A neves teológus halálának ötvenedik, a Római levélhez írt nagy hatású kommentárjának századik évfordulóján konferenciával tisztelegtek Karl Barth élete és munkássága előtt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben csütörtökön, április 4-én.

A rendezvény áhítattal kezdődött, majd Kállay Dezső rektor köszöntötte a konferencia résztvevőit. Bevezetésként dr. Fazakas Sándor tartott előadást Barth hit- és vallásértelmezéséről. „A vallás nem megoldás. A vallás a probléma maga” – így hangzik röviden Barth valláskritikája. Ennek, csakúgy, mint egész teológiájának, alapvető célkitűzése, hogy Isten szuverenitását védje az ember minden felett rendelkezni akaró igyekezetével szemben. Valláskritikája hozzátapadt a nevéhez, megítéléséhez, ennek hátterét, kontextusát azonban kevesen vették figyelembe. Radikális nézetei tulajdonképpen a vallási tekintélybe burkolódzó nemzetszocializmus, s azt bűvöletébe bevonó keresztyénséggel szembeni vitaként érthető. Behatóan foglalkozott a pietizmussal, illetve a Szentlélekről szóló tanítással, és úgy vélte, egy nagyon megalapozott, átgondolt pneumatológia nélkül minden Isten megtapasztalására irányuló próbálkozás az ember felől primitív próbálkozás lenne.

Dr. Juhász Tamás A meghökkentő Barth Károly címmel mutatta be a teológus kevésbé ismert oldalát, politikai nézeteit és ezek alakulását élete során. Barth első magyar nyelven megjelent munkája prédikációs kötet volt, így hamarabb ismertük meg az igehirdetőt, mint a dogmatikust – mutatott rá az előadó. Igeközpontú tanításait látva megdöbbentő, hogy elkötelezetten állt a baloldali politikai mozgalmak mellé. 28 évesen lépett be a Svájci Szocialista Pártba, emiatt súlyos ellentétek támadtak a gyülekezetében, környezetében. Azt állította, hogy az egyház nem tudott mit kezdeni a szegénységgel, ezzel szemben Jézus a szegények mellé állt. Erős volt benne az egyházkritika, mert szenvedett a hivatalos egyház képmutatásától. 1913-ban felmerült a lehetőség, hogy szociáldemokrata színekben képviselő legyen, elutasította, de hivatalon kívüli tevékenységét a szocializmusnak szentelte. Sok eszmetársa volt a fiatal lelkipásztorok között. Később tévelygésnek tartotta, hogy bármilyen politikai irányzatban részt vegyenek a lelkipásztorok, de polgárként és emberként a szocializmus mellé állt. Jóindulattal tekintett a bolsevik forradalomra, később azonban Kun Bélát diktátorként említette. 1931-ben újra a szocialisták mellé állt, ezt a lépését azonban nem szocializmus melletti hitvallásként értelmezte, hanem egy egészséges politikai nézetnek vélte. Az 1945 utáni magyarországi látogatásán arra biztatta a vezetőket, hogy ne szegüljenek ellen a kommunizmusnak, 1956-ról azonban hallgatott, nem ítélte el nyilvánosan a totális diktatúrát. Mindezek ellenére mindig is elítélte a kizsákmányolást és azt, hogy az államszocializmusban nem demokratikus úton, hanem kiváltságosak vették át a hatalmat, bűnnek tartotta.

A továbbiakban dr. Békefy Lajos, a mű fordítójaként, Michael Welker Isten Lelke című könyvét mutatta be. A kötet eredeti nyelvén, németül 1992-ben jelent meg, azóta öt kiadás látott napvilágot. Lefordították angol, olasz, koreai, japán, portugál nyelvre, de orosz, spanyol, kínai és román fordítása is készül. A magyar fordítás 2002-ben készült el, azonban csak 2018-ban jelent meg az Exit Kiadónál. Békefy Lajos korunk egyik legjelentősebb pneumatológiájának nevezte a kötetet, amely kivesézi a posztmodern érzékenység, a nárcisztikus magatartásforma témáját, értekezik az igazságosság és békesség Lelkéről, Jézus Krisztus és a Lélek konkrét jelenlétéről, a pünkösdi csodáról, a Lélek nyilvános személyéről, emellett felmerül Isten szerepe a teremtett világban, valamint az ökológiai veszélyeztetettség valósága. Vállalja a feszültséget Isten közelségének tapasztalata és távollétének tudata között, feltárja bizonyos valóságértelmezések nehézségeit Isten Lelkének munkálkodásáról. Erős kritikai jellege, bátor prófétai hangja van, a Bibliára alapoz, és realista teológia jellemzi. „A realista pneumatológia korszaka ezzel a könyvvel korunk veszélyei ellen nálunk is megkezdődött” – jelentette ki az előadó.

Az eseményen részt vett a bemutatott könyv szerzője, dr. Michael Welker, a Heidelbergi Egyetem professzora is, és személyesen mondott köszönetet a munkáért, támogatásért, kiadásért. Az 1919-es év Karl Barth életében és munkásságában. Úttörő impulzusok a mai egyház és társadalom számára címmel tartott előadásában elhangzott: Barth első nagy műve, a Római levél kommentárjának első változata 1919-ben, két év múlva átdolgozott formában jelent meg, és megnyitotta számára az utat az akadémiai életbe, provokatív előszavával pedig felrázta kortársait. Barth ugyanakkor saját arcéllel rendelkező rendszeres teológus is, aki úttörő teológiai módszert dolgozott ki. 1919 szeptemberében A keresztyén ember a társadalomban címmel olyan előadást tart, amely a 20. századi német protestáns teológia egyik legnagyobb hatású és legjelentősebb tanúsága lesz. Ez az előadás ma is fontos az egyház iránykeresésében, Németország határain túl is. Ebben kijelenti: az emberek a földi életet olyan gazdaggá és sokoldalúvá tették, az élet annyira lenyűgözővé vált, hogy már nem is gondolnak a földi valóságon túli létre, sem a Teremtőre. „Barth figyelmesen keresi annak lehetőségét, hogy lekövesse Isten országának mozgását, és megfeleljen az isteni működés dinamikájának, miközben végig arra összpontosít, hogy Krisztust kövesse. Ezért marad ez a teológia az egyház számára és azon túlmenően a nehéz társadalmi és kulturális változások között példaértékű és úttörő: lelkesítő és lélektől áthatott teológia” – fejtette ki Michael Welker.

Dr. Püsök Sarolta előadásában Kierkegaard Barth teológiájára tett hatását vizsgálta. Először is rámutatott, Barth fiatal kori olvasmányélményei, köztük Kierkegaard művei befolyásolták későbbi munkáját. A Római levél kommentárjában is felfedezhető egy-egy kierkegaardi gondolat, a filozófus nevének feltüntetése nélkül, azonban a kortársak véleménye megosztott a hatását illetően. Barth Kierkegaard gondolatait ébresztő hangnak tartja, és úgy véli, nem külső valóságként, hanem önmagunkra vonatkoztatva kell kezelnünk a Szentírás tanításait. Amikor visszatekint mindarra, amit Kierkegaard nyújtott neki, beismeri, hogy nem lett volna ugyanolyan az élete nélküle.

Dr. Visky S. Béla „Elvetette Isten az ő népét?” A Róma 9–11 Barth szemléletében címmel tartott előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó három fejezetről 120 oldalt írt Barth, így kiemelt jelentősége van. Amikor Barth Izráelről és egyházról beszél, nem úgy említi, hogy az egyház lecseréli, váltja Izráelt. Az egyház és Izráel fogalmát szinonimaként használja. A Római levél nagyon kritikusan beszél a történelmi, látható egyházról. Ez a végtelen minőségi különbség Isten és ember között, az isten és egyház kapcsolatában is fellelhető. Mai szemmel idegennek tűnhet az ilyen egyházbírálat. Barth szembeállítja az evangéliumot és egyházat: Isten sohasem azonos azzal, amit az egyház Istennek nevez. „Egyedül Istené a dicsőség” – ezen a fókuszon át kell olvasnunk gondolatait. Végül kijelenti, hogy a Római levél egyetlen igazi súlypontja, hogy az elrejtőzködő Isten magát Krisztusban kinyilatkoztató Isten lett. Felmerül a kérdés, hogy hogyan viszonyuljon az egyház a mindenkori Izráel testi leszármazottaihoz? Nem kerülhető meg az egyház és testi Izráel kínos kérdése. Megfogalmazza, hogy szakítani kell a keresztyén antijudaizmussal, tudatosítanunk kell azt, amit Pál hirdetett.

Berekméri Gabriella