IV. Kolozsvári Tavaszy-napok – Rendszeres teológiai konferencia – Írd meg, amiket láttál!

Negyedik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben a Tavaszy-napokat.

A rendszeres teológiai konferencia idén 2025. március 19–20-án, szerda délután és csütörtök délelőtt lesz, amelynek keretében bemutatják a tavalyi konferencia előadásait tartalmazó kötetet is, amely a Látványosság a világnak címet viseli.

Dr. Visky Béla, a konferencia főszervezője az eseményt meghirdető levelében úgy fogalmat, hogy: “Ismét ajándékba kaptunk az élet Urától egy új esztendőt, és újból megpróbáljuk az ő Lelke vezetésével úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Valamennyien tapasztaljuk, hogy ez a fajta szent matekozás a mindennapok forgatagában sokszor milyen komoly erőpróbát jelent. Remélem, sokan fogják közületek az idén (is) bölcs dolognak tartani, hogy részt vegyetek a Kolozsvári Tavaszy-napokon.

A konferenciák eddigi címeit felidézve elmondhatjuk, hogy leborulva, nyitott szemmel kívánunk járni a világban avégett, hogy lássuk a láthatatlant, akkor is, ha emiatt mi magunk leszünk látványosság a világnak. A mennyei jelenések látnoka maga is némiképp így jár, így szemlél, így érez, miközben feladatot kap: Írd meg, amiket láttál! (Jel 1,19)”