Készítsük az Úr útját is

Újabb örömteli, szép összejövetelre került sor az ikafalvi közösségi házban, ahol a Rád is szükség van programsorozat résztvevői, a „hősök” (speciális igényekkel élők), kísérőik, segítők, munkatársak egy hangulatos adventi-karácsonyváró együttlétet éltek át.

Készítsük az Úr útját is

Bardócz Csaba lelkipásztor köszöntötte a jelenlevőket és tolmácsolta felesége, Bardócz Tímea programfelelős üdvözletét, aki 24 órás szolgálatban van pár hetes kisfiúk mellett. Lélekhez szóló áhítat következett (Máté 3/3): “Készítsétek az Úrnak az útját és egyengessétek meg az ő ösvényeit.” És neki fogtunk a „készítésnek” és az „egyengetésnek”. 

Készítsük az Úr útját is

Bölöni Szakács Cecília egy érdekes fény-árnyék játékkal villanyozta fel a hangulatot. Hat csoportot alakított ki a nem kevés résztvevőből és mindegyik csapat ügyesen játszott a paraván mögött. Változatos produkciók születtek: angyaljárás, néptánc, jégrevü, gyermekjáték, vonatozás, pantomim. 

A kézműves foglalkozás során rengeteg színes kellék közül lehetett válogatni és készíteni adventi koszorút, karácsonyi díszeket, betlehemi csillagot. Gyönyörű munkák születtek. 

Készítsük az Úr útját is

Eközben vidám társalgás, éneklés folyt. Szünetekben sonkás, szalámis szendvicset, finom süteményeket, teát, gyümölcsöt fogyasztottunk. Nagyon szép, estébe nyúló foglalkozás volt. Köszönjük. Úgy éreztük készítettük az Utat… A rendezvény megvalósulásáért köszönet illeti a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezetének Írisz házát, a svájci HEKS és a Diakonia Austria segélyszervezeteket és az ikafalvi önkéntes csapatot.

 

Nagyoláh Ilona, nyugdíjas tanítónő

Fotó: Dombi Anita Etelka