II. Keresztyén Egyetemista Napok Marosvásárhelyen

Február 24-26. között második alkalommal került sor  a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügy Szakkollégiumban a Keresztyén Egyetemista Napok néven ismert rendezvényre, a szakkollégium és a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (MIFIKE) közös szervezésében. A lelkes munkatársi csapat a reformáció fényében ez alkalommal a Formák #500 címet adta a rendezvények, mely keretén belül a résztvevők közelebb kerülhettek a reformációhoz, átértékelhették annak fogalmát, jelentését vagy épp elmélkedhettek azon, milyen is lenne egyházunk ma reformáció nélkül. 

II. Keresztyén Egyetemista Napok Marosvásárhelyen

Az eseményt péntek délután Dávid István kolozsvári FIKE lelkész előadása nyitotta meg, melynek kapcsán hallhattunk arról, hogyan változik az én, mit jelent Krisztust követni, és arról, hogy miképpen definiálható a reformáció folyamatként: „A reformáció nem Lutherrel kezdődött, hanem minden olyan helyzettel, ahol valaki felismeri, hogy EGYEDÜL KRISZTUS” (Dávid István). A napot vidám játékesttel zártuk, mely közben ismerkedések, és remek beszélgetések alakultak ki. 

Szombaton egy beszélgetés során megismerhettük egy, a Tízparancsolatról szóló,  Dávid István és Vitus Bulbuk István lelkipásztorok által szerkesztett (és részben szerzett) könyvét. A beszélgetést Szikszai Szabolcs vezette. A könyvben felmerülő témákról folytatott eszmecsere mellett, Demény Péter költőtől személyesen is hallhattuk a könyvben szereplő verseit.  Ezt követte Szikszai Szabolcs, az Újragondoló blog szerzőjének az előadás Formák #500 címen, többek között arról, hogy mi milyen FORMában tudunk hozzájárulni a reformációhoz, valamit arról, hogy valójában a tartalom adja (vagy kellene adnia) a formát. A napközben elhangzottakat az esti dicsőítés egészítette ki, melyet a Fike Band vezetett, s amely segítetett hitben elmélyülni, Krisztusra hangolódni. 

II. Keresztyén Egyetemista Napok Marosvásárhelyen

A rendezvény vasárnap délelőtt zárult egyetemista istentisztelettel és úrvacsorával, az igét Vitus-Bulbuk István hirdette. Az istentiszteleten hallhattunk arról, hogy néha Isten is megbontja a FORMÁT, hogy valami újat alkothasson. „Isten országa bennünk van, mert Isten minket választott formának”. Az istentiszteletet a Mifike zenecsapatának szolgálata tette még különlegesebbé.

A hétvége egész ideje alatt működött a Mifi Cafe, melyen sok finomság és szeretet várta az ott lévőket. A rendezvényen Pataki Boróka bogártelki kislány gerincműtétjére gyűjtöttünk. 

II. Keresztyén Egyetemista Napok Marosvásárhelyen

Összességében egy olyan hétvégét zártunk, amelyen a forma megtelt tartalommal, új kapcsolatok, barátságok születtek, amelyen épülhettünk és feltöltődhettünk. 

 

Szigeti Amália mifike munkatárs

Fotók: Szőke Andrea


Forrás: Gecse Dániel Szakkollégium