Nem azért élünk, hogy meghaljunk. Hanem azért, hogy valamit alkossunk. Azoknak a pillanatoknak élünk, mikor távol minden iskolai kötöttségtől azt tehetjük, amit mi önként választottunk szórakozásból, mikor a munka nem teher, hanem öröm. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, dolgozni, mikor ott állsz a színpadon egy olyan csapattal a hátad mögött, amelyik időközben a családoddá vált és átjár egyfajta megelégedés, büszkeség, hogy részese vagy a  varázslatnak, mert az csakis varázslat, csoda lehet, ami egy egész teremnyi embert arra késztet, hogy állva tapsoljon.

Hogy is kezdődött az egész? Talán a március 15-ei fellépésünkkel, hiszen annak a munkának a gyümölcseként kaptuk a meghívást, hogy képviselhetjük a városunkat a művészek városában, Szentendrén, ahol a Kézdivásárhellyel kötött testvérvárosi kapcsolat 25. évfordulóját tartották. 2015. április 10-én indultunk 13 diákkal és két kísérő tanárral: az iskolalelkésszel és feleségével. Bepakoltuk a buszba hangszereinket, bőröndjeinket, fellépőruháinkat és magunkat, na meg a jó hangulatunkat. Az ottani Református Kollégium felvállalta az elszállásolásunkat, így mi 13-an, a zenekarunk tagjai családoknál lettünk elszállásolva.

Másnap a Refiben kezdtük a napot, bekukkintottunk az első tanórára, szétnéztünk az iskola udvarán, termeiben, kápolnájában. Elbuszoztunk Izbégre, ahol megkoszorúztuk azt a három kopjafát, melyet a román forradalom idején Szentendrétől kapott segítség emlékére állítottak a székelyek. Ezután felszálltunk a Skanzen vonatra, szemlélhettük a különböző tájegységeket, megtekintettük Kallós Zoltán néprajzkutató “Indulj el egy úton..” című kiállítását, melynek mottója ez volt: “Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk, mert a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában.” És hogy még tartalmasabbá váljon a Szentendréről alkotott képünk, rövid sétán vettünk részt Szentendre belvárosában. Megfigyelhettük a különleges építkezési stílusukat, templomaikat, megismertük a főtéren felállított kereszt történetét is, sétáltunk keskeny macskaköves utcákon, és színes, szebbnél szebb épületek mellett. Megfogott a város hangulata.

Ezután gyors átöltözés következett. Hangoltunk, magunkat és a hangszereinket, megkerestük a helyünket, és úgy gondolom, hogy meg is találtuk. A városházán volt a gálaműsor, a testvérvárosi szerződés aláírásának 25-ik évfordulója alkalmából. Utolsó fellépők voltunk. Előttünk elhangzottak köszöntők, beszédek, aláírták a szerződést, szerepeltek az izbégi óvodások, zongoraművek hangzottak el, énekelt a Musicantus  gyermekkar, s végül mi következtünk. Mindenki hozta a formáját: figyeltünk egymásra és mindenki kihozta magából a maximumot. A dobozos gitárok hozták az alapot, az elektromos gitár az erőt, a zongora a lágyságot, a dob a lüktetést, a kürt, trombita, hegedű a dallamot és az énekesek a lelküket adták. Előadásunkban megzenésített versek hangzottak el Illés Lajos Cantus Hungaricus dalgyűjteményéből. Aznap szerintem mindenki jó érzéssel a szívében feküdt le a hosszú nap után.

A szombatot a fővárosban tölthettük. Budapesten megtekintettük az országházat, voltunk a Várkertben, sétáltunk a rakparton, ahol találkoztunk József Attila szobrával és felköszöntöttük a születésnapját. Ajándékba verseket szavaltunk és ott hagytunk pár idézetet is a szobor lábánál. Ajándékokat vásároltunk, könyveket kerestünk és találtunk. Mivel a költészet napja volt, részt vettünk a Nemzeti Színház által szervezett programokon. Hallgattunk Rackajamet, megismerkedhettünk a Slam poetry műfajával is, eközben néhányunkkal interjú is készült, az Irodalmi kvízben is remelkeltünk és verseket hallgattunk a VersFotelből. A nap csúcspontja szerintem a Versünnep fesztivál döntője volt, ahol gyönyörű versek hangzottak el. A lelkünk minden szegletét átjárták a mélyről jövő, néha meghökkentő, megrázó gondolatok, mert, ahogy József Attila is mondta: “Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit”. Ezt a szép napot Budapest gyönyörű fényei koronázták meg, melyeket a Gellért hegyről csodálhattunk.

Vasárnap reggel koránkeléssel, pakolással, reggelizéssel, búcsúzással kezdődött. Illetve még egy utolsó sétát is beiktattunk a programba. Egy utolsó együtt zenélés, utolsó ölelés, búcsúzkodás és a buszunk elindult…

Minden kezdődik elölről. Vagy mégsem…? Csodás hétvégét töltöttünk el. Mindenkinek maradandó élmény marad, hiszen mindenki talált valamit, amit magával vihet. Van, aki új barátokat, van, aki jó könyveket, szép pillanatokat, hírnevet, esetleg nevet, egy dallamot, egy ízt, van aki új profilképet, egy érzést, egy célt, lendületet, egy gondolatot, van aki egy félmondatot, van aki egy verset, van aki hálát.. Köszönöm, hogy veletek tölthettem.

Sütő Boglárka, X. A. osztály