Az élet minden területét felforgatta idén a koronavírus-járvány. A lelkipásztorok tevékenysége átalakult, és az egészségügyben is komoly kihívásokkal kellett szembenézni – így a kórházlelkészek szolgálata többszörösen is érintett. Sorozatunkban az erdélyi intézményekben szolgáló kórházlelkészekkel beszélgettünk a változásokról, alkalmazkodásról, az év kihívásairól és áldásairól.

Korodi Csaba a marosvásárhelyi megyei klinikákon (pszichiátria, gyerekgyógyászat, urológia, sebészet, ortopédia, nőgyógyászat, bőrgyógyászat, szemészet) szolgál kórházlelkészként több mint 14 éve. Új kihívásokat hozott számára is az idei év, sok mindenben kellett alkalmazkodnia a szolgálatának. Már a kórházba való belépés is megváltozott: fertőtleníteni kell, beöltözni, maszkot viselni, távolságot tartani.

Korodi Csaba Marosvásárhely klinikáin keresi meg a betegeket és személyzetet.

„Új kihívások ezek, hiszen eddig még közel lehetett menni a beteghez, meg lehetett érinteni, egy-egy bátorító mozdulattal kifejezni, hogy jelen vagyunk, támogatjuk, segítjük őt. Ez most minimálisra csökkent, és nyilván mi is igyekszünk, hogy a szabályok betartásával azokat is védjük, akik az ágyban vannak, és magunkat is, akik bemegyünk hozzájuk” – magyarázza a lelkipásztor. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a védőöltözet, maszkviselet mellett szembe kellett nézni azzal a korlátozással is, hogy nem gyűjthetik össze a betegeket több kórteremből, akár több szintről is, amint szokták. Ezt most éppen a betegek védelme érdekben nem tehetik meg, ezért marad a kórterem-látogatás.

Segítség a távolból is

„A tavaszi hónapokban nem engedtek be, hiszen a kórházak nagy része koronavírusosak befogadására rendezkedett be, ezért nekünk is otthonról kellett imádkoznunk, kapcsolatot tartanunk a betegekkel, kórházi dolgozókkal, amennyiben ezt igényelték. Ez különösen megterhelő idő volt, mindannyian átéreztük, mit jelent a kényszerű távolmaradás. Talán a legnagyobb vesztesei a betegek voltak, akik nagyon igényelték volna a bátorító szót, az igét, az imát, a támogatást” – fejti ki Korodi Csaba.

A piros zónákba be sem mehetett – ahhoz különleges öltözet és külön felkészítő szükséges. De telefonon tartotta a kapcsolatot, akivel lehetett: „Inkább ismerőseimet hívtam fel, amikor megtudtam, mi történt velük. Volt, akiben jelen volt a félelem, egyeseknél pánikot is kiváltott az állapot, feltevődött a kérdés, hogy túlélik-e. Voltak olyanok, akik más immunbetegségekben vagy légzőszervi betegségekben is szenvedtek, így fokozottan veszélyes volt számukra a fertőzés.

Egyesek annyira súlyos állapotba kerültek, leterhelte őket a betegség, hogy inkább írni lehetett, mint beszélgetni, mert még a beszéd is nehézkes volt számukra.

Igazából azok a betegek, akik elkülönített helyen vannak, nem is jutnak hozzá a mi telefonszámainkhoz legtöbbször, hiszen a folyosóra sem mehetnek ki, ahol megtalálhatnák” – vázolja a helyzetet a lelkipásztor. Ismerősön keresztül vagy az Üzenetben megjelenő elérhetőségen át is fel lehet venni a kórházlelkészekkel a kapcsolatot, de az esetek többségében ők keresik meg azokat, akikről tudják, hogy bajba jutottak, kórházi ellátásra szorulnak.

A személyes találkozást persze nem pótolja a telefonos, internetes beszélgetés, de voltak érdekes kezdeményezések: „Ahogyan az istentiszteletek is online történnek ebben a helyzetben, mi is kényszerültünk erre. Például nagyon szép gesztus volt a kórház igazgatósága részéről, hogy húsvétkor felkérték a különböző felekezetű kórházlelkészeket, hogy egy-egy videóüzenetben köszöntsük a betegeket, kórházban dolgozókat, reménységet sugalljunk számukra. Ezt feltették a kórház honlapjára, és meglepetésemre sokan megnézték, jó visszajelzés volt. Értékeltük, hogy egy ilyen szorult helyzetben a kórház vezetősége gondolt arra, hogy pótolja a hiányunkat, hogy reményt adhassunk azoknak, akiknek ilyen nehéz helyzetben kellett ünnepelni.”

Korodi Csaba szerint sok lehetőség van a technikai eszközök kihasználására, de ezek korlátozottak is, hiszen mindkét oldalról adottnak kell lenniük. Az idős betegek esetében, akiknek nincs okostelefonjuk, internethozzáférésük, eszközeik, szinte lehetetlen, hogy online lelkigondozói beszélgetést tudjanak folytatni.

Nagy lelki teher alatt az egészségügyben dolgozók

A betegek mellett pedig az egészségügyi dolgozóknak is nagy szüksége van a támaszra. „Akikkel 14 év alatt megismerkedtem, és szorosabb kapcsolatot alakítottam ki, azoknak megvolt az elérhetősége, és igyekeztem mindenkinek egy-egy bibliai igét, bátorító megjegyzést küldeni, felhívtam őket, elbeszélgettünk, hogy elmondhassák, mit éreznek, milyen nehézségeik vannak. Olyan is volt, aki megkért, hogy imádkozzak érte, mert koronavírusosokat ápoló részlegre kerül” – idézi fel Korodi Csaba, majd magyarázatként hozzáteszi: „Egy-egy hónapra áthelyezik őket a vörös zónába, majd vissza a helyükre, hogy mindenki bírja az iramot. Szerintem ez a cserélgetés jó megoldás, hiszen nehéz valakinek huzamosabb ideig ellátnia a feladatát, ha mindig a frontvonalon van.”

A nyári-őszi hónapok enyhítései alatt már több lehetőség adódott a kapcsolatteremtésre, noha nem úgy, mint régen. A kórházlelkész mindig igyekszik alkalmat keríteni a beszélgetésre, hogy minőségi időt tölthessen a segítséget igénylőkkel.

„Jó volt, amikor újra személyesen mondhatták el, mivel néztek szembe tavasszal.

Mi is így informálódhattunk, hogy mi is történik a vörös zónában, ahol hosszú órákon át beöltözve kell nekik helyt állni azzal a stresszel, hogy naponta érkezhettek új rendelkezések, változhattak a szabályok. Láttam a szemükben, hogy jó volt újra találkozni, éreztem, hogy fontosnak tartották ezt ők is. Nagyon sok kórházam van, megközelítően ötszáz emberrel érintkezem, persze ennyi emberrel nem lehet kapcsolatot tartani. Ezért volt jó az, amikor már személyesen találkozhattunk, megosztottuk egymással a gondolatainkat” – hangzik el beszélgetésünkön.

Korodi Csaba táskájában mindig ott lapul az Üzenet meg egy-egy hasznos kiadvány, amelyet szétoszt mindazoknak, akik értékelik az ilyen tartalmat: betegek, orvosok, asszisztensek, takarítók, felvonót kezelők, kapusok, bárki, aki ott van a kórházban, kaphat tőle olvasnivalót.

Nevelőiskolába íratott Isten

A kórházlelkész a saját történetét is elmesélte. Bátyját hét évig egy pszichiátriai osztályon kezelték, és neki kellett látogatni őt, mivel a szülők már idősek voltak. „Csak mi ketten voltunk testvérek. A családdal gondoskodtunk róla, hetente többször meglátogattam, ápoltam, és sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért pont én, az én családom kerül ilyen helyzetbe, és vártam a válaszokat. Néhány év elteltével Isten visszaküldött a betegek közé, akiknek a világát megismertem a hét év alatt. Akkor visszacsatoltam, és megértettem, hogy Isten előkészítő iskolába, nevelőiskolába íratott be engem a bátyám betegsége révén, és így készített fel erre a különleges szolgálatra. Azt hiszem,

sok olyan drága kincset kapunk a szenvedő, élettől búcsúzó emberektől, amelyek minket is gazdagítanak.

Szoktam is kérni imáimban az Úrtól, hogy jó beszélgetést adjon, mert nekem is szükségem van rá. Isten pedig gondoskodik, hogy egy beteg és egy lelkipásztor kapcsolatából kinőjön valami új, és tovább tudjunk lépni, érezzük a munkánk hasznát, eredményességét. Isten sehova sem küld minket, ahova előre ne kísérne el, ne készítene fel. Nekem ezt a hét évet kellett kijárnom. Eleinte kérdésekkel, majd a megnyugvással, hogy az Úr jól és bölcsen cselekszik” – magyarázza a lelkipásztor.

Karácsonyhoz közeledve pedig biztatást, reményt is nyújt mindazoknak, akik betegek, félnek, vagy valakit féltenek: „Aki azt ígérte, hogy íme, hamar eljövök, az el is fog jönni. Azt is mondta, hogy tartsuk meg azt, amink van, hogy senki el ne vegye a mi koronánkat (Jel 3,11). Ez azt is jelenti, hogy a szenvedés próbája, a létbizonytalanság, a kétségek még inkább rányomják életünkre a bélyegüket. Ezért fontos, hogy megtartsuk a belé vetett reménységet, hitet, és amennyiben rajtunk áll, ahogy a betegek eddig is tették, egymást is támogassuk. Olyan szép történeteknek voltam tanúi, hogy a beutalt betegek hogyan támogatták egymást, hogy segítette az itteni a távolról jöttet, hogy bátorították egymást.

A hitben erősek tartoznak azzal, hogy a hitben erőtleneket támogassák,

melléjük álljanak egy-egy nehéz, kiszolgáltatott helyzetben. Olyan sokat jelent, üzen egy jótett, bátorítás, szükséghelyzet megoldása. Mindenképp merítsünk erőt az igéből. Az adventi készülődésben kívánok mindenkinek jó reménységet, élő hitet, hűséget, legyünk egymás támogatói, mint ahogy szeretetre hívattunk el. Mutassuk meg, hogy a nehéz helyzetben számíthatunk egymásra.”

Borítókép: shutterstock