A kávézással összekötött beszélgetést, egyéb programok mellett, az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége, az IKE szervezte. Céljuk egy kötetlen beszélgetés kialakítása volt, ahol szó esett az egyházi elöljárók és gyülekezet kapcsolatáról, de érintették ezen elöljárók mindennapi kihívásait, jövőről alkotott elképzeléseiket is.  

A beszélgetést Tussay Szilárd korábbi ifjúsági referens moderálta, beszélgetőpartnerei Kató Béla püspök, illetve Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes voltak. 

Lehet-e a püspökkel kávézni? Köztudott a kávézás közösségteremtő szerepe, összehoz embereket, kapcsolatokat alakít ki, ilyen kapcsolatokra pedig szükség van az egyház-gyülekezet életében is. „Mindig kedves alkalom, amikor találkozhatunk.” – fogalmazott Kató Béla püspök. „Az ilyen kötetlen programok mindig lehetőséget teremtenek arra, hogy akár egyházi kérdésekről szabadon lehessen beszélgetni.” – tette hozzá Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes. A püspök hangsúlyozta, fontos, hogy legyenek olyan terek, ahol a közvetlenség megjelenhet, hiszen a közösség bárhol formálható, nem csak a templomban. Kiemelte, a lelkipásztornak, ugyanígy a püspöknek is, megérinthetőnek, elérhetőnek kell lennie, amire ő szolgálata 11 évében mindig is törekedett. A püspöki vizitációkra reflektálva elmondta, ezeken az alkalmakon minden évben minden egyházmegyébe ellátogat, utána lehetősége van találkozni az egyházmegye lelkészeivel is. „Nagyon nagy előny, hogy ilyen közösséget lehet formálni, ez erősíti az összetartozás érzését, amire ma igen-igen nagy szükség van.” A hétköznapi beszélgetések, találkozások mellett természetesen a templomi részvételnek is teret kell adni, egészítette ki, a hétköznapi alkalmak ugyanis klubbá alakíthatják a közösséget, amely során elvesztődhet a gyülekezeti lét lényege. A templom az a hely, ahol idős és fiatal együtt lehet, együtt adhat hálát. 

Nehézségek az egyház életében 

A beszélgetés folytatásaként feltevődött a kérdés, melyek egy egyházi elöljáró nehézségei, mindennapi gondjai? Kató Béla püspök elmondása szerint számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy hogyan állítson fel egyensúlyt a kis család és nagy család között. Hogyan legyen teljes egészében a családja mellett, miközben a gyülekezete életével is foglalkoznia kell. Mint arra rávilágított, a lelkipásztorok irányába manapság túlzott elvárások érkeznek, és míg a más munkaterületen dolgozók csak egy-egy szegmenst kapnak, ők mindenkiért felelősek kell legyenek. Nem kell azonban mindenben szakembernek lenni, elég, ha egy bizonyos helyzetet fel tudnak mérni, és el tudják dönteni, kihez forduljanak tanácsért.  

📸 Pilbáth Kincső

Egy személyes példával hozzájárulva a püspökhelyettes is egyetértett a család-hivatás egyeztetésének nehézségeiben, mint elmondta, a gyerekek nevelésében nagyrészt a felesége vett részt. Mindemellett a közegyházi feladatok egyéb nehézségeit hangsúlyozva az egyház és társadalom teljes szekularizációját említette, a nyugati szabadabb gondolkodás ugyanis már a fiatalok generációját is befolyásolja. Ez a gondolati szabadság egészen addig megy, tette hozzá, hogy akár a tradicionális egyházi értékek is megkérdőjeleződnek. „Mindezek tekintetében fel kell készülnünk arra, hogy azokat a hagyományos bibliai értékeket, amelyek szerint egész Európa felépült, ha nehezen is, de meg kell védenünk, át kell adnunk az utókornak” – fogalmazott a püspökhelyettes. Gondolatait kiegészítve hozzátette, akármennyire furcsán is hangzik, de feltevődik az a kérdés is, hogy mindezeket egyáltalán tovább kell-e adni, van-e igény a befogadásukra? Nyomatékosította, az egyháznak nem csak a templom falain belül, hanem azokon kívül is volt mindig üzenete arra vonatkozóan, hogy hogy lehet odafigyelni egymásra, hogy lehet a közösséget megóvni, ápolni, tovább építeni.  Az erdélyi református egyháznak nem csak az a feladata, hogy az evangéliumot továbbadja, hanem a magyar közösség megóvása és tovább éltetése is. Ennek tekintetében nagyon nagy kihívást jelent az is, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek intézményi keretet adnak ezek tovább éltetésre – gondolva itt az iskolahálózat, gyülekezeti közösségek kialakítására.  

Mit tartogat a jövő? 

Az elmúlt idők nehézségei, kihívásai akár a jövő alakítására is szolgálhatnak. De mit tartogat a jövő? A püspök a már említett nyugati hullámok aktualitását hangsúlyozta, amelyek tekintetében kérdéseket vet fel az, hogy hogyan éljük túl az elkövetkezőket. „A legnagyobb baj az, hogy létszámban nem vagyunk elegen. Az elmúlt csapásokat úgy hagyhattuk magunk mögött, hogy elegendő gyermek született, amiből újraépülhetett a társadalom. Most azonban eleve kevés gyermek születik, és azt a keveset is megveszi a nyugat” – nyilatkozta. Ezzel a ma itt élő egymillió emberrel Erdély területét nem lehet lefödni – tette hozzá. „Lassan meg kell tanulnunk azt, hogy milyen ütemben, milyen módon tudunk visszavonulni. Ezt észszerűen is lehet végezni, mérlegelni kell, hogy mi az, amit fel kell adni, amiről le kell mondani azért, mert nincs ember. Ugyanis, ha nincs ember, fölösleges terveket szőni.” A püspök hangsúlyozta, éppen ezért a legtöbb energiájukat az iskolákra, a fiatalok neveltetésére fordítják, de figyelni kell a velük kialakított kapcsolatra, kommunikációra is, „és főleg arra, hogy javainkat még éltünkben átadjuk.” Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes hozzátette: „a történelem egy lezárt múlt, de az üzenete egy élő jelennek szól. Annak a népnek volt jövője az eddigiekben is, akinek voltak víziói arról, hogy mi lesz a jövőben. Ha ez a közös akarat megvan, ott van jövő is.” 

Motiváció a nehézségek elviseléséhez 

Mi az, ami motivációt ad a kihívásokkal való szembenézéshez? – tette fel a kérdést Tussay Szilárd. A püspök szerint, ha az emberben él a másik ember iránti felelősség, szeretet, akkor azt is ki tudja találni, hogyan lehet a másik segítségére. „A szolgálatunknak is ez adja az alapját, hogy szeretem-e az embert. Az erdélyi magyarság is csak akkor tud megmaradni, ha az egyházak összekötő kapocsként ott vannak, az emberért munkálkodnak.”  

📸 Pilbáth Kincső

Ezt az összekötő kapcsot erősítette az elmúlt években a magyar kormány, hiszen adományaik segítségével közel 500 épület újulhatott meg. „Olyan dolgokat is csináltunk, amik nem teljesen egyházi feladatok, mivel a teljes közösséget akarjuk szolgálni. Magyarország kormánya az egyházakat támogatta, rendkívüli lehetőségeket biztosítva a közösségeknek” – fogalmazott a püspök. „Nem az építésért tesszük, hanem a közösségért. Ha egy faluban 100 év után végre megújulhat egy templom, reménysugarat adunk a közösségnek. Amikor egy ilyen hálaadási ünnepen ott van az egész falu, valós hálaadás jelenik meg az emberek szívében. Ugyan ez a helyzet az iskolákkal is, nagyon lényeges az, hogy gyerekeink milyen környezetben kapják a neveltetést” – egészítette ki. 

Zárszóként a felújított Herepei-házra reflektálva Kató Béla püspök hozzátette, ez a ház az ifjúságé, akik meg kell érezzék azt, hogy Isten nem hagyott el, velünk van, érdemes itt lenni, harcolni és küzdeni. „Legyünk mindannyian hálaadó emberek, és ne arra tekintsünk, ami nincs, hanem azt becsüljük meg, ami van.” Kolumbán Vilmos püspökhelyettes háláját fejezte ki ezért az időért, amiben élhet, és amiben átélheti mindezt a csodát, ami megadatott a közösségeknek.