„Újra él benne a gyerekkori álom, Megint elhiszem, hogy vár Valaki odaát, Magamat újra kisgyerekként látom, Aki még hiszi a csodát.”

Pintér Béla egyik dalával jellemezhetném talán legjobban az IKE által megszervezett Munkatársképző Tanfolyamot, melynek első szemináriumára Szászrégenben került sor.

Már érkezéskor tudtuk, hogy ez a hétvége más lesz, mint a többi, és tudtuk, hogy ezen a hétvégén nem csak Istenhez, hanem saját magunkhoz is közelebb kerülhetünk, ugyanis a hangsúly az  önismereten volt.

A csütörtöki érkezés és ismerkedés után pénteken bele is vágtunk a hétvégébe. Egy rövid áhítat után részt vehettünk bibliodrámán, amely első hallásra sok kérdést vetett fel bennünk, és nagyon kíváncsivá tett, mivel még nem volt alkalmunk részt venni ilyen alkalmon. Ennek ellenére úgy gondolom, kellemes csalódás volt számunkra, hiszen az utolsó vacsora történetét játszva dolgoztuk fel, így még több érzéssel élhettük át azt, amit egykor Jézus a tanítványaival. Ezt követően lehetőségünk volt átgondolni, hogyan érezzük át a jelenlegi helyzetünket, mennyire van szükségünk segítségre.

Szerintem ez volt az első pont, amely elindította bennünk azt az érzés-lavinát, amely egész hétvégén kavargott bennünk.

Ezt az érzést az ebéd utáni vezetett meditáció erősítette fel ismét, amiben a számunkra fontos értékeinket vehettük fontolóra. Mivel gondolatainkat más vezette, itt kezdtünk el megnyílni saját magunk felé, és belelátni a saját, zavaros világunkba, olyan dolgokon gondolkodva, amelyek még talán soha.

Az ezt követő csapatjáték kicsit elterelte gondolatainkat, feloldott, és persze közelebb hozott egymáshoz, hiszen elég sokat nevettünk.

Vacsora után következtek a kiscsoportos beszélgetések, amikor átértékeltük az első napunkat, és bátran, bizalommal felvállalhattuk azokat az érzéseket, melyek a nap folyamán kavarogtak bennünk. Az ez által keletkezett hangulatunkat ismét csapatösszerázó feladatok oldották, ahol mindent kizárva egymásra és a csapatszellemre figyelhettünk.

A következő napon kíváncsian készültünk, hogy vajon milyen meglepetések érnek minket.

A szombatot ismét reggeli áhítattal kezdtük, majd az ismerem, mint a saját tenyerem mondást cáfoltuk meg együtt az IKE elnökével, Ruszka Sándor lelkipásztorral. Az általa elhangzott szavakat úgy szívtuk magunkba, mint a szivacs; önismereti előadása nagy hatással volt ránk, hiszen rengeteg olyan dologra ébresztett fel minket, amin érdemes eltöprengeni, elmerengeni a mindennapokban. Szerintem ez eléggé meghatározta a nap további részét.

A délutánt Mihály Katalin, pedagógia és pszichológia szakos tanár tette érdekessé önismereti és csapatépítő foglalkozásokkal. A kettő által sokkal jobban megismertük úgy egymást, mint magunkat. A délután folyamán sokat izgultunk, nevettünk és figyeltünk egymásra.

Az estét szintén kiscsoportos beszélgetésekkel zártuk, amelyek ismét sok érzést indítottak el bennünk, majd ezt követően a szervezők előadását hallgathattuk meg az IKE történetéről, belelátást nyerve ennek felépítéséről.

Egy szempillantás alatt elérkezett a vasárnap. Ezen a napon istentiszteleten vettünk részt a Szászrégeni Református Egyházközségben, ahol énekekkel csaltunk mosolyt a gyülekezeti tagok arcára.

Ezt követően jött el a búcsú pillanata. Könnyes szemekkel váltunk el egymástól, habár három hét múlva a második szemináriumon ismét találkozhatunk.

Egész hétvége alatt formálódhattunk. Igazán sok mindent felkavart bennünk, és sokszor éreztük azt, hogy egyszer mély ponton vagyunk, máskor meg szárnyalunk, de ennek ellenére egy kis csomagot is kaptunk, amit rengeteg tudás, élmény, emlék, tapasztalat jelképez a kapcsolatok mellett. Itt nem csak a másokkal lévő kapcsolatokat erősíthettük meg, hanem az önismeretünket is, és persze egész hétvége alatt ápolhattuk a hitünket, és szoros kapcsolatot fűzhettünk Istennel.

Szerintem mindenki a szívébe zárta ezt a hétvégét, és sokaknak meghatározó pillanat volt, hiszen újra él bennünk valami, megint elhisszük, hogy Valaki vár, és gyermek szívvel várjuk a csodát.