Önkéntes orvos voltam Kamerunban, avagy afrikai utazás a kollégium falai között

December 13-án este, a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium nagytermében Dr. Turóczi Ildikó kézdivásárhelyi orvos előadására került sor. A Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete és a kollégium közös szervezésében megrendezett kedd esti program több mint 160 egyetemistát és fiatalt mozgatott meg, akik mind azért látogattak el az előadásra, hogy betekintést nyerjenek egy magyar orvos Afrikában töltött hónapjaiba, hogy olyan tapasztalatokat, élményeket kapjanak, amelyek esetleg meghozzák a kedvüket és bátorságukat ahhoz, hogy hasonló programban vegyenek részt.

Utazás. Az előadás alatt vetített temérdek fénykép és érdekes videó hatására azt éreztem, hogy elhagytam az ország-, sőt kontinenshatárokat, az én hátamon is ott volt a hátizsák, éreztem az afrikai meleget, és az előadás végén elgondolkodtam, hogy most akkor nekem is meg kelle-e csináltatnom a malária- és álomkórtesztet?!

Önkéntes orvos voltam Kamerunban, avagy afrikai utazás a kollégium falai között

Az “Afrika-téma” kimeríthetetlen, talán Turóczi doktornő tapasztalatai és mesélnivalója is, mégis elhozott a közönségnek néhány olyan fontos témát, gondolatot, ami fontos lehet akkor, ha mi is útra kelnénk. Szó esett a trópusi betegségekről, azok megelőzéséről, diagnosztizálásáról, kezeléséről. Elmondta, hogy egy számunkra talán banális szúnyogháló mekkora kincs, és mennyire hasznos a veszélyes szúnyogok elleni védekezésben, de azt is megtanultuk, hogy mit tegyünk, ha minden igyekezetünk ellenére mi is megfertőződnénk. Sokunkban felmerült a kérdés, hogy az afrikai falvak mostaha körülményei között, az európai szemmel nézve szinte üres kórtermekben hogyan lehet gyógyítani, egyáltalán van-e gyógyszer amivel a betegek tüneteit enyhíteni lehetne. A doktornő egyszerűen és humorral fűszerezve ezekre is válaszolt.

Elmondása szerint a fekete kontinens népbetegségei teljesen eltérnek az általunk megszokottaktól. Nem a szívbetegség és az elhízás a legnagyobb probléma, mint hazánkban, sokkal inkább okoznak gondot olyan fertőző betegségek, mint a malária, HIV fertőzés, ez utóbbinak inkább a megelőzésére kellene odafigyelni, a fertőzés terjedését kellene megállítani, hiszen egyelőre csak tüneti kezelése létezik AIDS-nek. Éppen ezért számos kezdeményezést indítottak iskolákban az egészségnevelés területén. Szó volt az afrikai hagyományos orvoslásról is, a megdöbbentő praktikákról, amiben az ott élők hisznek, amit valódi orvos hiányában gyakorolnak és igyekeznek tanítani a jövő generációjának. Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az előadáson, a végén pedig lehetősége volt a közönségnek kérdéseket feltenni, amivel éltek is a kíváncsi önkéntesjelöltek. 

Önkéntes orvos voltam Kamerunban, avagy afrikai utazás a kollégium falai között

Az előadás vetett fel bennünk kérdéseket, ez bizonyos. Az előadó még visszamegy Afrikába, és azt, hogy nekünk meghozta-e a kedvünket hasonló projektek megvalósításához, mindenki saját maga eldöntheti. A kalandvágyóbbaknak és bátrabbaknak biztosan. Ezúton is köszönjük Dr. Turóczi Ildikónak, hogy elfogadta a meghívásunkat, és valóságosan, a maga szépségeivel és nehézségeivel együtt mutatta be azt, hogy milyen (volt) önkétesként Afrikában. Ő megtalálta a motivációt, de ezt mindenki saját maga kell megkeresse.

 

Forrás: gecsekollegium.ro

Erdődi Anita, orvostanhallgató, Mifike munkatárs

Fotók: Szőke Andrea