Krisztus jelenlétének az életünkben komoly következményei vannak – megújult az ótordai református templom

Európai uniós és a magyar kormány támogatásával újult meg 2018-2020. között az ótordai műemlék református templom. A gyülekezet 2022. szeptember 4-én adott hálát Istennek és a támogatóknak, hogy a munkálatokat sikerült elvégezni és újra teljes pompájában várja a látogatókat az Istenháza.

📸 Kiss Gábor

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Zsolt. 80,4 alapján. Igehirdetése elején a gyülekezet közelmúltját emlegette fel: a városban sikerült önálló magyar iskolát, óvodát és bölcsődét létrehozni. Ennek a folyamatnak a befejezése a templom felújítása. A püspök a megújulást hangsúlyozta, amely az életünk egyes mozzanataiban gyakran utolérhető, hiszen gyakran cserélünk elektronikai eszközöket, autót. A bennünk történő megújulás azonban nem így működik, nem vásárolható meg pénzért, nem lehet megrendelni. Hiába a külső támogatás, hiába a segítség, a változás bennünk kell elinduljon. A templom megújulása közösség nélkül csupán egy nemes gesztus, csak a turistáknak szól, azonban eredeti rendeltetését nem tudja betölteni, hiszen nem arra fog szolgálni, hogy benne Istent dicsőítsük, neki éljünk.  Imáinkban ezért azt kell kérünk Istentől, hogy Ő vezessen, legyen velünk, éljen bennünk. Isten világossága messziről meglátszik az embereken, ez a belső megújulás látható jegye. Ez a változás pedig komoly következményekkel jár, nyomában megszűnnek háborúk, béke lepi el a keresztyén ember környezetét. Egymást meg kell hallgatni, de a végső szó az életünkben mindig Istené kell legyen. Szükségünk van Isten világosságára ahhoz, hogy emberhez méltó életet tudjunk élni itt a XXI. Században és Krisztus éljen bennünk.

📸 Kiss Gábor

Nagy Albert ótordai lelkipásztor az igehirdetés mondandójához kapcsolódva köszöntőjében, amelyhez a Zsolt. 22-t idézte, azt kérte Istentől, hogy a gyülekezet is lakhasson Isten házában. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy önerőből a gyülekezet nem tudta volna felújítani a templomot.

📸 Kiss Gábor

Józan Erzsébet, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója a gyülekezet nevében köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy a templom történetében 200 évente volt egy-egy nagyobb felújítás, átalakulás. A 2018-2020 között elvégzett munkálatokban sokan közrejátszottak. Hangsúlyozta, hogy bár sok épületet emelnek ma is, a templom egyik épülethez sem hasonlítható. Ezért is nevezi a magyar nyelv Isten házának, a kifejezésben pedig a templom és Isten iránti tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor a templom az a hely is, ahol Istennel találkozni lehet, ez a találkozás pedig teljesen más, mint minden más, hiszen a gyülekezet közösségében, közösen lehet Istenhez fordulni. Az igazgató szerint Torda központjában a templom és iskola együtt mutatják a magyar közösség múltját, jelenítik meg jelenét és vetítik előre jövőjét, hitre, áldozatosságra, magyarságra nevelik a közösséget.

Kolumbán Vilmos József főjegyző köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus közelsége, a bel vetett hitünk az, ami megtarthatja a közösséget. Isten tartotta meg a világjárvány alatt a tordaiakat és Ő lesz megtartónk a mostani válságban is.

📸 Kiss Gábor

Vincze Csongor, a Tordai Református Egyházmegye esperese azt kívánta a közösségnek, hogy sose legyen elég nagy a templomuk, mindig azon kelljen gondolkodjanak, hogy hol tudnak még egy ki helyet szorítani az érkezőknek. Marinka Viktor kolozsvári konzul köszöntője után Ilyés Szabolcs, a templom felújítását megpályázó RegoConsult veztője ismertette a templomfelújítás 28 hónapos történetét.