A zsoboki gyülekezet régi kívánsága valósult meg, amikor április 6-án útra kelt Székelyföld felé, hogy háromnapos kirándulás keretében élje meg a közösséget. A kalotaszegi kis településen élő, mintegy háromszáz lelket számláló gyülekezet 37 tagja felkerekedett, hogy bejárja Gyergyószentmiklóst és környékét, megcsodálja Székelyföld gyönyörű vidékét, felfedezze, hogy mennyi csodálatos dologgal van tele a világ, s közben bepillantást is nyerjen egy-egy gyülekezet életébe vagy szolgálati ág munkájába.

Kicsik és nagyok izgalommal, lelkesen indultak neki a hosszú útnak, kilépve a mindennapok mókuskerekéből, hogy feltöltődjenek, ápolják a rokoni és baráti kapcsolataikat, viszontlássák azokat a csodálatos helyeket, ahova emlékek kötik, vagy új helyeket, vidékeket, kastélyokat, templomokat ismerjenek meg. Az Úr segítségét kérve indultunk első úti célunk felé, Szovátára. Útközben megtekintettük a Haller család jóvoltából megépült marosugrai református templomot, ahol az egykor Zsobokon is szolgáló lelkészházaspár nagy szeretettel fogadott. Szovátán sok emlék került felszínre az idősebb korosztály elraktározott élményeiből, míg a kisebb látogatókat a butikok színes apróságai vonzották. Sétánk közben látványos, felújított villák, üdülők mellett vezetett az utunk. Az árvácskák hirtelen megjelentek az útszéli járda mellett, mintha nemcsak a tavaszt köszöntenék, hanem minket, újra odalátogatókat is. Megtekinthettük a Medve-tavat, elsétáltunk a gyógyító iszapjáról híres Mogyorósi-tóhoz is, melynek felületét még szürke fátyolos réteg borította, szinte teljesen néptelen volt, csupán egy-két vadkacsa zavarta fel a vizét. Ezt követően a szovátai unitárius templom felé folytattuk utunkat. Itt a fiatal templombelső látványa, fafaragásai, ősrégi képes bibliája kerültek figyelmünk középpontjába.  

A fürdővárost és a gyönyörűen megépített templomot Fekete Árpád történelemtanár mutatta be, emellett Zsobok régi életéről, emlékeiről is beszélt. A bemutatóból megtudtuk, hogy Szováta környékén már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sós tavak. A város első fürdője a 19. század közepén épített Géra fürdő volt a Sós-patak és a Szováta találkozásánál, innen fokozatosan Felső-Szovátára, a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet, ahol 1901-ben nyitották meg a gyógyvizeiről híres fürdőtelepet. A következő állomásunk a református templom volt. A kibővített templom érdekes megoldását láthattuk, amely az új és régi elemek ötvözésével, színes székeivel, festett és igeversekkel ötvözött kazettáival, Kós Károly-stílusú toronyablakaival keltette fel érdeklődésünket. Itt a sokrétű gyülekezeti munkáról hallhattunk, valamint a nagy létszámú gyülekezetről, akik megtöltik e templomot.

Az idő rohant, látnivaló pedig volt még bőven. Parajd felé folytattuk utunkat, hogy záróra előtt bejuthassunk a sóbányába. A bányamúzeumban végig lehetett követni a sóbányászat történetét a római kortól napjainkig, a bánya templompadjaiban rövid időre meg lehetett szusszanni, hiszen a különleges földalatti világból nagy lépcsősor hozott ki a buszhoz, majd a fényre. Alig 15 percnyi utazás után megérkeztünk a Firtos-hegy aljába, Korondra. Az árusok butikjai mágnesként vonzották a kisebb utasokat. A korondi unitárius lelkész magyarázataiból világossá vált a különbség és hasonlóság a református és az unitárius felekezetek között. A műemlék templom a késő gótika vonásaival, a festett kazetták, szószék rejtett ajtaja, a templomkert kopjafái szolgáltatták a látványosságot és egészítették ki a tartalmas magyarázatot. Hosszabb útszakasz után értünk fel az 1287 m magasan fekvő Bucsin-tetőre, a fenyvesek csúcsára. A csepergő eső, köd, a tél utolsó havas foszlányai miatt csupán a busz ablakaiból csodálhattuk a panorámát. Besötétedett, mire Gyergyószentmiklósra értünk, ahol szeretettel vártak ismerőseink.

Szombat reggel készen állt a csapat az újabb kihívásokra. A Gyilkos-tóhoz érkeztünk, amely helyenként még jégpáncélt viselt. Ehhez is fűződik egy legenda: Fazekas Eszter  története, aki katona vőlegényét várta, de egy zsiványvezér fogságába került. Eszter a néma hegyekhez fordult segítségért, mire a hegyek megmozdultak, és betemették a lányt, a zsiványokat és a pásztorokat is – ismertette a történetet lelkészünk, amit tálentumokért vissza is kérdezett. Rövid szünet után a Békás-szoroshoz mentünk, ahol gyalog tettük meg az utat, megcsodálva a magas sziklákat és a Békás-patak rohanását. Ezután Súgó-barlang irányába indultunk, amely a Gyergyói-havasok 1568 m magas, Sipos-kő tömbjének délnyugati nyúlványában húzódik. A barlangot a Gyergyószentmiklóst Csíkszeredával összekötő útvonalról letérve, Heveder falucskán keresztül közelítettük meg – nagy busszal a keskeny úton. A szakasz egy részét gyalogosan tettük meg, lépésről lépésre emelkedtünk több mint ezer méter fölé vízcsobogás, kellemes beszélgetések közepette. Jó kaland volt bejárni a föld mélyében rejlő titokzatos világot a kiosztott elemlámpákkal, egyes szakaszokon alázatos fejhajtásokkal, a síkos részeken kötelekbe kapaszkodva. A denevérek és a cseppkőképződmények egyaránt magukra vonták a figyelmünket. A barlang legendájában szereplő vödrökbe csepegő aranyat nem találtuk meg, eszerint nem járt le még az a bizonyos hét év. Visszatérve a közeli menedékházhoz, szomjunkat a barlang száján kifolyó friss vízzel olthattuk. Hallhattuk, hogy a huzat és a víz zúgása egy suttogó, susogó hangot idéz elő, amely nagyon erős, ha nagyobb vízmennyiség ömlik ki a barlang száján. Valószínűleg erről a suttogó hangról kapta a barlang a nevét. Kissé fáradtan érkeztünk vissza a buszhoz, de elmondhatjuk, hogy szép volt, és dicséretre méltó, hogy a zsoboki „kendős néni” is eljutott a Súgó-barlangba.

Fáradtan érkeztünk vissza Gyergyószentmiklósra, de a napnak még nem volt vége. Rövid városi sétánk során ellátogattunk az örmény római katolikus templomba. Kapubástyával ellátott várfal védi a barokk stílusú, díszesen párkányozott műemlék templomot. A templom egyik ékessége a fából készült barokk szószék, amelynek alsó részén a négy evangélista, tetején pedig Szent Mihály szobra látható, amint legyőzi az ördögképű Sátánt. A mennyezetet barokk freskók, az oltárokat márványoszlopok, fából készült, élethű színekben megfestett szobrok díszítik. A Kaukázus vidékéről betelepült örmény leszármazottak közel négyszáz év elteltével is erős közösséget alkotnak. Tele van a kétszáz ülőhelyes templom, büszkék az örmény gyökerekre. Nem ismerik a nyelvet, de énekelnek örményül. Nem felejtik, honnan jöttek, őrzik a különleges gasztronómiájukat, és összetartja őket az egyház. Hallhattunk a számunkra nem szokványos egyházi ünnepekről, a liturgiáról, a vörös köpönyegesekről, olyan hagyományőrzőkről, akik a háborús időkre emlékeztetnek, amikor az őshazában az örmények a török betöréstől tartva, fegyverrel őrizték a papjukat és a híveket. A városi séta és vacsora után tartalmas, kérdések sorozatát indító, hitépítő beszélgetés vette kezdetét, amely az éjszakába torkollott. Egyesek szerint „ezért megérte eljönni”.

Reggeli után istentiszteleten, ezt követően pedig rövid bemutatón vettünk részt a gyergyószentmiklósi református templomban. Napfénnyel, meleggel, élményekkel feltöltődött csapatunk készen állt a hazautazásra. Maroshévíz református templomába is benéztünk, megcsodáltuk faragásait, valamint a vizsolyi Biblia másolatait. Egy óra múlva már a marosvécsi Kemény-kastély udvarán voltunk, és Kemény János unokájának, Nagy Kemény Gézának ékes magyarsággal fűszerezett szavait hallgattuk az erdélyi reneszánsz építészet egyik jellegzetes példájáról, az Erdélyi Helikon fellegváráról, a Kelemen-havasok, az Istenszéke lábánál, a Maros partján húzódó Kendy–Kemény-kastélyról, pincéjéről, a hatalmas kastélykertben meghúzódó Wass Albert-zarándokhelyről, a kőasztalról, ősei sírjáról. Szászrégenben megnéztük a református templomot, címereket és bibliai történeteket ábrázoló kazettáival, valamint a Makovecz által tervezett Dió-házat.

A kirándulás mindnyájunk számára jól telt, hiszen sok, számunkra ismeretlen helyre ellátogathattunk, a templomok és gyülekezeti élet beszámolóiból hallhattuk, hogy más gyülekezetek is a gyökerekhez próbálnak visszatérni, egymás alkalmait látogatják, közös alkalmakat szerveznek. A megfogyatkozott, kis közösségekben az egymásra utaltság közelebb hozza az embereket, nem számít, ki hova tartozik. Nem a különbözőségekre tekintenek, hanem Krisztusra, akiben egyek vagyunk. Jobban megismerhettük egymást, feltöltekezhetett lelkünk, hátrahagyva a mindennapi gondokat, tekintetünket más horizontra, Isten munkálkodására és remek alkotásaira emelve. „Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban.” (Zsolt 111,2)

Köszönet a lelkipásztorunknak, Barta István-Zsoltnak és feleségének, akik felvállalták a kirándulás megtervezését, lebonyolítását, a vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatásért, a Zsobokért Kulturális Egyesületnek az utunk támogatásáért.

Hálás a szívünk a bejárt utakért, jó volt nekünk együtt lenni!

Ambrus-F. Edit tanítónő