Lőrincz János: Az Égjen a láng szeretne másokat megvidámítani

Maros megye területén négy református egyházmegye van, amelyek szorosan együttélnek, ezért gyakran rendezvényeik is közösek. Az egyik ilyen rendezvény a minden év elején megszervezett Égjen a láng fesztivál. A fesztivál főleg a Marosvásárhely és környékén élőket szólítja meg, de mind a négy egyházmegye támogatja mind anyagilag, mind imában a rendezvényt, amely több ezer embert szólít meg évente. Sorozatot indítunk el, amelyben minde a négy egyházmegye (Marosi, Maros-Mezőségi, Küküllői, Görgényi) esperesét arról faggatjuk, hogy ők hogyan élik meg ezt a fesztivált, mennyire érzik a sajátjuknak. Elsőként Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk, sorozatunk második részében Lőrincz Jánost, a Marosi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük arról, hogy ő hogyan látja ezt a fesztivált.

 

Ön szerint szüksége van a fiataloknak, és ha igen miért, egy hasonló jellegű fesztiválra?

Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szükség van a hasonló fesztiválokra, mert a történelmi egyházaknak nagy gondja az, hogy hogyan szólítsa meg a fiatalokat. Köztudott, hogy a zene egy olyan nyelv, amit a fiatalok szeretnek és amit a fiatalok értenek. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szükség van arra, hogy a zene nyelvén keresztül jusson el az evangélium üzenete a fiatalokhoz. Azt hiszem, hogy talán a kolozsvári Várom az Urat volt az inspiráló fesztivál, és én örülök, hogy Marosvásárhelyen a fiatalok felismerték ennek a lehetőségét, hogy ezt itt is meg lehet szervezni, és erre itt is van igény. Az elmúlt évek tapasztalata valóban azt mutatja, hogy nagy igény van rá.   

Lőrincz János: Az Égjen a láng szeretne másokat megvidámítani

Ön szerint mi történne ha nem lenne ez a fesztivál?

Úgy gondolom, hogy mindenképpen szegényebbek lennénk, mert azon túl, hogy aki odamegy személy szerint élvezi, azonkivül úgy láttam és tapasztaltam, hogy egy nagyon jó találkozási lehetőség, ugyanis nem csak a marosvásárhelyi gyülekezetek fiataljai kapcsolódtak be az utóbbi években, hanem a környező falvakból is fiatalok bejöttek, és ez a fesztivál ráadásul még az egyházmegyei határokat is átlépi. Számomra jó volt találkozni lelkészekkel, gyülekezeti tagokkal, akikkel nem túl gyakran találkozunk. A fesztivál a zene élvezeten túl még ezt a találkozási lehetőséget is biztosítja.

 

Érzi-e azt, hogy ez a fesztivál az ön és az ön által képviselt egyházmegye fesztiválja?

Természetesen igen, úgy gondolom, hogy úgy is mint gyülekezet próbáljuk ezt támogatni, és én nagyon fontosnak tartom az egyházmegyében az ifjúsági munkát, ifjúsági missziót. Az elmúlt évben a Kövesdombon is szerveztünk egy ifjúsági konferenciát, ilyen jellegű alkalmakra szerintem gyakrabban lenne szükség.

 

Milyen eszközökkel támogatja ezt a fesztivált?

Minden évben a Kövesdombi Gyülekezet anyagilag is igyekszik támogatni és támogatom azzal is, hogy részt veszek személyesen.

Lőrincz János: Az Égjen a láng szeretne másokat megvidámítani

A nézőket is megkérdeztük, ezért az ön véleményére is kiváncsi vagyok: ha az Égjen a láng ember volna, milyen belső/külső tulajdonságokkal rendelkezne?

Ha ez a fesztivál egy ember lenne, úgy gondolom, hogy mindenképpen egy lelkes ember lenne, olyan, akiben mások fele szeretet van és adni akar. Egy olyan ember lenne, aki szeretne másokat megvidámítani és szeretne örömet adni. Valahogy így képzelem el. 

 

Szöveg: Kopán Antónia

Fotó: Kiss Gábor