Korszerű, megújult belsővel várja immár Isten házába az igére vágyókat a bodolai református templom. A gyülekezet február 25-én adott hálát Istennek, hogy nagylelkű támogatók segítségével sikerült a templomot kényelmesebbé tenni.

Négy kastély fémjelezi Bodola hírnevét, ezek közül kettő szépen felújított állapotban várja az ide látogatókat. Egy gyülekezet életében a külső megújulás hozhat olyan változásokat, mint egy település, vagy egy régió számára egy kastély rendbetétele. Ahogyan elkezdenek a turisták özönleni, megcsodálni az épített örökséget, a múltra rácsodálkozni, aképpen tud egy lelkészváltás, egy megújított templom is a gyülekezet életére hatni, az emberek megpezsdülnek, közösség formálódik. Nem történt ez másképp a bodolai református gyülekezetben sem.

Bodola első református templomát 1640-ben építették, amely helyett 1856-1858 között új Isten házát emelt a gyülekezet. A templom berendezése az évek során gyarapodott, 1863-ban készült el a szószékkorona, 1898-ban az orgona, 1867-ben került helyére a kisebbik harang, majd 1924-ben a nagyobb. A gyülekezet, amely a többi felekezettel együtt mindig élvezte a helybéli nemesek bőkezű támogatását, ma már 450 lélek alatt van, ez azonban nem állította meg őket, hogy merészet gondoljanak, és nekifogjanak a templom felújításának.

A február 25-i ünnepen azért adtak hálát, hogy sikerült korszerűsíteni a templom és a közösségi ház fűtését, a templomba padlófűtés került, kifestették a falakat, letakarították és újrafestették a templom bútorzatát is.

Kató Béla püspök prédikációjában a 126. Zsoltár alapján beszélt arról, hogy a reformációi emlékév után nem állt meg az élet a gyülekezeteinkben, mindig van ok a hálaadásra, ahogyan ez a közösség is, az év első hálaadó istentiszteletén köszönetet mond Istennek. A zsoltár pedig útmutatást ad az ünnepléshez. A püspök hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak az élmények, amelyek azonban a közösségben igazán erősek. Bár ma ez már nem divat, mindenki szűk körben akar ünnepelni, a falakon belül éli meg ünnepnapjait, a Szentírás mégis azt mondja, hogy közösségben lehet igazán örülni, ahogyan a Zsoltárban is együtt örvendeznek az Úr szabadításának. Egy gyülekezet akkor válhat igazi közösséggé, ha vannak közös élmények, amelyek összekötik az embereket. A közös élmények, amely ránk hatnak, sokfélék lehetnek, a legfontosabb azonban, hogy van egy minket végtelenül szerető Istenünk, aki Krisztusban megszabadított és örök életet adott. Ha Isten így ismerjük meg, reménységünk lehet, a jövőt tervezni pedig csak akkor lehet, ha van reményünk. A püspök arra is emlékeztette a gyülekezetet, hogy mindig Istené az utolsó szó, meg tudja változtatni a sorsunkat, hiszen sosem feledkezik meg rólunk, még akkor sem, ha néha várni kell rá.

Szövérfi Zoltán-Márton lelkipásztor köszöntőjében elsőként a gyülekezet történetét ismertette, majd a felújításokról számolt be a vendégeknek, támogatóknak, kiemelve, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor idén újabb munkálatokat terveznek, a templom és a parókia fedélzetét szeretnék felújítani. Az eddigi munkálatok mintegy 70 000 lejbe kerültek, a kiadások jelentős részét támogatásokból fedezték. Külön érdemes kiemelni azt is, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület és a Brassói Református Egyházmegye mellett a Bukarest II. Református Egyházközség is jelentős mértékben támogatta a munkálatokat, valamint a bodolai katolikus gyülekezet is segített a gyülekezetnek. Az ünnepi műsorban közreműködtek a gyülekezet fiataljai, valamint a Bodolai Ökumenikus Dalárda. Köszöntő beszédet mondtak Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, a gyülekezet főgondnoka és gondnoka, Markó Gábor egyházkerületi főgondnok, Ambrus Attila egyházmegyei főgondnok, Toró Tamás és Szövérfi István, a lelkipásztor testvére.

Szöveg és fotó: Kiss Gábor