Könyvekkel kötni össze a nemzetet

Több mint tízezer könyvet mozgatott meg az elmúlt három évben a Könyvet a szórványba kezdeményezés, amely mára az egyszerű családi kapcsolatoktól kiterjedt az egész iskolákat megmozgató projektekig. Dr. Pocsay Gábor nyugalmazott orvos, református presbiter, Gyula egykori polgármestere gyújtotta a szikrát, és őrzi ma is ezt a tüzet egyre népesebbé váló csapatával, amely határokon átívelve köti össze a magyarokat.

„Hiszünk abban, hogy szolgálatunkkal hozzájárulhatunk a magyarlakta szórványterületek könyvellátásához. Hisszük, hogy az olvasott irodalom segít a magyar identitás megtartásában. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az általunk létrehozott mozgalom összeköti az embereket, és segíti a szórványban élő magyarok öntudatra ébredését, új baráti kapcsolatok kialakulását” – fogalmazza meg küldetésüket a mozgalom honlapján Pocsay Gábor, aki szerint ez egyfajta szellemi válasz is lehet a Trianon után kialakult, máig rendezetlen helyzetre. A kezdeményezés megálmodója orvosként kezdett el Erélybe járni, ahol a táj és az emberek elvarázsolták, a gyerekei pedig Csíkszereda vagy Kolozsvár utcáin jobban eligazodtak, mint Szegeden vagy Debrecenben, mert a családi kirándulások mindig odavezettek.

Könyvekkel kötni össze a nemzetet

A Könyvet a szórványba kezdeményezés kicsiben indult, családok közötti kapcsolatként, mára pedig egyre több iskola csatlakozik hozzá. A szórványterületeken működő kollégiumokra, főleg kisebb iskolákra fókuszálnak, de arra is odafigyelnek, hogy a könyveket lehessen hazavinni, jussanak el a háztartásokba. Pocsay Gábor a jó kapcsolat példájaként a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumot említette, ahonnan olyan kisebb falvak iskoláiba igyekszenek eljuttatni az adományokat, ahol van magyar tanítás, könyvtár viszont nincs.

Az anyaországi és külhoni iskolák közötti kapcsolatteremtés bizonyul a leghatékonyabbnak: ebben a Határtalanul mozgalom különösen hasznos, de a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai is jeleztek már igényt könyvekre. Az egyik budapesti iskola diákjait például annyira megérintett egy felvidéki kirándulás, hogy utána maguk vitték be a könyvadományaikat az intézménybe – mutat rá a presbiter, és fontosnak tatja kiemelni, hogy minden korosztálynak a saját érdeklődését felkeltő könyveket érdemes adományozni: „csak olyan könyvet érdemes kivinni, ami tetszik az olvasóknak: a gyerekeknek meséskönyvet, a fiataloknak ifjúsági regényeket, sci-fit, fantasyt, nőknek gyerekneveléssel, életmóddal foglalkozó irodalmat, férfiaknak politikát, történelmet, földrajzot, krimit, tehát személyenként, rétegenként kell ezeket kiválogatni.” Emellett fontos, hogy a könyvek, főleg a gyerekkönyvek jó állapotban legyenek, hiszen a gyerekek nagy kritikusok.

Könyvekkel kötni össze a nemzetet

Az adományozóknak figyelembe kell venniük, hogy ne csak a fölösleges könyveket, költözéskor, takarításkor kidobott köteteket adják le, hiszen ezek sok esetben alkalmatlanok a célra. „Ajándékba csak a legjobbat, legszebbet adjuk, amit szinte fáj is kiadnunk a kezünkből” – vallja Pocsay Gábor, aki úgy gondolja, „kell egy bizonyos elhatározottság és elkötelezettség magyarországi és határon túli részről egyaránt. És hinni is kell benne: a betűben és a szellemben.” Az érdeklődőktől azt kéri, hogy csak az jelentkezzen, aki elkötelezett és tettre kész, hiszen rengeteg egyeztetéssel, megbeszéléssel, telefonálással, levelezéssel jár egy-egy ilyen kapcsolatteremtés. A jól kidolgozott terv pedig szükséges ahhoz, hogy ne menjenek kárba az elszállított adományok, tényleg jussanak el azokhoz, akiknek szükségük van rá.

A kezdeményezésnek egyik célja, hogy ne csak intézmények szállítsanak a határon túlra könyveket, hanem magánszemélyek is, akik érdeklődnek a kintiek iránt. Azok, akiknek nincs kéznél elajándékozható könyvük, pénzadománnyal is segíthetik a mozgalmat – ebből mesekönyveket vásárolnak az önkéntesek. A mozgalomba bekapcsolódhatnak a történelmi egyházak gyülekezetei vagy világi szervezetek is. A lelkipásztorok például a napi munkában, családlátogatáskor, ünnepségeken, gyülekezeti alkalmakon is felajánlhatnak ajándék könyveket a híveknek, az iskolák pedig bármelyik rendezvényükön kipakolhatják az ingyen elvihető köteteket a diákok, szülők számára. „Sokan úgy gondolják, hogy már nem olvasnak az emberek, de ez nem így van” – jelenti ki Pocsay Gábor. Úgy látja, a technika vívmányai nem csökkentették az olvasási kedvet, sőt több tartalmat biztosítanak, könnyebben elérhetővé teszik az irodalmat.

Könyvekkel kötni össze a nemzetet

A Könyvet a szórványba egyik varázsa, hogy nemcsak könyvekről, hanem személyes találkozásról és kapcsolatépítésről is szó van. Maga a kezdeményezés is ebből indult: „Mindig, még a múlt korszakban is vittem könyveket a külhoniaknak. Három évvel ezelőtt eljutottam Borosjenőre, és megtudtam, hogy a városban nincs magyar könyv a könyvtárban. Láttam, hogy milyen elesett állapotban él a szórványban a magyarság, de ezen lehet segíteni, adminisztratív akadálya nincs, rajtunk múlik” – jelenti ki lelkesen. A munka teljes mértékben önkéntes alapon folyik, és bár sok időt, energiát, kitartást igényel, sokan bekapcsolódtak a kezdeményezésbe. Például olyan magánszemélyek is részt vehetnek ebben, akik valamelyik elcsatolt területre utaznak, és szívesen vinnének néhány doboz könyvet az ott élőknek.

Az elmúlt években több mint tízezer könyv jutott el a szórványban élő családokhoz Erdélybe, Partiumba, Kárpátaljára, Felvidékre, Moldvába, Szerbiába, Horvátországba és az Őrvidékre. Aki szeretne csatlakozni a mozgalomhoz, a konyvetaszorvanyba.hu oldalon vagy Facebookon olvashat többet róla. A kéréseket, kérdéseket a konyvetaszorvanyba@gmail.com email címre küldhetik, a magyarországiak pedig az öt gyűjtőpont valamelyikébe is ellátogathatnak: Budapesten a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának irodájába, Gyulán és Kiskunhalason a református parókiára, Békéscsabán a Rákóczi Szövetség székhelyére, Kecskeméten a református könyvesboltba, emellett a debreceni gyűjtőpont is alakulóban van.

 

Berekméri Gabriella

 

Készült a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatásával.

Könyvekkel kötni össze a nemzetet