Református lelkipásztorokat díjazott az EMKE

Mivel idén a járványügyi helyzet miatt nem ünnepelhették meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődés Napját, az EMKE országos elnökségének okleveleit különböző helyszíneken adták át.

A marosvásárhelyi Vártemplomban tartott díjátadón dr. Ábrám Zoltán, az EMKE területi alelnöke kiemelte az elismerésre érdemesült személyek és a presbitérium érdemeit a Vártemplom megszépítése érdekében, valamint abban, hogy szerteágazó kulturális, oktatási, közösségi és szociális tevékenységek folynak a gyülekezetben. Oklevelet nyújtott át Henter György lelkipásztornak „a marosvásárhelyi Vártemplom felújítása, valamint a gyülekezet által közvetített közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevékenysége iránti elismerésül”.

Marosvásárhelyen Henter György lelkipásztornak és dr. Magyary Előd fogorvosnak dr. Ábrám Zoltán adta át a díjat.

Június 17-én Gyulafehérváron is tartottak díjátadót: Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese Kiváló Közművelő oklevelet kapott a gyulafehérvári magyar közösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenysége és támogatása elismeréséül. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott az EMKE elnöke, Széman Péter, a díjazottat Ladányi Árpád Csaba, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke méltatta.

Gyulafehérváron Gudor Kund Botond esperesnek adtak át oklevelet.

Június 20-án Medgyesen hálaadó istentiszteleten díjazták szintén Kiváló Közművelő oklevéllel Székely Zoltán Márton és Székely Anna-Eli lelkipásztor-diakónus házaspárt. A kitüntetést az EMKE Dél-Erdély régiójának elnöke, Serfőző Levente, valamint az EMKE elnöke, Széman Péter adta át. A házaspár a medgyesi magyar közösség szellemi és kulturális fejlődését elősegítő tevékenységük és ennek támogatása elismeréséül kapták a díjat. Széman Péter köszöntője után Wenzel-Gazdag Erzsébet színművész méltatta a házaspár életét és munkásságát, kiemelve, hogy mindketten sokat tesznek a helyi szórványközösségért, magukat is folyamatosan képezve. A díjazottak köszönő szavaikban elmondták, hogy a közösség ad erőt a tenni akaráshoz.

Az idei díjazottak teljes listája itt olvasható.