Szimbolikusan és ténylegesen is leomlottak a falak 2013. szeptember 29-én a kolozsvári hidelvei református templom és a Szeretetház között. A hidelveiek hálaadó istentisztelettel emlékeztek meg arra, hogy 1948-ban az állam elvette tőlük ezt az épületet, ezzel is beszűkítve őket a templom falai közé. A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált, aki igehirdetésében a falak lebomlásának fontosságáról beszélt. 

Az az ideológiai harc, amely ezt a kerítést felépített már nincs – mondta a püspök –, de vannak más falak, és az igazi kérdés az, hogy le tudjuk-e bontani azokat a falakat, amelyek emberek között vannak? Ezek nem betonból, vagy kőből épülnek, de annál erősebbek. Meg tudjuk-e magunkat értetni vajon a többségi nemzettel? Az egyetlen esélyünk arra, hogy bármi is megváltozzon a környezetünkben, ha Krisztust kérjük arra, hogy semmisítse meg a választófalakat. Hiteltelen az, amit mondunk, ha mi képtelenek vagyunk a megbékélésre, ha nem valljuk és hisszük Krisztust a mindennapokban. A múlt rendszer be akarta zárni az egyházat a templomokba, a missziói parancs azonban arra kötelez, hogy lépjünk ki a templom falai közül, mutassuk meg, hogy mit teszünk, hogyan élünk, kiben hiszünk. Az egyház a visszakapott intézményeken keresztül is bizonyítani akar, és nem csak azért kell imádkozni, hogy nyíljanak meg a kerítésen túli épületek, hanem azért is, hogy az elzárkózott szívek is legyenek nyitottak, hogy ne építsünk új falakat ember és ember közé.

Az igehirdetés után a hidelvei egyházközség vegyeskara a Békesség Istentől című énekkel köszöntötte az ünnepre összegyűlteket.

Szöllősi János hidelvei lelkipásztor Jób történetével példázta, hogy Isten néha kétszeresen is visszaadja, amit elvett, ezért is olyan fontos, hogy visszakerült az egyház tulajdonába a Szeretetház. 

Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese szerint szükség van emlékhelyekre, ahol megállhatunk, és ránézhetünk egy-egy figyelmeztető kőre, amely emlékeztet arra, hogy mi volt a múltban. Így ez az elválasztó kerítés is egy ilyen figyelmeztető jel kell hogy legyen.

Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta, régóta foglalkoztatja a restitúció kérdése, hiszen valamikor a hatalom önkényesen egy tollvonással úgy döntött, hogy elveszi azt, amit az őseink felépítettek. Azzal, hogy ez az épület visszakerült a jogos tulajdonosához, helyreállt a rend a hidelvei közösségben. Törekedni kell azonban, hogy a rend teljesen helyreálljon, és ígéretet tett, hogy a magyar állam mindent megtesz, hogy a restitúció kérdésében segítse az egyházat. 

Emlékek a Szeretetházról című előadásában Kovács Borbáth Katalin nyugalmazott tanárnő nem csak a Szeretetház történetét mondta el, hanem személyes tapasztalatairól is szólt, illetve a Szeretetház funkciójáról, fontosságáról is szót ejtett. Reményik Sándor Templom és iskola című versét Tibád Júlia Krisztina presbiter szavalta. 

Az ünnepi műsor után a templomkertben Kató Béla püspök, Bibza Gábor esperes, Gáll Sándor igazgatótanácsi kancellár, Szöllősi János lelkipásztor, valamint több gyülekezeti tag is kalapáccsal és vésővel szimbolikusan áttörte a kerítést, amelyet később a presbiterek teljesen eltávolítottak. Az ünnepség során meg is lehetett tekinteni a Szeretetházat, majd szeretetvendégséggel zárult az alkalom.