Megújult a noszolyi szórványgyülekezet református temploma

Hálaadó ünnepre gyűlt össze Noszoly református gyülekezete október 20-án. Istennek adtak hálát, amiért a magyar kormány, valamint a holland testvérgyülekezet támogatásával megújulhatott templomuk, amely színültig megtelt az ünnepi alkalmon. 

A noszolyi műemlék templom a magyar kormány, valamint a holland testvérgyülekezet támogatásával újult meg. 📸 Kiss Gábor

Kató Béla püspök a Mt 7, 24-27 versei alapján hirdette Isten igéjét. A felolvasott igében Jézus két csoportra osztja az embereket: egyik része a kősziklára, másik a homokra építkezik. Tehát mindkét csoport épít, ám nem mindegy, hogy milyen körülmények között – hangsúlyozta a püspök. Ha Jézus szava szerint cselekszünk, egymás mellé kell illesztenünk a részleteket, a fundamentumra építkeznünk. Így van ez az életben is, az épületekhez hasonlóan az életünket is fel kell építenünk, figyelve a körülményekre, legfőképpen a fundamentumra, amely majd megtartja azt. A jól felépített élet ugyanis nem vész el, az utókorra marad, átöröklődik. Mi mire építettük fel az erdélyi magyar jövőt? Képes-e ez a jövő, ez a fundamentum megtartani? Amikor azt keressük, hogy mire is lehetne ráépíteni a nép jövőjét, ne drága dolgokra gondoljunk, hívta fel a figyelmet a püspök. Az a fundamentum ugyanis, amire építeni lehet, ami a legerősebb, az maga az ember. Hiszen a noszolyi életet is az itt élő emberek tartották meg – emelte ki prédikációjában. Tehát a jövő fenntartásához a legfontosabb, hogy gondoskodjunk gyermekeink, az új nemzedék sorsáról, hogy áldozatokat hozzunk értük, nyomatékosította, hiszen ők viszik tovább azt az életet, amelyet mi felépítettünk.  

A színültig megtelt templomban az úrvacsora sákramentumát is kiosztották. 📸 Kiss Gábor

A hálaadó istentiszteleten az úrvacsora sákramentumát is kiosztották, ágendai szolgálatot Orbán Tibor, a Szépkenyerűszentmártoni Református Egyházközség lelkésze végzett.

Orbán Tibor, a Szépkenyerűszentmártoni Református Egyházközség lelkésze háláját és köszönetét fejezte ki a segítségért, amellyel a templom megújulhatott. Mint elmondta, az épület a 13. század végén épült román stílusban, a 14. században kapott szentélyt és gótikus ablakokat, amelyek évszázadokon át fennmaradtak. A talaj miatt a templom az idők folyamán beázott, a javítások 2015-ben kezdődtek el. Eleinte a szórványban az istentiszteletek is szórványosak voltak, idézte fel a lelkipásztor, havonta csupán egyre került sor. Ám az érdeklődés egyre nőtt, ma már minden vasárnap megtartják, sőt, bibliaórákra és egyetemes imahetekre is összegyűlnek. Zrínyi Miklós szavait idézve a lelkipásztor kifejezte, összefogással a nemzet megmenthető.  

Orbán Tibor szépkenyerűszentmártoni lelkipásztor minden vasárnap istentiszteletet tart a noszolyi gyülekezetnek. 📸 Kiss Gábor

„A templom a közösségnek egy nagyon fontos szimbóluma, amely a megmaradást, a hagyományokat és a jövőbe való bizakodást is jelképezi. Az, hogy templomok épülhetnek és egyáltalán megmaradhatnak, a helyi közösség érdeme, amiért minden nap hálát kell adni.” – köszöntötte a továbbiakban az ünneplőket Szabó-Csorba Zsuzsanna, a Kolozs megyei RMDSZ megyei tanácsosa.  

Az istentisztelet végén a holland testvérgyülekezet képviselője a noszolyi templomhelyreállító munkacsoport nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédében a templom helyreállításának körülményeit taglalta, majd Isten áldását kérte a gyülekezet tagjaira.