Igazgatótanácsosoknak köszönte meg szolgálatukat Kató Béla püspök

Mandátumának utolsó gyűlését tartotta 2018. december 4-én, Kolozsváron, a Püspöki Hivatal Tanácstermében az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Az ülésen az egyházkerület választói közgyűlésére összesítették a jelöléseket, összeállították a szavazólapokat, valamint a 2019-es költségvetésről is tárgyaltak. A püspöki bejelentések során Kató Béla püspök megemlékezett dr. Pap Gézáról, az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökéről. Kató Béla a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott döntésről is beszámolt, amely – elmondása szerint – nem érte meglepetésként, ezután a strasbourgi bíróságon kell bizonyítsa az egyházkerület, hogy nem volt tisztességes az eljárás. A püspök szerint azonban az örökség nem csak telekkönyvekben van, hanem a fejekben. Éppen ezért javasolta, hogy az iskola udvarán helyezzenek el egy emléktáblát, a következő szövegjavaslattal: Ebben az épületben működött a Református Székely Mikó Kollégium 1877-1949 között. 

Igazgatótanácsosoknak köszönte meg szolgálatukat Kató Béla püspök

A napirendi pontok megtárgyalása után Kató Béla püspök emléklapot adott át az Igazgatótanács tagjainak, ezzel köszönve meg a hatéves mandátum alatt kifejtett munkájukat és szolgálatukat. 

Igazgatótanácsosoknak köszönte meg szolgálatukat Kató Béla püspök

Kiss Gábor