Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Több ezer hívő fiatal találkozóhelyévé vált újra a Csillagpont július 23–27. között Debrecenben. A fesztivál idei jelszava a „körbevesz” volt, amely Isten országára, szeretetére, barátokra, egymásra is vonatkozott. Az ifjú résztvevők sport, tánc, tudományos előadások, játékestek, interaktív tevékenységek bő felhozatala közül válogathattak kedvükre, a délelőtti és esti közös előadások, áhítatok, kiscsoportos beszélgetések pedig biztosították a lelki elmélyülést, az őszinte vallomások, egymás elfogadásának gyakorlása közelebb hozta őket Istenhez és egymáshoz.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

A két romániai egyházkerületből hivatalosan 1046 személy regisztrált, köztük kb. negyven lelkipásztor – ismertette az adatokat Ruszka Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági előadója. Hozzátette: ebben a statisztikában az is különleges, hogy a magyarországi résztvevők között például elenyésző volt az olyan csoportok száma, akik lelkipásztorukkal érkeztek. „Felemelő élmény volt ennyi fiatallal jelen lenni, úrvacsorát venni. A fesztivál erőssége a program volt, főleg a délelőtti lelki része. Szépen felépített, személyes hangvételű, elgondolkodtató volt a művészi előadásokkal egybefűzve, kikerekedett a Csillagpont üzenete. Az áhítatokon is látszott, hogy párbeszédben voltak az előadók. Kellemes, pozitív élményekkel tértünk haza, olyan fiatal is van, aki már lelkesen jelezte, hogy menne a következőre is” – mondta el Ruszka Sándor, aki úgy véli, a fiataloknak megéri részt venniük az ilyen találkozókon, hiszen olyan színfolt lehet az életükben, amely meghatározza hosszú távon a fejlődésüket, hitéletüket.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Szilárd Kerelőszentpálról érkezett a Csillagpontra. Elmondta, maga a rendezés, a sok érdekes program fogta meg, valamint az, hogy a tevékenységek mennyire jól ábrázolták a keresztyén életet, a hit megerősítését és Isten törvényének a betartását szolgálták. „Tetszett, hogy az előző találkozókhoz képest a reggeli áhítatokra behozták a bizonyságtételeket. Szerintem ez nagyon jó volt, mert minden egyes ember meg tudott ragadni legalább egy pillanatot, istenközeli élményt az egész bizonyságtételből. A konstruktív, fejlesztő játékok által is rengeteg új tapasztalattal jöhettem haza. Másoknak is ajánlanám, hogy vegyenek részt, hiszen igazi lelki feltöltődés, jó itt egymással lenni, és megtapasztalni azt a helyzetet, hogy ennyi fiatal Istent dicsőíti és őt magasztalja” – foglalta össze az élményeket a húszéves Szilárd.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Szép Ildikó másodjára vett részt Csillagponton, tíz évvel ezelőtt szintén Beresztelkéről kísérte el a fiatalokat: „Örülök, hogy itt lehettünk, hiszen a csapat nagy része idén konfirmált, örömmel jöttek. Itt, a Csillagponton megéreztük azt, hogy Isten országa körbevesz személyes, közösségi életünkben, megéreztük a szeretetet és a bizalmat, amit egyedül Isten gyermekei tudnak egymás iránt érezni, egymásnak megadni. Sok volt évfolyamtárssal találkoztam, beszélgettem, értékelem, hogy külön lelkészcsoportunk is volt a beszélgetéseken.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

A beresztelki csapatból Szilárd, Zalán, Tímea és Szidónia mesélt élményeikről. „Leginkább a főelőadások tetszettek, nagyon megérintettek. Ez volt az első Csillagpontom, nagyon tetszett, de már alig várom a következőt. Sok emberrel megismerkedtem, összebarátkoztunk a sátorszomszédainkkal, néhány barátot is szereztem. A hangulat is nagyon jó volt, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy jöjjön el. Isten igéjéért, magáért az előadásokért, de az emberekért is megéri” – foglalta össze a gondolatatit Szilárd. A lányok is új élményekkel gazdagodtak, új embereket ismertek meg, az áhítatok mellett részt vettek a homoszexualitásról, pályaválasztásról szóló előadásokon, tabutémákról való beszélgetéseken. „A kiscsoportos beszélgetéseken olyan dolgokról beszélgethetünk, amelyek általában nem kerülnek szóba, vagy nem mondjuk el egymásnak, és tudjuk, hogy ami elhangzott, ott is marad” – osztotta meg Timi és Szidi, majd hozzátették: „Ez az a fesztivál, ahol nem kell attól félni, hogy valamit ellopnak tőlünk.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese a kovászna-belvárosi gyülekezet 28 fiataljával érkezett a fesztiválra, de kiscsoport-vezetői feladatokat is vállalt. Elmondta, az egyházmegyéből 98-an, Háromszékről, a legnagyobb távolságról pedig közel háromszázan jöttek el Debrecenbe. A csapattal az előadásokat, a fontos kérdéseket naponta megbeszélték, a délutáni programokról is beszámoltak egymásnak. „Nagyon szeretik, főleg a változatosság, a gazdag programkínálat fogta meg őket, így mindenki kedvére választhatott, de a közös előadások, beszélgetések építették, segítették is őket. Még haza sem értünk, de már jelezték, hogy alig várják a következőt.” Az esperes elárulta, először vett részt Csillagponton, és csodálta, hogy a rengeteg fiatal mennyi energiát tud árasztani, amikor egyszerre énekelnek, együtt imádkoznak. „Biztonságérzetet nyújt, hogy van még jövőnk” – tette hozzá.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Madaras Mihály maroshévízi lelkipásztor hat ifissel vett részt a találkozón, közülük három református, három katolikus: „Jól érezték magukat, ez volt az első Csillagpontjuk. Próbáltunk következetesek lenni, hogy vegyenek részt a programokon, ne csellengjenek. Délelőtt mindenki a saját kiscsoportjával volt, de délutánra is megbeszéltük, ki hova megy. Nagyon tetszett egy teológus hölgy homoszexualitásról tartott előadása, a résztvevők megismerhették a bibliai állásfoglalást is a kérdésben, a CSP Band idén is nagyon jó volt, emellett nekünk, erdélyieknek újdonság volt a bizonyságtétel, ami egy személyes hangvételt is behozott. Szépen összeállt minden” – mondta el. Beszámolóját a 16 éves Máté egészítette ki: „A hangulat nagyon jó volt, főleg az előadások után. Számomra nagyon megnyugtatóak voltak a reggeli áhítatok, például a kora reggeli imameditációs áhítat. Társasjátékoztunk, kosaraztunk, kvízeken vettünk részt, szeretem, hogy fiatalosan közelítették meg a témákat. Ajánlanám a korosztályomnak, hogy vegyenek részt, egyrészt, hogy megtalálják Istent, de magukat is jobban megismerhetik itt. Egyszerűen olyan változatos volt a program, hogy tényleg bárki megtalálhatta a számára megfelelőt. Más volt, felszabadító, hogy volt akivel megbeszélni, mit érzünk, őszintén elmondhattuk a véleményünket, senki nem ítélkezett, tiszteletben tartottak.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Szövérfi Mihály lelkipásztor hat fiatalt hozott Galambodról. „Részt vettünk az áhítatokon, előadásokon, különösen a bizonyságtételek fogták meg a fiatalokat, jó volt hallaniuk a személyes történeteket, hogy kinek hogyan vezetett az Úr felé az útja. Személyesen a kiscsoportos beszélgetések tetszettek, hiszen nemcsak lelkésztársakkal, hanem egyháztagokkal is elbeszélgethettem a küzdelmeikről, vívódásaikról. A 25+ csoportba jelentkeztem be, nem a lelkészcsoportba, mivel felszabadultabb volt a hangulat, és nem teologizáltuk el a kérdéseket, hanem sokkal inkább mélyre eveztünk” – mondta el a lelkipásztor.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Marosvásárhelyről, a Gecse utcai gyülekezetből heten érkeztek a fesztiválra. Tordai Levente lelkipásztor elmondta, a csapat tagjai először vettek részt Csillagponton: „Tetszett nekik, még nem voltak ilyen jellegű fesztiválon, ennyi ember közt, főleg nem ennyi keresztyén közt. Próbáltuk kitölteni a napjainkat a programokon, de arra is szántunk időt, hogy együtt legyünk, legyenek közös alkalmak. Szabadon választhattak a programok közül, a reggeli és esti áhítatokon együtt vettünk részt, és az étkezésekkor megbeszéltük a napi témákat. Nyitottak voltak, nem zárkóztak el, más csapatokkal is szívesen ismerkedtek, hívták egymást a programokra. A Csillagpont lelkének az előadásokat és kiscsoportos beszélgetéseket tartom, mert az ember ilyenkor kapja a legtöbbet. Jók a szórakoztató programok, sporttevékenységek is, de a lelkiek nélkül szétesne a fesztivál, hétköznapi találkozó lenne.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

A körösfői csapat változatos volt, a legfiatalabb tag 16 éves, a legidősebb pedig 31. Tibi szerint kicsit furcsa volt harmincévesen részt venni, elvegyülni ennyi tini közt, de a kiscsoportos beszélgetéseken például mindenki a saját korosztályabeliekkel társaloghatott. „Tetszett a közösség, hogy mindenki keresztyén. Szívesen vettünk részt az előadásokon, ahol sokat tanulhattak a fiatalabbak is, például a függőségből való szabadulásról szóló beszélgetést sok fiatalnak hallania kellene” – emelte ki Tibi a programot, amely megfogta.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Alsóboldogfalváról és Újszékelyről heten érkeztek, 15-24 év közöttiek – számolt be László Lehel lelkipásztor. A résztvevők között voltak visszatérők meg újak is. „Jól érezték magukat a fiatalok, a változatos programnak köszönhetően mindenki megtalálta azt, ami az érdeklődését felkeltette. Nem voltak problémák, hiszen összeszokott ikecsoportunk van, hetente találkozunk otthon” – hangsúlyozta László Lehel, amikor a fegyelemről kérdeztük. Elmondta, neki leginkább a közösen meghallgatott előadások tetszettek.

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Nagy Ádám teológus önkéntesként vett részt a fesztiválon, azonban még jobban beláthatott a kulisszák mögé, hiszen nyári szakmai gyakorlata részeként segített az előkészületekben is. „Be kell vallanom, rengeteg háttérmunkával jár, amíg az egész eljut az önkéntesekig, majd a megvalósításig. Látni ennek a végkifejletét egészen megnyugtató érzés volt, hogy Isten mennyire szeret, és mennyire gondviselő. Rengeteg emberrel megismerkedtem, és sok új barátot szereztem, egészen jó buli önkénteskedni, fesztiválozni és még Istennel is ismerkedni ez alatt. Bízom abban, hogy a fesztivál következő alkalmain is legalább ennyien újra szolgálatba szeretnének állni, és hiszem, hogy kifogyhatatlan az Úr seregének tárháza” – számolt be a teológus.

Kalotadámosról és Jákótelkéről tizenhárman, 16-23 év közötti fiatalok utaztak Debrecenbe. „Tetszett az egésznek az íve, felépítése, jó volt megtapasztalni, hogy bár nem egyezett a fő előadóval a stílusunk, de az üzenete nagyon átjött, határozottan éreztem azt a jó, megnyugtató érzést, hogy ő szeret bennünket, és a fiatalokat is oda akarja szeretgetni Krisztushoz” – reflektált a tartalmas előadásokra Bántó-Tamás Szilveszter lelkipásztor. Hozzátette: „Az esti istentiszteletek is építőek, nagyon jók voltak. Szeretném, ha otthon is kialakulna ez a fajta lelkiség, ami itt érzékelhető. Az emberek egyháztól való távolodásával a magyarországiak sokkal inkább látják, hogy ha nem kezdenek valamit a fiatalokkal, nincs mélysége a lelkiségnek, ami megtartó erővel bír, nem lesz jövő sem.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

A görgényi egyházmegyéből több mint százan érkeztek, Szászrégenből 47-en – számolt be Tamás Endre Ottó lelkipásztor. Kérdésünkre, hogy mi fogta meg a gazdag programkínálatból, elmondta: „Az esti istentiszteleteket emelném ki, sokatmondóak, elgondolkodtatóak voltak, olyan megközelítésekkel találkoztunk, amelyek újak voltak számunkra. A program nagyon változatos volt: az üldözött keresztyének kérdésétől a tudományos bemutatókon át a lelkiekig, a földtől az égig átfogott mindent.”

Jári Zsolt lelkipásztor a körtvélyfáji csapatot kísérte el a fesztiválra: „Fontosnak tartottam, hogy a fiatalok vegyenek részt az áhítatokon, mert végül is ittlétünk célja az volt, hogy megérintse őket Istennek a Szentlelke, valamiféle változás induljon el az életükben, ami a Krisztus iránti elköteleződést illeti. A fiatalok körében persze a sport, falmászás, métabajnokság vagy a rapid randi bizonyult népszerűbbnek, nekünk, lelkipásztoroknak Pál Feri vagy Kádár Annamária előadása tetszett leginkább, amelyek idősebb korosztályt szólítottak meg. Fontos volt számomra, hogy az előadásokon olyan fiatalok, a mi ifjainkkal egykorúak tettek bizonyságot, akik korábban valószínűleg el sem képzelték azt, hogy kétezer ember előtt szólalnak majd fel. Ehhez nagy bátorság kellett, felvállalni a hitet, azt, hogy nekik hogyan változott meg az életük, hogyan vezette őket Isten, ebből sokan talán még jobban is épültek, mint magából az igehirdetésből, erőteljes volt hallani, hogy egy laikus hogyan éli meg a Krisztussal való életet, a hitet.”

Óriási erdélyi csapat csillagpontozott idén is

Az idei Csillagponton több mint háromezer résztvevő fordult meg, 682 önkéntes segédkezett a programok szervezésében, a fiatalok teljesen belakták a Debreceni Egyetem campusát. Kultúra, közélet, sport, pszichológia, tudomány mind helyet kaptak az ötnapos programban, de a résztvevők elcsendesedhettek az imasátorban, beszélgethettek lelkigondozókkal, együtt táncolhattak az esti tevékenységeken, vagy társasozhattak, lazulhattak egy-egy tartalmas nap után. A találkozó úrvacsorás istentisztelettel zárult, hazaindulás előtt pedig a fiatalok áldást kérhettek életükre a jelen levő lelkipásztoroktól.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: csillagpont.reformatus.hu, Berekméri Gabriella