Kollégiummal segíti a diákokat a brassói Reménység Háza

Brassóban tanuló magyar diákokat fogad be a következő tanévtől a Reménység Háza új kollégiuma. A református szakkollégium 17 fiúnak és 12 lánynak biztosít helyet minőségi, igényes, biztonságos körülmények között, jutányos áron.

Alig néhány nappal a létrejöttének meghirdetése után szinte be is teltek a helyek a brassói Reménység Háza új kollégiumában. Az intézmény „elsődleges célja elősegíteni a brassói egyetemeken és más oktatási intézményekben tanuló magyar diákok lakhatóságát. Másodsorban közösségi együttlétben erősíteni a szórványsorsban élők identitását, hitüknek és személyiségüknek megőrzését. Harmadsorban az egyházi és közművelődési életbe bekapcsolva keresztyén, magyar és itthon maradó ifjúságot nevelni” – jelenik meg a felhívásban a gyülekezet Facebook-oldalán.

Fotó: Reménység Háza Facebook

Az épület a főút mentén található, nem messze az egyetemi központtól és buszmegállótól, bérlési árai pedig csak az épület önköltségét szolgálják.

Íme néhány fontos tudnivaló:

– a fiúk és lányok szálláshelyei elkülönített épületrészben találhatók, külön bejárattal és teljesen felszerelve a tanuláshoz, mindennapi élethez;

– a fiúknak 5 egyágyas, 2 kétágyas, 1 háromágyas és 1 négyágyas szoba áll rendelkezésére;

– a lányoknak 1 egyágyas, 1 kétágyas, 3 háromágyas szoba jut;

– a bentlakásnak 80 férőhelyes étterme van, amelyhez egy szolgálati kiskonyha is tartozik (benne kagyló, mosogatógép, vízforraló, kenyérpirító, kávéfőző, 2 indukciós főzőlap, 2 hullámsütő és asztalok, emellett még 3 mellékhelyiség és 2 mosdókagyló is);

– az épületben mindenhol elérhető wifi és kábeltévé van;

– a templomudvaron kb. 15 autónak biztosítanak ingyenes parkolást;

– tanulásra három terem áll rendelkezésre;

– az intézménybe kártyával lehet bejutni, amit minden bentlakó a szobakulccsal kap meg;

– az épületen belül tilos dohányozni, de a kinti fedett erkélyen lehetséges, illetve télen erre is van elkülönített szoba;

– az ebédlő előtt kávéautomatával ellátott pihenőhely található;

– az épület alagsorában és a parókián (Brassó, Mircea cel Batran 33. szám, a közeli utcában) ingyenes sportolási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak (edzőterem, pingpong, csocsó, biliárd, társasjátékok);

– az épületkomplexumon belül a Magyar Ház és az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület által szervezett heti programok (tárlatok, koncertek, könyvbemutatók) lehetőséget nyújtanak az önképzésre is;

– a kollégium a megye talán legjelentősebb magyar könyvtárát bocsátja rendelkezésre, valamint ingyenes könyvadományokat juttat azoknak, akik igénylik;

– a diákok filmestéken, játékesteken, bibliaórákon és más építő alkalmakon vehetnek részt;

– a rászorulókat száraz élelmiszerekkel, piperecikkekkel, ruhákkal és tanfelszereléssel segíti az intézmény;

– az épületkomplexum mosodával is rendelkezik;

– a Vlad Tepes út. 23. szám alatt irodát és tanácskozásra, rendezvényekre alkalmas helységet kap a Brassói Magyar Diákszövetség;

– a szálláson és tanulási terekben az illetékesek mindenkor gondoskodnak az érvényben lévő egészségügyi intézkedések betartásáról.

Az intézménybe való felvétel személyes jelenléttel vagy telefonos foglalással történik a jelentkezés sorrendjében. Árajánlatot a gyülekezet lelkészi hivatalában kaphatnak az érdeklődők. A bérelhető szobákról további képeket az egyházközség Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

Az iratkozás határideje az egyetemi év kezdete.

Jelentkezés, további információk:

Szegedi László parókus lelkész

0040 745 011 632

omegareps2@gmail.com

 

Zsigmond Miklós segédlelkész

0040 757 176 972

miklos.zsigmond@gmail.com

 

Lelkészi hivatal (9–15 óra között, majd átirányítva háznagyhoz)

0040 268 421 244

spero.office@homeofhope.ro

 

Müller Boglárka egyetemi hallgató, a BMD elnöke

0740 483 480

mullerbogi@gmail.com