert nincs minden a kezükben, kontroll alatt. Fontos, hogy megkérdezzük őket, mi van a fejükben, és nagyon őszintén kell válaszolni a kérdéseikre, komolyan kell venni az érzéseiket. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy mit tudunk mi kontrollálni ebben a helyzetben, hogyan tudunk elővigyázatosak lenni, fertőtleníteni, kesztyűt húzni, maszkot viselni, itthon maradni, a hazaérkező családtag ruháit kimosni” – hívja fel a figyelmet.

„Minden helyzetet fel lehet bontani, és a részletekben megtaláljuk azokat a kapaszkodókat, amik segítenek a biztonságélményünk és a biztonságérzetünk növelésében. Ez a gyerekeknek is fontos, hogy ők is tudnak valamit tenni, hogy biztonságban legyenek, megnyugodjanak. Másik kérdés, hogy mennyire tudjuk lefoglalni őket, ebben nekik is segítségre van szükségük. Ha tudunk segíteni nekik, akkor ebből a helyzetből akár önállóbban is kijöhetnek a gyerekeink, rájönnek, hogy nélkülünk is sok mindent meg tudnak tenni. Ha együtt meg tudjuk tervezni az idejüket, akkor nagyon jól együtt tudunk működni velük, és nem kerülgetjük őket” – hangzik a tanács.

A jelenlegi helyzetben az emberek a közösségi élet hiányát is megsínylik. Úgy érezhetik, hogy megfosztották őket valamitől. Az elején ez nem is veszélyes, de egy hónap elteltével nehezebb lesz, elfogyhatnak az energiatartalékaink – mutat rá a pszichológus, aki szerint a közösségnek megtartó ereje van. „A családok magukra hagyatva kevésbé érezhetik, hogy fontosak, hogy valaki vigyáz rájuk, hiszen a közösségnek energetizáló hatása van. A lelkészek megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy az ige elérhetővé váljon, minél több egyháztaghoz elérni az internet adta lehetőségek által. Mindenkinek hiányzik mindenki. Ez azt jelenti, hogy vannak fontos, megtartó kapcsolataink, amelyekről nem szeretnénk lemondani, és hátha a jövőbeli viszontlátás gondolata segít abban, hogy tovább bírjuk a helyzetet, jobban vigyázzunk magunkra. Valószínű, hogy a közösség ereje és minősége átértékelődik, jobban becsüljük majd, hogy tartozunk valahova.”

A járvány miatti állapot sokakban szorongást is kiválthat. Vitus-Bulbuk Emese szerint meg kell keresnünk a kapaszkodókat, amelyek átsegítenek a nehéz napokon. Például fontos odafigyelnünk arra, hogy rendszerezzük a mindennapjainkat, ne engedjük el magunkat, osszuk be a napot, a munkát, a családunkkal töltött időt. Fontos a testmozgás is, mert ez segít megnyugodni, olyan hormonokat szabadít fel, amelyektől erősebbnek érezzük magunkat. Fontos, hogy válogassunk a hírek között, határolódjunk el az álhírektől.  Ha azonban nem sikerül teljesen megnyugtatnunk magunkat, kérhetjük szakember segítségét.

A Vitus-Bulbuk család mindennapjait is felborította a járvány, a szülők mindketten otthonról dolgoznak, és próbálnak ebben rendszerességet teremteni. Az édesanya elmondta: „Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert falun élünk, a kert nagyon sokat segít az energialevezetésben és a pihenésben is. Összességében a közösség az, ami nagyon hiányzik. Mindketten emberekkel dolgozunk, és éppen tőlük vagyunk elzárva. Ez megnehezíti a mindennapjainkat, hiszen az online kapcsolattartás nem ugyanaz, mint a személyes jelenlét. A többit pedig Istenre bízzuk, úgy hiszem, hogy ebbe neki is van beleszólása.”

A járvány miatti szigorítások, megváltozott életmód hosszú távú hatása attól függ, hogyan fogjuk fel most az egészet. „Még alig telt el három hét, de hónapokig is elhúzódhat az állapot, és a gazdasági változások sok családnak a helyzetét megkeseríthetik, a létbizonytalanság, a munkahelyek elvesztése, a betörések sok embernek kikezdik a testi-lelki egészségét, és éppen ezért lenne szükség arra, hogy nagyon tudatosan készüljünk az elkövetkező hónapokra, és odafigyeljünk a szakemberek tanácsaira, csak hiteles információkat hallgassunk, ne a hírcsatornákat nézzük egész nap, hanem próbáljuk megtervezni az életünket. Olyan dolgokra is sort keríthetünk, amire évek óta nem volt időnk, például egy régi családi album elrendezése, nagytakarítás, régi hobbik felidézése, ami nyugodtságot, örömöt hoz az életünkbe. Mindenképp úgy kell beosztanunk az erőtartalékainkat, hogy eltartson hónapokig is” – fejti ki Kató Ibolya. Mindezek mellett a közösségi élet hiánya is megviselheti az embereket, de a modern kommunikációs eszközökkel tarthatjuk munkatársainkkal, barátainkkal, családunkkal a kapcsolatot. „Megvan a lehetőség, hogy elérjük egymást, és tartsuk egymásban a lelket. Azt is fontosnak tartom, hogy ha már nem járhatunk templomba, erre is használjuk ki a modern eszközöket, és kövessük az istentiszteleteket. Mindezek sosem fogják helyettesíteni a személyes találkozást, de meg kell látnunk, hogy ebben a különleges helyzetben különleges eszközöket kell használnunk, kihasználnunk” – biztat a szakember.

Kiss Gábor, Berekméri Gabriella

Fotók: Kiss Gábor