Megújult a visszaszolgáltatott református iskola épülete Maroskeresztúron, amely ezentúl imaházként szolgálja a közösséget. Az ünnepi istentiszteleten Berekméri Melinda, a Marosi Református Egyházmegye főjegyzője végzett liturgiai szolgálatot, a gyülekezet kórusa és a Protestáns Teológiai Intézet negyedik évfolyama szolgált énekekkel, az igét pedig Kolumbán Vilmos József püspök hirdette a 2Thesz 3,1-5 versei alapján.

A felolvasott igében Pál apostol, a pogányok apostola imádságra hívja a frissen alapított gyülekezetet. Az evangélium hirdetése ma már nem ennyire egyértelmű, hiszen Európa egyre inkább megtagadja a keresztyén gyökerét, ami valamikor az európai alkotmányosság alapját jelentette. Az emberi gondolatok változók és mulandók, az evangélium azonban örök és maradandó – hangsúlyozta a püspök. Ez az evangélium formálta át egykor egész Európát, megtanítva az embereket a közösségben való együttélésre. Mindez azért volt lehetséges, mert az evangélium nem emberi alkotás: nem a miénk, csupán továbbadhatjuk. Tükör, amelyet Isten tart elénk, hogy felismerjük, életünket ajándékba kaptuk tőle. De ajándék az imádság is, olyan eszköz, amellyel elé vihetjük panaszainkat, fájdalmainkat, és segítséget kérhetünk tőle. A püspök felidézte, a település története során kétszer is elpusztult, ám a közösség mindig újjászületett, mert Isten evangéliuma megtartotta őket hitük által. Ma pedig fordulóponthoz érkeztek: a 100 éve felszentelt iskola épülete új küldetést nyert: az imádság háza lett. Legyünk ezért hálásak! Legyünk hálásak azért is, hogy szabadon járhatunk templomba, hogy hallgathatjuk Isten üzenetét, hiszen ez nem mindig volt így.

A gyülekezet kórusa mind a liturgiában, mind pedig az ünnepi műsor alatt közreműködött. 📸 Kiss Gábor

Ősz Sándor Előd levéltáros, lelkipásztor röviden bemutatta a település, a felújított imaház történetét. A reformáció egyik legnagyobb ajándéka a felekezeti népiskola, fogalmazott, ahol kezdetben a fiúkat, a 17. század közepétől pedig már a lányokat is tanították, beintegrálva őket a gyülekezeti életbe. Mint elmondta, 1600 körül már működhetett az iskola a településen, hiszen a reformáció korában Maroskeresztúr még anyaegyházként működhetett, de annyira elpusztul az 1602-es támadások során, hogy 1620-ban Nyárádtő leányegyházaként jegyzik fel. Az 1703-1711-es kuruc háborúk után azonban talpra áll, 1716-ban-ban anyaegyházközséggé válik, de már ezt megelőzően, 1699. december 8-án templomot szentel. A közösségnek 1830-ig nincs önálló tanítója, a lelkipásztor tölti be a feladatot. A gyülekezet terhét átvéve, az iskolát 1900-tól a magyar állam működteti tovább, református tanítóval 1918-ig, amikor az intézmény átkerül a román állam tulajdonába, megváltoztatva a tanítási nyelvet. 1921-ben a közösség levelet ír a püspöknek, amelyben saját iskolát követel, így 1924-ben, nagy szegénység, de annál nagyobb összefogás közepette, felépítik az iskola épületét. A terv lehetetlennek tűnik, az építkezést az egyházkerület kölcsönéből, közmunkával sikerül 1925-ig befejezni. Az iskola folyamatosan gyarapodik az évek során, 1934-ben második tanítói állást hirdet, 1938-ban kibővítették, 1927-ben pedig Makkai Sándor püspök is meglátogatja. 1940-1944 között az iskola még inkább fellendül egyházi és állami támogatásokkal, 1948-ban államosítják. „Az erdélyi református iskoláinkban két dolog változott az államosításkor: levették a táblát és az oktatás himnusszal, nem imádsággal kezdődött. De én hiszem, hogy otthon a tanítók és szülők is imádkoztak, ezért tudtunk megmaradni és visszaszerezni azt, ami a miénk.” – fogalmazott Ősz Sándor Előd.

A hálaadó istentiszteleten Kolumbán Vilmos József püspök hirdette az igét. 📸 Kiss Gábor

„Miközben egyre több ideológiai támadás éri a közösségeket és az egyházat, a maroskeresztúri gyülekezeti ház megépülése azt mutatja, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében még szükség van a közösségi épületekre, ahol a templomi istentiszteleteken túl az élet istentiszteletein hallgatható, megélhető Isten üzenetének örök érvényessége.” – fogalmazott köszöntésében Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. Aki közösségi házat épít, bízik abban, hogy közössége megőrzi a keresztény értékeket, és azt vallja, hogy Istent nem lehet a templom falai közé zárni – egészítette ki gondolatait.

Székely Ferenc, a Marosi Református Egyházmegye missziói előadója beszédében bevallotta, nem számított az egykori romos épület felújítására, de „az emberi reménységet az Úristen felnagyította, ahol az Ő lelke munkálkodik, ott minden lehetséges.” Az év végi összesítésekre reflektálva elmondta, bár a lélekszám évente egyre inkább csökken, a lelkesedés nem apad. „Ezzel e reménykedéssel tekintsünk a jövőre és adjunk hálát Istennek, hogy minden nehézség ellenére megélhetjük ezeket az alkalmakat.”

A szalag elvágása után a gyülekezet gyerekei énekkel töltötték be az imaház felújított terét. 📸 Kiss Gábor

Szabó Gergely, Maroskeresztúr egykori lelkipásztora a Jn 14,27 és 15,11 verseivel szólt az ünneplőkhöz. Köszöntésében a gyülekezeti termet „bárkának” nevezte, utalva Noé bárkájára, amely először az ítélet, később azonban a megmenekülés jelképe lett. Ez a bárka egy olyan hely, ahol bizonyságot lehet tenni az életről, ahol Istenhez lehet szólni. „Erdélyország református népe nem veszhet el, mert Ő velünk van mindörökké.”

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr. Boldog az az ember, aki Őbenne bízik.” – szólt a gyülekezethez Rácz Sándor, Maroskeresztúr előző lelkipásztora a Zsolt 34,9 versét olvasva.  Beszédében felidézte, az iskola épületét 2000-ben igényelték vissza, akadályok közepette, amely kérést végül nyugdíjba vonulása után fogadtak el. Örömét és háláját fejezte ki, hogy újra a templomban prédikálhat, és azért, hogy munkájának gyümölcse beérett.

„Ahogyan szeretnéd, hogy az emberek cselekedjenek veled, te is úgy cselekedj velük.” – köszöntötte az egybegyűlteket Bogdan Racoti orotodox lelkipásztor. „Úgy gondolom, ez az az elv, amely eddig is vezérelt bennünket, és ezután is ez kell, hogy vezessen. Jót tenni, segíteni, támogatni a másikat, amikor szüksége van rá, együtt örülni vele, mindez nem vallástól vagy nyelvtől függ.” – zárta köszöntőjét.

A felújított épület a régi templom szomszédságában áll. 📸 Kiss Gábor

Orbán Levente mérnök köszöntőjében elmondta, a településhez fűződő személyes kötődése miatt számára az épület munkálatai jóval többet jelentettek, mint egy egyszerű munka. „Ez a ház nem csupán falakból és gerendákból áll, de beleépítettem a lelkesedésem is.” – fogalmazott, hiszen Maroskeresztúr szülöttjeként a felújítandó épületre közösségének otthonaként tekintett.

Barticel-Kiss Krisztián maroskeresztúri lelkipásztor is köszönetet mondott elsősorban az elődöknek, akik harcoltak az épületért, de mindenkinek, akik a munkálatokhoz hozzájárultak.

A templomból átvonulva a nemzeti színű szalag elvágását követően Kolumbán Vilmos József püspök megáldotta az épületet és annak használóit, majd a gyülekezet gyermekeinek verses-zenés előadása zárta az ünnepséget.