Ünnep a lelki öröm és hagyományok gazdagságában Nagyszebenben

A Nagyszebenben megtartott adventi, karácsonyváró ifjúsági rendezvénysorozat azon célt szolgálta, hogy ráhangolja közösségünk gyerekeit és ifjúságát az elközelgő ünnepekre. Úgy az advent, mint a karácsony hatalmas lelki, hitbeli és hagyományőrző gazdagsággal bír, mely főleg nagyvárosi környezetben egyre inkább háttérbe szorul.

A gyerekek közötti fizikai távolság és a szociális eltávolodás elve egyeltalán nem kedveznek közösségi alkalmak megszervezésének. Éppen ezt kívánta áthidalni egy olyan összetett program, mely átfogta a karácsonyvárás több területét is. Törekvésünkben a Bethlen Gábor Alap támogatott.

November 27-én, advent első vasárnapját megelőző szombaton, a református egyházközség közösségi termében mintegy húsz gyerek és tíz felnőtt kísérő hallgatta az adventi bibliai történetet, melyet Varró Sándor lelkipásztor mondott el. A János evangéliuma 14. részében Jézus örömteljes híradást nyújt tanítványainak: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van… Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. Majd miután helyet készítettem számotokra, ismét visszajövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Az apostolok cselekedetei könyvében, a Jeruzsálemben található Olajfák hegyén, az angyalok így vigasztalták a tanítványokat: Jézus, aki szemetek láttára emelkedett fel a mennybe, ugyanúgy fog visszajönni, miként láttátok őt a mennybe felmenni.

Az első közös programon adventi koszorúkat díszítettek a gyerekek.

A következőkben az adventi várakozás szimbólumáról, az adventi koszorúról hangzott el rövid előadás. Érdekes volt megtudni, hogy az első koszorút Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész készítette 1839-ben, az általa alapított hamburgi Rauhen Haus gyermekotthonban. Ekkor még húsz piros gyertya jelképezte a hétköznapokat, négy fehér pedig az advent vasárnapjait. Időközben kialakítása leegyszerűsödött: csak a vasárnapokat jelölték négy gyertya segítségével. A keresztyén szimbolisztika szerint az adventi koszorú kerek formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, melynek sem kezdete, sem vége nincs, az örökzöld fenyőágak a reményt és az örök életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét jelzik.

Ezt követően Varró Margit tanítónő irányítása alatt a résztvevők együtt díszítették fel a csupasz adventi koszorúkat. Minden gyerek feldíszíthette a saját koszorúját fenyőtobozzal, gyertyával, gyöngyökkel, kis gömbökkel, különböző természetes alapanyagú díszekkel. A terem egy adott pillanatban hangyabolyhoz hasonlított, olyan szorgosan jártak a kis lábak és kezek. A kisebbeknek természetesen a szülők is segítettek. A díszítés végén mindenki hazavihette az általa készített adventi koszorút. Fontos megjegyezni, hogy egy adventi koszorút a templomba, öt adventi koszorút pedig a gyülekezet idős tagjai számára készítettek el a gyerekek. Ezeket a nőszövetség tagjai házhoz szállították.

A következő közös foglalkozás mézeskalács-sütés és -díszítés volt.

Advent második vasárnapját megelőző szombaton, december 4-én újra találkoztunk vallásóra keretében. A karácsonyi történt most a három király kitartó betlehemi útjáról szólt, a csillag vezérlete alatt. A figyelmes gyerekek megtudták, hogy az advent nem egy tétlen várakozás az ünnep eljövetelére és a gyermek Jézussal való találkozásra, hanem egy tevékeny időszak. A napkeleti királyok sem várták otthonaikban a nagy király megszületését, hanem elindultak a hosszú útra, vállalva annak minden viszontagságát. A betlehemi pásztorok is elmentek, az angyali híradás következtében, felkeresni a megszületett Messiást. Így kell nekünk is elindulni Isten, a templom és egymás felé az örömteli találkozás és az ajándékozás szándékával. Úgy, mint az első alkalommal, a bibliai magyarázatot karácsonyi rajzfilm vetítése követte, mely érdekes szempontból, a Máriát hátán hordozó szamár szempontjából mutatta be a karácsonyi történetet.

Ezt követően a mézespogácsa-készítés izgalmas feladata következett. A nőszövetségi tagok irányítása alatt főleg a kislányok lelkesen serítették-nyújtották a tésztát, majd kiszúrókkal formáztak. A formákat a felnőttek megsütötték. Ekkor a díszítés időigényes, de rendkívül érdekes feladata következett, melynek folyamatába a kislányok mellett a fiúk is nagy lendülettel bekapcsolódtak. Az eredmény csodás volt: színt és elevenséget kaptak a pogácsából formázott karácsonyi szimbólumok: a csillag, a jászol, angyalka, harang, fenyőfa, de a szívecske, házikó vagy Mikulás is sokkal élethűbbé vált. Édesek voltak a gyerekek is, jelképesen és valóságosan, hiszen az édes díszítőhabból a mézespogácsa mellett a kezükre is jutott jócskán. Mielőtt mindenki hazavitte volna a kis tányér mézespogácsáját, a gyerekek a vasárnapi istentisztelet résztvevőinek is készítettek egy-egy pogácsát. Sőt több beteg számára is díszítettek, melyet aztán a nőszövetség tagjai szállítottak házhoz. A gyerekek munkája, jó szándéka és ajándéka mindenkit meghatott és örömmel töltött el.

Advent harmadik vasárnapját megelőző szombaton, december 11-én adventi és karácsonyi énekek zenei kísérettel való tanulására került sor. Fekete Ibolya zenetanárnő irányítása alatt tanultunk hagyományos és újszerű ünnepi dalokat. Mintegy harminc gyermekhangszer közül válogathattak a gyerekek, s így szájjal és hangszerrel egyaránt énekelték, illetve kísérték a gyönyörű énekeket. Az orgona adta az alaphangot, erre hangolódtak rá a gyerekek. Az első próbálkozások egy hatalmas zenebonához hasonlítottak, de fokozatosan letisztult az éneklés, és a gyerekek egyre jobban kezdték érezni a ritmust és a hangszerrel való belépés időpontját. Egyeltalán nem egyszerű egy húsz gyerekből alkotott csapatot összehangolni, akik közül sokan akkor játszottak első alkalommal csörgődobon, rumbatökön, triangulumon, felhangolt csengőn, csörgőn, ébenfapálcán vagy kézidobon. Ám a türelem meghozta a gyümölcsét, a betlehemi angyalok éneke minket is megihletett, és egyre angyalibban énekeltek a gyerekek is. Érezték: karácsonykor mi is bekapcsolódhatunk az angyali kar énekébe, mely az első karácsonyon eget-földet betöltött.

Szenteste a gyerekek versekkel örvendeztették meg a templomba érkezőket.

Advent negyedik vasárnapját megelőző szombaton, december 18-án a karácsonyi üzenet érintette meg a gyerekeket, fiatalokat. Fontos, hogy a megszületett Jézus nemcsak egy ünnepi vendég legyen számunkra, akitől elvárjuk, hogy a karácsony elteltével továbbálljon, hanem igazi családtagként fogadjuk és marasztaljuk. Így jut az általa hozott békéből és szeretetből életünk minden egyes napjára.

Ezt követően egy modern feldolgozású karácsonyi szerep megtanulására és begyakorlására került sor: Ha nem jöttem volna. A mindannyiunknak a képzelőerejét megmozgató színdarab azt mutatja be, hogy mennyivel szegényebb, zűrzavarosabb, lelketlenebb és szeretethiányban szenvedő világban kellene élnünk, ha Jézus nem jött volna el hozzánk karácsonykor. Ezen kívül karácsonyi verseket is kaptak a gyerekek, melyeket szépen megtanultak hangsúlyozni.

A karácsonyi gyermekünnepély december 24-én, péntek délután volt. A gyerekek és felnőttek számára szóló bibliamagyarázatban Varró Sándor lelkipásztor a karácsonyfa történetét mutatta be a gyerekeknek. Sokan elcsodálkoztak azon, hogy az általunk ismert feldíszített karácsonyfa mindössze ötszáz éves múltra tekint vissza. A karácsonyfa-állítás kezdeteit azokban a középkori misztériumjátékokban találjuk meg, melyeket karácsony szentestén mutattak be a templomok kapui előtt. Témájuk a paradicsomi bűnbeesés volt. Mivel december 24. Ádám és Éva napja, a játékban feltűnt Ádám, Éva, egy kérub és az ördög. Továbbá egy fára is szükség volt a szerephez, mely a paradicsomi jó és rossz tudásának fáját jelképezte. Az emberek képzeletében ez a fa általában egy almafa volt, de mivel télen nincs zöld levelű almafa, egy fenyővel helyettesítették, és almákat, ostyát aggattak rá. Később a feldíszített fák az emberek otthonaiba is utat találtak. Minden fán volt alma és ostya, melyekből később karácsonyi sütemény lett, végül pedig kisebb pogácsákat raktak a fára Ádám és Éva képével. Emellett régi keresztyén szimbólumok vagy karácsonyi jelképek kerültek díszként a fenyőfákra. Ezeket papírból vágták ki, vagy pogácsából mintázták meg (bárány, kakas, csillag, jászol).

Az örökzöld fenyőfa az örökkévalóságot szimbolizálja: akik Istenben hisznek, örök életet nyernek. A fenyőfa háromszög alakja a Szentháromságra utal, sudársága és magassága azt példázza, hogy az emberi élet célja felfele, Isten fele haladni. A karácsonyfán minden dísz jelentéssel bír: a csillag alakú csúcsdísz a betlehemi csillagot jelképezi. A csillagszóró és a gyertyák, melyeket felváltották a villogó, zenélő izzósorok, a betlehemi csillag fényére akarnak emlékeztetni. A gömbök a paradicsomi fa almáját jelképezik, az angyalhajak részben a paradicsomi fára tekeredő kígyót, de később a pásztorokat meglátogató angyalokat jelképezik.

A betlehemes színdarabon a verseken és a karácsonyi énekeken keresztül igazi gyermekevangélium hangzott el. Hiszen ki tudna őszintébben és hitelesebben bizonyságot tenni a megszületett Jézusról, mint a gyermeki ajkak? Éreztük: életkortól függetlenül mindannyian gyermekek vagyunk. Isten gyermekei. S betöltötte a templomot és a lelkeket a csodálatos ének: Csendes éj, szentséges éj, szív örülj, higgy, remélj… A gyermekeket megörvendeztető karácsonyi ajándékcsomagok az igazi ajándékot juttatták eszünkbe: megszületett számunkra az Úr Jézus. Hozzánk küldte őt Isten. Ettől lesz szép, ragyogó az ünnep.