500 é(r)v, amiért jó reformátusnak lenni címmel szervezi meg idei találkozóját az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség október 10–11-én Szovátán. Az ünnepi értekezleten több mint 250 igehirdető gyűlt össze minden korosztályból, hogy a bibliai gyökerekhez visszanyúlva választ keressenek az egyház, a lelkipásztori munka, közösségszervezés jelenlegi gondjaira. Az értekezlet első napján előadás és csoportos műhelymunka várta a szolgálattevőket.

A találkozót indító istentiszteleten Beke Boróka lelkészértekezleti elnök hirdette az igét a Jer 7,5-7 alapján. Elmondta, a mostani értekezleten hálát adnak az elmúlt 500 évért, Isten egyházban és személyes életünkben való jelenlétéért. „Ha Jeremiás ma élne, azt mondaná, ne gondoljátok, hogy a palást elég a reformációhoz” – jelentette ki az igehirdető. Jeremiás bűnlajstromot tartott a nép elé, amelyektől meg kellett tisztulniuk, különben hiábavaló lett volna az ünneplés. Beke Boróka rámutatott: egyszerű lenne eltávolodva Jeremiás korának bűneiről beszélni, de minket is megszólít Isten, bennünket is szembesít ugyanazokkal a bűnökkel, hiszen azok ma is ugyanúgy jelentkeznek. „Mondhatjuk, hogy porszemek vagyunk egy nagy rendszerben, de Isten mindazokhoz szól, akik meghallják, és hajlandóak megjobbítani útjaikat. Ha én megteszem, ami rajtam múlik, bízhatok abban, hogy Isten megteszi, amit csak ő tehet meg” – összegzett a lelkipásztor.  

Az értekezlet meghívott előadója Mózes Áron szervezetfejlesztési szakember, debrecen-nagyerdei presbiter a találkozó címével megegyező témában tartott előadást: 500 é(r)v, amiért jó reformátusnak lenni. Felmerültek a kérdések: tudtunk-e erőt meríteni a reformáció folytatásához? Milyen a krisztuskövetés radikalizmusa a mai reformáció viszonylatában? Félelemből vagy hálából nyerünk erőt? Mire elég a tudatlanok nyugalma és békéje? Világunk jelenlegi krízisei között az előadó a jelentős demográfiai csökkenést, a gyakorlatias ateizmust, a szekularizációt, a mindent eluraló média hatalmát és az egyoldalú toleranciát említette, míg az egyházon belül a tagság- és a lelkipásztori pályát választók számának csökkenése, a világ élvezet- és élménycentrikusságának egyházba való beszivárgása, az evangélium felhígítása, a fogyasztói keresztyénség, valamint az egyház megélhetésként való kihasználása került szóba. Mózes Áron úgy véli, mindezen gondok megoldásához radikális változtatásokra van szükség, azonban válaszkísérletként a hagyományos alkalmak megőrzése, a nyitott programok, rétegalkalmak szervezése, a problémaorientált misszió és egyéb egyháztagokat megszólító tevékenységek is segíthetnek.

„A krízisből való kilépés érdekében a tanításban, életgyakorlatban, struktúrákban, működésben szembe kell nézni a krízissel, és megoldásokat kell keresni” – jelentette ki Mózes Áron. Hozzátette: ki kell bontani azt a jövőt, amit nem hagyományos úton fog az egyházi közösség megoldani. Nem folytathatjuk az eddigi tetteteket, hiszen akkor ugyanaz lesz az eredmény, merni kell radikálisan változtatni. Az előadó a kapcsolatainkat reformáció terepének nevezte, a szeretetet, bizalmat, tiszteletet, megértést pedig az emberi kapcsolataink építőköveinek – ezekre van szükség az elvárások helyett. Elhangzott: a rendszerszintű reformáció nem ötletelés kérdése, gyökeres változások kellenek, hogy az egyház tanuló és tanító szervezet legyen, melynek van releváns üzenete a környezete számára, amelyet meg is értet a célközösséggel, fő feladata az evangélium sokcsatornás kommunikálása, nem pedig kiüresedett hagyományok ápolása, esetleg egy kiöregedett rendszer lélegeztetőgépen tartása.

Felmerül a kérdés: a lelkipásztor menedzser vagy vezető? Az előadó rámutatott: a vezető proaktív, messzebb lát a napi történéseknél, előre néz, míg a menedzser reaktív, üzemben tartja a dolgokat, felel a kitűzött célok megvalósulásáért, az aktuális problémákat veszi kézbe. A vezetőnek messzebb kell látnia, kreatív, elkötelezett a jövő iránt, a menedzser a dolgok gyakorlati oldalát nézi. A vezető tudja, hogy övé a felelősség, hosszú távú célkitűzései, jövőképe van, tudja, hogy mit kezdjen az előtte álló dolgokkal, fejlődőképes, és fejleszti a közösséget. A vezető elemző, történész és próféta egyben. A célok eléréséhez azonban csapatra is szükség van, hogy együtt gyúrhassák ki ötleteikből a megvalósítandó terveket.

A résztvevő lelkipásztorok ezután csoportokat alkottak, hogy közösen választ keressenek a következő három kérdésre:

– Mit kell tennünk azért, hogy személy szerint az egyes lelkészek lényegesen alkalmasabbak legyenek a Krisztushoz vezetés, a Benne és a keresztyén közösségben való növekedés szolgálatára?

– Mit kell tennünk azért, hogy gyülekezetünk közössége épüljön, Krisztusban növekedjen, felelősséggel a körülöttünk élők felé is?

– Mit kell tennünk azért, hogy egyházunk teljes körűen betölthesse küldetését, az egyének és a gyülekezetek Krisztusban való növekedését hatékonyan, a körülöttünk lévő társadalom iránt is elkötelezetten szolgálja?

Az esti áhítaton Müller Lóránd hirdette az igét az egybegyűlteknek. A napot A lélek anyanyelvén című előadás zárta Bogdán Zsolt András szavalataival, valamint Oláh Boglárka és Oláh Mátyás zenés előadásával.

Fotó: Kiss Gábor

Szöveg: Berekméri Gabriella