Nagy József Levente: Csillagok közt kifeszítve

Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2015

Örök kérdés, hogyan épít fel a költő körülötte lévő dolgokból és „tárgyakból” valamint benső élményekből egy sajátos költői világot, amikor az univerzummal és benne Istennel az áb­rázolás, a szóból fűzött képiség, az emlékekből táplálkozó éber-álom köti össze? „a tett után a csend mögött / a gondolat és szó között/ a szív mélyén hol jég rian/ ó mondd Istenem ott mi van?” – töpreng Nagy József Levente Faggató című négysorosában. Hasonlóképp a Bekerítve című versében: „magamba rejtőznék, ha félek,/ de nincs ahová menekülnöm./ a világ kifor­dított lélek/ s benne a hiány – Isten lakik.” Ebben a folyamatban egyként jelen van az aktív és a passzív befogadás jelensége, s mellette valamilyenféle hol ösztönös, hol tudatos világlátás is. Ha különbséget keresnénk az alkotó művész és a mindennapokat élő ember között, talán ott találnánk meg leginkább, ahol ebből a különbségből – ha nem is lesz éles határvonal –, de mindenesetre felbukkan egy sajátos gondolkodásmód, szinte állandó figyelem, pontosabban önmegfigyelés, amikor is az alkotó szellem hol beleágyazódik, hol pedig kiválik a megszokott jelenségek világából, hogy egy körkörösnek mondható visszakapcsolásban befogadja a világot, de ő maga is befogadásra kész, öntörvényű világot alkosson. Talán így alakul ki Nagy József Levente költészetében is az új értékrendszer, amely nagy változatossággal követi nyomon az emberi lélek rezdüléseit, ad hírt ezekről, versbe illesztve sajátos tapasztalatait. Ez persze mindig bizonyos fokú absztrakció marad. Az értelmezés újabb érdekes kérdéseket vet fel: hiszen a művek – néha vakmerően megkockáztatott – értelmezésekor, elemzésekor min­dig könnyebb annak technikai megvalósításáról, mint az ún. üzenetről beszélni. A költő ver­seinek formai kidolgozottsága és az „üzenet” gondolatgazdag tömörsége úgy fonódik össze, hogy közben egymást is erősíti. A kötetet Gáspár Gyula rajzai illusztrálják.

Kozma Mária