Parajdon gyűltek össze idén a szórványban szolgáló lelkipásztorok a hagyományos, évente megrendezett szórványlelkész-találkozóra, hogy megvitassák gyülekezeteik helyzetét, a közös és egyéni gondokat, megosszák egymással tapasztalataikat. A szeptember 30. – október 1. között rendezett találkozó azonban a pihenésre, kikapcsolódásra is lehetőséget adott, hiszen a munkaközösségnek mindig is célja volt, hogy baráti együttlétet teremtsen a lelkipásztoroknak. A találkozót a Romániai Országos Református Lelkészértekezlet (RORLÉSZ) szervezte meg az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával.

Az Algyógyi Munkaközösség néven ismert találkozó 26 éve indult azzal a céllal, hogy a szórványban szolgáló lelkipásztorok egymással és az egyházi vezetőkkel egyaránt megoszthassák kérdéseiket, panaszaikat, gondjaikat, emellett tapasztalatcserének, baráti beszélgetéseknek, kapcsolatépítésnek is helyet adjon. Tavaly tisztázódott a RORLÉSZ jogi háttere, így alapítványként szervezheti meg évente a találkozót.

Idén a parajdi Urbán Andor központ adott otthont az eseménynek, ahol Dénes István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadója tartotta a nyitó áhítatot a Lk 5,1–11 alapján. Párhuzamba állította a lelkipásztorok és bibliai halászok munkáját, rámutatva, hogy sok esetben a halászokhoz hasonlóan a lelkészek sem látnak eredményt, hiábavalónak tűnik a háló kivetése. Ebből az állapotból azonban ki lehet lépni, tovább lehet jutni, az üres hálók pedig megtelhetnek. A történet három lépést ajánl: beengedni Jézust a hajóba; meg is hallani, amit mond; és megtenni, amit kér, kivetni a hálót. Sokszor nehéz ezeket a lépéseket megtenni, de ha sikerül, az áldások is következnek. A továbbiakban Kerekes József, a RORLÉSZ elnöke köszöntötte a szolgatársakat, és röviden beszélt a zsinat által létrehozott alapítványról, majd Oroszhegyi Attila alelnök a találkozó szervezőjeként szólt az egybegyűltekhez.

Az alkalomra Kőrösi Viktor Dávid konzul is ellátogatott, és fórumbeszélgetést kezdeményezett a lelkipásztorokkal. Elmondta: Magyarország kormánya és a konzulátus igyekszik minél több kapcsolódási pontot kialakítani az erdélyi közösségekkel. Az elmúlt tíz évnek egyik legfontosabb ilyen vívmánya a magyar állampolgárság és ennek egyszerűsített módon való megszerzése. Kérte és biztatta a jelenlevőket, hogy közösségeikben hirdessék a honosítást, sőt lehetőség van arra is, hogy a konzulátus képviselői a kért helyszínekre utazzanak. A konzul úgy véli, fontos meglátnunk a lehetőségeket még akkor is, ha már lemondanánk egy-egy helyzetről, közösségről, és azt kívánja, hogy az emberek meglássák, hogy mögöttük van a támaszt nyújtó anyaország. A tavalyi találkozón elmondottakhoz hasonlóan újra javasolta, hogy a lelkipásztorokkal megbeszéljék a problémákat, a helyi gondokat, mindennapi akadályokat, és stratégiát dolgozzanak ki az adott helynek specifikusan a magyar közösség megerősítéséért.

A szabad beszélgetés során felmerültek a szórványvidéken tapasztalt örökös és újabb gondok. Az egyik legnagyobb problémát az asszimiláció jelenti. Például sok reformátusként bejegyzett ember szégyelli a magyar nevét, még Facebook-profilján vagy a sírfeliratokon sem használja már, nem büszke a magyar felmenőkre, és vannak olyanok is, akik nem beszélnek magyarul, de reformátusnak tartják magukat. Sok esetben a családok tehernek látják, hogy gyerekük a magyar nyelvvel is vesződjön, magyar iskolába járjon. Először is szükséges lenne kiszűrni, hogy ki az, aki megszólítható, és közösséget építeni azokkal, akik hajlandók részt venni ebben. Azokról sem kell teljesen lemondani, akik nem nyitottak, viszont másképp kell közeledni hozzájuk. A szórványban dolgozó lelkésznek plusz feladata van – hangzott el, hiszen egész kicsi kortól kell megszólítani a gyerekeket, családjaikat, mert sokat számít, ha magyar iskolába, óvodába járnak. A gyerekekkel és fiatal házasokkal való foglalkozás szintén jó módszer, mindenkinek vonzó, ezeken az alkalmakon át be lehet vonzani az embereket, de a lelkésznek sok esetben románul is meg kell szólalnia, nem idegenkedhet az ideiglenes nyelvváltástól.

Szegedi László generális direktor hozzászólásában kifejtette, hogy a református egyház liturgikus nyelve a magyar, ezt felváltani pedig a legnagyobb veszély lenne. Elmondta, már Bethlen Gábor korában voltak próbálkozások a románok közti misszióra, azonban siker nélkül. „Azért sem lehetséges ebben váltani, mert van egy történelmi hagyatékunk, két kibékíthetetlen nemzet fiai tele sérelmekkel” – mutatott rá, majd hozzátette, esetenként valóban szükséges megszólalni románul vagy más nyelven, fordítani a különböző alkalmakon, „főleg akkor, amikor csak a halott tud magyarul”.

A tanácskozás során elhangzott: újra kell építeni a közösségeket, kicsi korban kell az identitástudatot beleültetni a gyerekbe. Molnár Helén sajószentandrási lelkipásztor saját gyülekezetének példáit osztotta meg: színházba, sítáborba járnak szülőkkel és gyerekekkel együtt, idén pedig foglalkozás indul, ahol a vegyes családban levő gyerekek magyarul tanulhatnak. Elmondta: „ha foglalkozunk a gyerekekkel, el lehet szakítani őket a képernyők elől. Az alkalmakon a Paulból Pál lesz, a Raulból Endre.” További ajánlatként felmerült, hogy személyesen kell megszólítani a vegyes családokat, és éreztetni velük, hogy még vannak hozzájuk hasonlók, emellett a közösségeknek segíthet a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítása, a szórványban élő gyerekek táboroztatása, valamint az, hogy a templom, közösségi tér, oktatási intézmények korszerűek legyenek, megfelelő körülményekkel rendelkezzenek.

A nap folyamán Beke Boróka ERLÉSZ-elnök Hálózatok ölelésében. A szórványgondozás és magánélet összefonódásának rendszerszemléletű értelmezése címmel tartott előadást Barabási Albert László kutatásaira alapozva. Először is példákat adott a legkézenfekvőbb hálózatokra: ilyen az emberi szervezet, a társadalom, az internet vagy akár a terrorszervezetek. A hálózatok közötti hasonlóságok egy alapot teremtenek, kirajzolódik egy csontváza a rendszernek. Szabályszerűségeik: kicsiből indulnak, növekszenek, változnak, a gazdag egyre gazdagabb lesz (a sok kapcsolattal rendelkező ember könnyebben szerez még újabbakat), és a középpontok, kulcsfigurák uralják a rendszert. Érdekesség, hogy elemi igény van az összehangolásra – ennek legegyszerűbb példája a közös taps. A kisebb hibákat maga a rendszer, a hálózat korrigálja, de ha a középpontban van a hiba, lavinaszerű meghibásodás következhet be.

Az első profi hálózatépítő Pál apostol volt, az Anyaszentegyház pedig a világ egyik legnagyobb hálózata. Ha a csontvázat, az alapelemeket vesszük figyelembe, könnyű meglátni, hogy testvérek vagyunk akár egy nagyon távoli ország keresztyéneivel is. Jó látni, hogy nemcsak annyiból áll az egyház, ami előttünk van napi szinten, hanem részesei vagyunk egy világszintű testvériségnek – hangsúlyozta Beke Boróka, majd a szórvány hálózatban betöltött szerepét taglalta. Elmondta, Krisztus testének alaptermészete a szórványlét, hiszen az úr Jézus is kisebbségben látta követőit. A maradékkal terve van: ígéretünk van arra, hogy lesz egy olyan állapot, amikor nem leszünk szétszórva többé. Az előadó rámutatott: a család szintén egy hálózat, és egyben erőforrás a többi hálózat számára, gyakorlótér a viselkedési minták elsajátítására. Újabb példa a hálóra a kaláka, amely mára jelentősen gyengült, közösségeink egyre kevésbé kapcsolódnak egymáshoz.

Miben segít, főleg szórványlelkészként, hálózatban gondolkodni? Segíthet, ha arra gondolunk, hogy egy nagy egész részei vagyunk, nem vagyunk egyedül. Ha nem is látjuk egymást, de sokan alkotjuk ezt a nagy egészet. Bármelyik pont válhat kezdeményezővé, középponttá, bármelyik egyházközség, szórványközösség fontossá válhat a körülötte levők számára. Kapcsolatrendszereink jobbá tételéhez szükséges a pótcselekvések elhagyása, a hálózatok tudatosítása, a kapcsolatok megválogatása és ápolása, valamint másokat is segíteni abban, hogy kapcsolataik legyenek. Keresztyén hitünk legnagyobb csodája, hogy Jézus az egész hálózatot átlépi, és mindenkitől egy kézfogásnyira van.

A találkozó második napján Szegedi László tartott áhítatot az 1Kir 19,1–9 alapján. Illés próféta példájával szemléltette, hogy ma is sokszor kevésnek érezzük magunkat egy pogánysággal, bűnnel teli világban. A lelkipásztorok családjaiban is sok gond jelentkezhet, és azzal védekeznek, hogy ők is emberek, eleshetnek, elfáradhatnak – minden időben megvannak az ilyen illési problémáik. Isten lelkigondozásának igazi attitűdje azonban, hogy egyszerre mutatja meg a gyengeséget és az erősséget, végül pedig gondot visel szolgáiról. A továbbiakban Vörös Éva tartott előadást a Györgyfalván végzett gyűjtéseire alapozva a helyi idősek hitéről, versbe szedett kegyességéről. Leginkább Kun Erzsébet, Pendzsi néni versei vázolják, milyen fontos szerepe volt a verseknek az előző nemzedék életében: versekben keresték a választ a lelki kérdésekre, a bibliai történeteket, az ünnepek hagyományait is rigmusokban mondták el, de a rigmusos teológiának missziós jellege is volt: beteglátogatásokkor például találó verset szavaltak, bibliaórákon versben szóltak hozzá a témához.

A találkozó újra betöltötte szerepét, teret biztosított a lelkipásztoroknak a rég ismert szolgatársakkal való elbeszélgetésre, az újak megismerésére, kapcsolatépítésre, valamint a kikapcsolódásra, egymás által való feltöltekezésre, hogy új lendülettel térhessenek vissza gyülekezeteikbe.

Berekméri Gabriella