Lélekemelő napok a bikafalvi közösségben

Bikafalva idén is megtelt élettel a nyár közepén: a gyerekek délelőttjeit a Vakációs Bibliahét öröme és pezsgése töltötte meg, míg délután a Keskeny út programsorozat hozott lelki feltöltődést és elgondolkodtató beszélgetéseket a felnőtteknek.

Ismerkedős játék. 📸 Bardócz Csaba

A több mint harminc gyermek részvételével zajló bibliahéten minden nap egy-egy bibliai történet köré épültek a foglalkozások, amelyeket ének, kézműveskedés, játék és sok-sok nevetés kísért. A gyerekek szívébe vetett magok és a közösen átélt élmények felbecsülhetetlen értéket képviselnek.

Gyerekfoglalkozás. 📸 Bardócz Csaba

A szervezésben és a tartalmas programok megvalósításában sokak odaadó szolgálata volt nélkülözhetetlen. Széles Mária az ismerkedő játékokkal nyitotta meg a programsorozatot, Bodurián Ágota gitárral és énektanítással segítette az együtténeklést, Kelemen Emília román nyelvórákkal gazdagította a tanulás élményét, Jancsika Katalin a gyerekek játékos kedvét tartotta ébren, Bodrogi Katalin a kreatív kézműves foglalkozásokkal tette emlékezetessé a napokat, Bardócz Tímea pedig minden szervezési és lebonyolítási feladatban jelen volt, ahol csak szükség volt rá.

Csoportkép a Bikafalvi Templom torony bejáratánál. 📸 Bardócz Csaba

Az ifjú önkéntes csapat egész héten teljes szívvel dolgozott: Albert Szabolcs vezetésével, – aki a napi áhítatokat is tartotta – Bardócz Zselyke, Ilyés Zalán, Sebők Ernő, Séllei Dóri, Somorai Máté és Török Ani példás összhangban segítettek, hogy a hét valódi áldás legyen a gyerekek és a közösség számára.

Kézműves foglalkozás. 📸 Bardócz Csaba

Délutánonként a Keskeny út Bikafalván programsorozat adott alkalmat arra, hogy a falubeliek és a környékbeliek együtt keressenek válaszokat a hit és a mindennapi élet kérdéseire. Az áhítatok és előadások során változatos, elgondolkodtató témákat ismerhettünk meg, amelyeket különböző szolgálattevők és előadók hoztak közel hozzánk. Az áhítatokat Csinta Lajos-László, bágyi lelkipásztor, Kovács Tamás, székelyudvarhelyi teológus hallgató, Albert Szabolcs, bikafalvi teológus hallgató és Páll Zalán, a Székelyudvarhelyi Egyházmegye segédlelkésze tartották, mindannyian más és más megvilágításba helyezve Isten üzenetét.

Nyitó áhítat: Csinta Lajos-László, lelkipásztor, Bágy. 📸 Bardócz Csaba

Major Tamás, a nagygalambfalvi gondnok, a Nefelejcs fagyizó üzletvezetője és egykori karatemester saját történetét osztotta meg, amelyben az ütések helyett az öleléseket választva jutott el a gyülekezet gondnoki szolgálatáig. Silay Réka, a béta gyülekezeti tagunk a beszédközpontú nyelvtanulás módszereiről mesélt, megosztva saját tapasztalatait és tanítási elveit.

Kovács Tamás teológus hallgató, Székelyudvarhely. 📸 Bardócz Csaba

Katona Lóránd, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség osztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a tudatmódosító szerek sokszor ijesztően közel vannak, és felelősségteljes odafigyelést igényelnek. Marosi György, székelyudvarhelyi ügyvéd, inspiráló előadásában arról beszélt, hogyan lehet hátrányból előnyt kovácsolni, és miért fontos arra összpontosítani, amink van, nem pedig arra, ami hiányzik.

Marosi György (ügyvéd, Székelyudvarhely) Kovácsolj hátrányból előnyt, avagy „Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem arra figyelj, hogy mit kezdesz azzal, amid van!” 📸 Bardócz Csaba

A péntek esti Kiút együttes koncertje méltó és felemelő zárása volt ennek a gazdag, lelket építő programsorozatnak, ahol a zene és a közösség ereje különleges élménnyé vált.

A rendezvénysorozat létrejöttéért köszönet illeti mindazokat, akik bármilyen formában hozzájárultak, legyen az idő, munka vagy anyagi támogatás. Köszönjük az asszonyok odaadó segítségét. Hálás szívvel gondolunk a Felsőboldogfalvi Polgármesteri Hivatalra, Hargita Megye Tanácsára, a Communitas Alapítványra, a Bethlen Gábor Alapra és a Nordicamotra, akik segítségével mindez megvalósulhatott.

Koncert: Kiút együttes. 📸 Bardócz Csaba

Ezek a napok nem csupán programok sorát jelentették, hanem találkozási pontot Istennel és egymással. A közösen megélt pillanatokban újra és újra megtapasztaltuk, hogy Isten vezetése és gondviselése átszövi mindennapjainkat, és a közösség ereje képes áthidalni minden nehézséget.