Orgonaavatás a hídelvei templomban

Hármas ünnepet tartottak június 14-én a Kolozsvár hídelvei református templomban, ugyanis dupla kórustalálkozóra és orgonaszentelésre került sor. Balázs Ágnes egyházmegyei zenei előadónak köszönhetően második alkalommal szervezték meg a kántor- és kórustalálkozót, ugyanezen az alkalmon találkoztak a Nádas-menti kórusok is, akik évente több alkalommal találkoznak a Nádas-mente különböző településein, valamint ekkor adott hálát a gyülekezet azért, hogy az elmúlt évek során megújult a gyülekezet orgonája is.

Orgonaavatás a hídelvei templomban

Szöllősi János, a Kolozsvár Hídelvei Református Egyházközség lelkipásztora a Róma 8:39 alapján hirdette az igét. Elmondta, ha Úr a Krisztus, akkor szolgálni minden munkánkban neki kell, minden tehetségünkkel, így az ének, zene tehetségével is. A lelkipásztor szerint akik közösségben énekelnek egészségesebbek. Az ének és orgona hangjával is terjeszteni tudjuk Isten országának hírét.

Orgonaavatás a hídelvei templomban

Bibza Gábor, a Kolozsvári Református egyházmegye esperese köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nagy öröm, hogy második alkalommal a Kolozsvári Egyházmegye égisze alatt kántor és kórustalálkozóra kerül sor. Bár az indulás nehéz volt, Balázs Ágnes zenei előadónak köszönhetően másodjára is sikerült megszervezni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy emellett Nádas-menti kórustalálkozó is zajlik ezen a napon. Kiemelte azt is, hogy megújult a hídelvei református templom orgonája, amelyért ma hálát ad a gyülekezet.

“Sokféleképpen lehet hálát adni. Ma énekelve adunk hálát azért, hogy ez az orgona megújulhatott, énekelve adunk hálát Istennek azért, hogy együtt lehetünk és bátoríthatjuk egymást, hogy van folytatás, van értelme a hosszú-hosszú gyakorlatoknak, a sok munkának.” – mondta az esperes.

Orgonaavatás a hídelvei templomban

A gyülekezet azért is hálát adott az alkalmon, hogy megújult a templom orgonája, a hangszert Angster József orgonaépítő készítette az 1900-as évek elején.

Kovács Tibor orgonaépítő elmondta, egy orgonajavításról a legjobban, legkönnyebben egy orgonajátékkal lehet beszámolni. Egy pneumatikus orgonának a javítása mindig nagy kihívás, hiszen nagyon aprólékos munkát kíván, a felhasznált anyagok minősége is nagyon jó kell legyen. Azt is elmondta, hogy az orgona összes mozgó alkatrészét kicserélték a felújítás során.

 

Fotó: Bethlendi Tamás

Szöveg: Kiss Gábor