Milyen jó érzés látni olyan embereket, akik tényleg megtalálták a helyüket az életben. Akiken világosan látszik, hogy az, amit csinálnak, az a mindenük, szívükből szeretik. Azt hiszem, ez mindannyiunk álma, hogy azt tegyük az életben, amire igazán elhivatottak vagyunk.

Szentendrén voltunk, most már sokadjára egy kicsit új, kicsit régi 14 tagú zenészcsapattal, a lelkész úr és a könyvelőnő kíséretében. Már az úton odafele nagyon jó volt a hangult, az „ütős” poénok nem maradtak el. Családoknál voltunk elszállásolva, és ami nagyon jó volt, hogy a diákok nagy részét, akik fogadtak bennünket, már ismertük, és alig vártuk, hogy ismét találkozhassunk velük.

Ahogy megérkeztünk, másnap egy rövid próbával kezdtünk a refi kápolnájában, ahol annak idején A kis herceget is bemutathattuk. Aztán a mára már egészen jól ismert városban tettünk egy sétát. Jó érzés volt úgy ott lenni, hogy szinte minden sarkon valamilyen emléket tudtam volna felidézni.

Ezek után következett az első videoklipünk forgatásának a kezdete. Gyulai István Örökségünk című dalát előadtuk már Kézdivásárhelyen március 15-én, és most bevonva a szentendreieket, terveink szerint egy újabb videoklipet készítünk, amit feltöltünk az Örökségünk oldalára. A hangszereinkkel kivonultunk a főtérre egy nagy csapat refis énekeskedvű diáksereggel, nem kis feltűnést keltve a békés központban. Turisták sokasága gyűlt körénk, míg eljátszottuk a számot. A város önkormányzatától is köszöntöttek bennünket egy fotó erejéig, és felidéztük a 25 éves testvérvárosi kapcsolat alkalmával való találkozásunkat is. Kedvünk lett volna még maradni utcazenélni, de sajnos nem lehetett. Ebéd után Terror Háza volt a program, illetve az A38 Hajó. A Terror Házában megismert nyomasztó történetek után mindenkinek felszabadító volt egy könnyed este az A38-ason. Ez idő alatt két kultúrakedvelő diáknak volt szerencséje a kísérőkkel megnézni Shakespeare Hamlet című tragédiáját az Örkény Színházban. Azt hiszem, ezt hívják katartikus élménynek, mikor ülsz, és le nem tudod venni a szemed a főszereplőről, közben meg a könny csordul ki a szemedből, mert annyira átérzed. Az előadás nagyon mai volt, és félelmetesen szarkasztikus.

Másnap volt a csendes nap, amire tulajdonképpen kaptuk a meghívást. A lelkész úr előadást tartott a félelemről, amit két alkalommal is előadott, először a kicsiknek, majd a nagyoknak. Ezt követően a zenekarral egy rövid verses zenés műsor keretében ifjúsági keresztény dalokat játszottunk, illetve elhangzott az Ismerős Arcoktól a Nélküled, Exupery egy imája, Disda Jenő Krisztusom című verse. A műsorunk nagypénteki irányú volt, így segítettünk ráhangolódni a közelgő ünnepekre. A végéről természetesen nem maradhatott el az örömüzenet sem, a Gyere te is áldjuk együtt nagy kedvencünk. Még készítettek pár felvételt, míg eljátszottuk néhányszor az Örökségünket, és ahogy ott álltam a színpadon, illetve az iskola udvarán, elgondolkodtam, hogy mekkora mázlisták vagyunk, hogy ott lehetünk. Ezt a hihetetlen élményt pedig mind-mind a zenének köszönhetjük, ami összehozott a világ különböző pontjain élő több száz magyart. Tapasztalhattuk, hogy tényleg igazak John Lennon szavai: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”

Ezt követő szabad időnket többen Budapesten töltöttük. Majd Dulai Dávid fotókiállításának a megnyitóját látogattuk meg a Pest Megyei Könyvtárban. A fiatal művész beszélt elképesztő természetfotókról, és betekintést engedett a képek hogyanjába is. Aztán egy búcsúzós csendes estével zártuk ezt a feledhetetlen pár napot a Duna-parton.

Útközben még megálltunk Szászvárosban, ahol a Szent Erzsébet Gyerekotthonba kukkintottunk be. Egy nagy családot láttunk, ahol több tucat, 10 évnél kisebb apróság tölti mindennapjait. Nagyon várják az önkéteskedni vágyó fiatalokat, szóval, aki teheti, menjen, és töltsön velük egy pár napot, biztosan nem fogja megbánni.

Ismét megérte megtenni azt a több száz kilométert. Kezdve azzal, hogy a dobosunkból egy igazi sztár lett Szentendrén, aztán elismerést kaptunk legnagyobb rajongóinktól is, a lelkész úr gyerekeitől. És még azt is elértük, hogy a lelkész úr munkatársainak szólítson bennünket. No, de a poénkodást félretéve, a legjobb az egészben az volt, hogy együtt lehettünk részesei ennek a csodának is, ami a KRK nagy családja: