Ökumenikus kápolnát szenteltek fel a kolozsvári repülőtéren

Minden felekezet hívői előtt nyitva áll ezentúl a kolozsvári nemzetközi repülőtéren felszentelt kápolna, amelyet pénteken, április 27-én adtak át az épület indulás termináljának emeletén. A kis teremben a katolikus és ortodox oltár mellett egy úrasztala is található, magyar nyelvű Bibliával és énekeskönyvvel.

Ökumenikus kápolnát szenteltek fel a kolozsvári repülőtéren

A tavalyi év folyamán 2,7 millió ember fordult meg a kolozsvári repülőtéren, idén pedig az alkalmazottakkal együtt ez a szám eléri majd a hatmilliót is – hívta fel az egybegyűltek figyelmét David Ciceo, a repülőtér igazgatója. Köszöntőjében rámutatott, a kápolna mindenki számára helyet biztosít majd az elcsendesedésre, az imára függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozik. Hozzátette: a repülőtér 350 állandó alkalmazottja mellett több mint kétezer személy járul hozzá a kifogástalan működéshez, a kápolna őket is nyitott ajtókkal várja.

Ökumenikus kápolnát szenteltek fel a kolozsvári repülőtéren

A kápolnáért és az odalátogatókért közösen mondott imát és kérte az Úr áldását Andrei Andreicuț kolozsvári ortodox metropolita, Florentin Crihălmeanu görögkatolikus püspök és Veres Stelian, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébániai kormányzója, valamint Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese.

Ökumenikus kápolnát szenteltek fel a kolozsvári repülőtéren

A terem festményeit Marius Ghenescu készítette, elmondása szerint alkotás közben figyelt a hely ökumenikus jellegére – a falakon például a Miatyánk több nyelven szerepel, köztük Braille-írással is.

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor