Közlemény – a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézetének intézkedései

Átszervezi programját a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete a terjedő vírusfertőzésre való tekintettel az érvényben levő szükségállapot idejére. Az intézmény vezetősége hivatalos közleményben szólt az egyházi nyugdíjasokhoz és munkavállalókhoz március 23-án.

A következő változásokat vezették be:

1. A hivatali ügyfélfogadást teljes mértékben felfüggesztették.

2. 2020. március 23–26. között (hétfőtől csütörtökig) még lesz irodai szolgálat, a munkatársak felváltva járnak dolgozni.

3. Március 27-től, péntektől azonban az irodai szolgálatot meghatározatlan időre teljesen felfüggesztik, a munkatársak otthonról dolgoznak, ezért a Nyugdíjintézet szolgálata az igazolások kiállítására, a nyugdíjak és költségek folyósítására, illetve elektronikus úton történő kapcsolattartásra korlátozódik.

Az intézet kizárólag elektronikus formában állít ki és juttat el igazolásokat az igénylők számára. Ezeket egyedi kóddal látják el, amely biztosítja az esetleges hatósági ellenőrzés lehetőségét. „Kérjük az esperesi hivatalokat és a gyülekezetek lelkipásztorait, hogy legyenek segítségünkre azokban az esetekben, amikor az igazolást igénylő személy nem rendelkezik e-mail címmel, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a lelkészi hivataloknál lehessen fogadni, és onnan a megfelelő helyre továbbítani, illetve szükség esetén kinyomtatni az igazolásokat” – fogalmazzák meg a közleményben.

Közlemény – a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézetének intézkedései

Amennyiben a hatóságok lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el, a levéltári adatokhoz sem férnek majd hozzá az intézet munkatársai, így nem bírálhatják el az új nyugdíjkérelmeket. Emellett a posta kézbesítési szolgáltatásai is bizonytalanná válhatnak, ezért arra kérik az esperesi hivatalokat és az egyházközségeket, hogy „a következő időszakban – ha nem feltétlenül szükséges – ne állítsanak össze új nyugdíjazási iratcsomókat, a nyugdíjkorhatárt betöltő személyeknek lehetőség szerint hosszabbítsák meg a munkaviszonyát, hogy az alkalmazottak ne maradjanak jövedelem nélkül.”

További kérésként az intézmény vezetősége, Kántor Csaba püspökhelyettes, elnök és Tárkányi Márton igazgató megfogalmazta, hogy a munkaadók időben küldjék el a társadalombiztosítási nyilatkozatokat a megszokott formában (elektronikus feltöltés, illetve PDF formátum) és a kifizetéseket is időben eszközöljék, hogy a Nyugdíjintézet is eleget tudjon tenni a hatóságokkal szembeni kötelezettségeinknek, mint a kötelező statisztikai adatok elkészítése és továbbítása az állami hivatalok és egyéb hatóságok felé (CNPP, INS, BNR, CNAS, ANAF stb.), a nyugdíjlista elkészítése, az igazolások kiállítása, illetve a havi pénzügyi kötelezettségek teljesítése.

Amennyiben az országban életbe a szükségállapot következő fokozata (ha a fertőzöttek száma meghaladja a kétezret), a postai készpénzküldés lehetősége teljesen bizonytalanná válhat. Feltételezhető, hogy az állami nyugdíjpénztár továbbra is folyósítani fogja a postai nyugdíjakat, viszont az egyházi intézmény esetében kérdéses, hogy lesz-e erre lehetőség.

Ezért a Nyugdíjpénztár nyomatékosan kéri azokat a személyeket, akik jelenleg postán kapják a nyugdíjukat, hogy minél hamarabb nyissanak bankszámlát, és közöljék a számlaszámot az intézettel. Az erre vonatkozó kérvényt Nyugdíjpénztár honlapján találják meg, amelyet a számlakivonattal együtt elektronikus formátumban juttathatják el a munkatársakhoz.

„Kérjük a lelkipásztorokat, hogy hívják fel erre a gyülekezetükben élő egyházi nyugdíjasok figyelmét, és szükség esetén legyenek segítségükre. Kérésre személyesen közöljük a nyugdíjasok nevét és elérhetőségét” – áll a közleményben.

Az intézet munkatársaival való kapcsolatfelvételre továbbra is lehetőség lesz telefonon és elektronikus úton a közzétett elérhetőségek szerint, kivéve a vezetékes telefonszámot.

A közlemény teljes szöveget itt érhető el magyar és román nyelven.

 

Fotó: Magyari Hunor