Igazgatótanácsosaink – Szatmári Szilárd: A szolgálat minden percét szívvel-lélekkel át kell élni

Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkipásztor, székelyudvarhelyi főjegyző érdekes helyzetben van: református szempontból szórványvidéken szolgál, mégis nagyvárosban, ahol magyar többségű közösség él, a gyülekezet pedig nagyrészt értelmiségiekből áll össze. A 2300 lelkes közösség az egyedüli református egyházközség a városban, így bőven akad teendő, miközben az egyházmegyében, az igazgatótanácsban és a családban is helyt kell állni.

Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkipásztor a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye főjegyzője, a 2018-as kerületi választások óta igazgatótanácsi tag. 44 éves, felesége, Ingrid szintén lelkipásztor, három gyerekük van, két lány és egy fiú.

„Nagyon mozgalmas az életünk, sokrétű a szolgálatunk. Nincs külön református hitoktató a városban, így a hétköznapjaink egy része azzal telik, hogy vallásoktatással foglalkozunk az iskolákban” – nyújt betekintést a család mindennapjaiba a lelkipásztor. A felesége két általános iskolában, ő négy középiskolában tanít, de a szolgálatokon kívül helyzetük a közéleti tevékenységet is megkívánja: „Csíkszereda katolikus többségű város, tradicionálisan vallásos, minden nemzeti ünnepre, rendezvényre meghívnak, hogy képviseljük a református egyházat is” – mondja el Szatmári Szilárd, és hozzáteszi: a város börtönében és kórházaiban is szolgálnak, valamint a Sapientia EMTE itteni karán is megjelennek az eseményeken. Mivel nagy gyülekezet, 2300 lelket számlál, kerülnek bőven szolgálatok, közben pedig a családban is helyt kell állni.

Hétfőtől vasárnapig teendők vannak, jóformán szabadnapok nélkül. 📷: Kiss Gábor

De hogyan sikerül ezt a sokoldalú tevékenységet kézben tartani? „Szokták kérdezni tőlem, hogy miben rejlik a lelkészi hivatás nehézsége számomra… Épp ebben, hogy nagyon összefolynak a dolgok. Hétfőtől vasárnapig teendők vannak, jóformán szabadnapok nélkül. A nehezebb része, hogy a magánélet is egybefolyik a szolgálattal, a programok pedig reggeltől estig kitöltik a napokat” – hangzik a válasz, majd az inspirációja forrását is megmagyarázza: „A hitem, amivel a Jóisten megajándékozott, és egyfajta kötelességtudat is, hiszen mindig meg akartam felelni a követelményeknek, az elvásároknak.

Én azért imádkozom, hogy ne fásuljak el, hogy a szolgálatomat mindenkor örömmel tudjam végezni, mert sajnos a nagy gyülekezetekben, ahol sok szolgálat van, egy idő után rutinszerűen kezdünk végezni mindent, beismerjük vagy sem. Minduntalan meg kell állnom, és emlékeztetnem magam, hogy szívből-lélekből végezzem a szolgálatot, és valóban átéljem annak minden egyes percét.”

A lelkipásztor helyzete abban is különleges, hogy saját hazájában prófétáskodik. „Valamikor innen indultam, itt nőttem fel, itt jártam óvodába, iskolába, és most hiszem, hogy Isten akaratából kerültem haza 13 éve, és nagyon pozitívak a tapasztalataim” – meséli. Mivel egy többségi katolikus városról van szó, a reformátusság külön színt képvisel. Számon is tartják egymást az emberek reformátusként, és van egy vallási identitást megerősítő hatása annak, hogy kisebbségben vannak – magyarázza a lelkipásztor, hozzátéve, hogy ő is vegyes családból származik, édesanyja katolikus, emellett az, hogy katolikus városban nőtt fel, toleránsabbá tette más felekezetűekkel szemben. Úgy véli, ezt fel tudja használni a felsőbb döntéshozói szinteken is: „Szükséges, hogy lássuk saját vallásunkat, dogmáinkat, egyházi életünket kívülről, akár más felekezetek szeméből, és tudjunk tanulni másoktól is. Nem szabad bezárkóznunk. Merem állítani, hogy sokat tanulhatunk más Erdélyben élő keresztyén felekezetektől is.”

A csíkszeredai gyülekezet sajátos helyzetben van, hiszen elég nagy szórványterület magjaként kell helyt állnia. 📷: Kiss Gábor

A csíkszeredai gyülekezet sajátos helyzetben van, hiszen elég nagy szórványterület magjaként kell helyt állnia. „Nem tekinteném szórványnak az egyházközségünket. Inkább azokat, akik nagyon elszórtan élnek a környékbeli falvakban. Most már Gyergyószentmiklós és környéke kivételével nagyon sorvadnak a szórványegyházközségek. Sajátos helyzet állt elő, megjavult az infrastruktúra, jó utak vannak, sokan a peremfalvakból is, a missziós egyházközségekből bejárnak dolgozni a városba, itt járatják a gyerekeket iskolába, és ide járnak templomba is. Nem itegrálódnak úgy a falusi közösségbe, mint egykor. Csíkszereda mint központ meg fog maradni, meg kell hogy maradjon, és innen tudjuk akár anyagi, akár lelki-szellemi hozzájárulással táplálni a környéket. Lehet, hogy valami új egyházközségi struktúrát kell majd a jövőben kialakítani, missziós központot például, hogy legyen egy biztos, erős bázis” – vázolja a lehetőségeket Szatmári Szilárd.

Azt is elmondja, hogy az utóbbi időben a kitartás a jelszava. „Nagyon zűrzavaros világban élünk, ahol könnyen kisiklik az ember, sokszor nem tudunk eligazodni. Nem fehéren-feketén látjuk a dolgokat, hanem tarka minden. Az emberekről sem tudjuk, hogy ki hova tartozik.

Úgy gondolom, fontos, hogy ebben a zűrzavarban az ember ki tudjon tartani a hite, erkölcsi tisztasága mellett, és meg tudjon maradni azon a nyomvonalon, ahova az Úr Isten helyezte, ahol folytatnunk kell őseink munkáját, küzdelmét.

Ebben látom közösségeink feladatát: kitartani egy olyan világban, ahol sokan elpártolnak az egyháztól” – hangzik el beszélgetésünkön.

Sok fiatalt megdöbbent a teológián való továbbtanulás ötlete. 📷: Kiss Gábor

A lelkipásztor aggasztónak tartja azt is, hogy óriási szakadék van a korosztályok között, így nagyon nehéz megszólítani az ifjakat: „Az egyház a kínálatok széles skáláján mindössze egy kis színfoltot képvisel, és annyira lefoglalja őket a világ sok kihívása, kínálata, hogy legtöbben elavult intézménynek tartják. Meg szoktam kérdezni a végzős diákjaimat, hogy nem felvételiznének-e teológiára, de teljesen ledöbbennek erre az ötletre – ez is mutatja, hogy mennyire távol érzik magukat nemcsak a hivatástól, hanem magától az egyháztól is. Az iskolákban heti rendszerességgel találkozom velük, és kihasználom az alkalmat arra, hogy becsempésszem az evangéliumot az életükbe. A fiatalokkal való foglalkozás is egy olyan hullámvölgye most az egyházi tevékenységünknek, amely mindenütt hanyatlóban van, összehasonlítva például a kilencvenes évek pezsgésével. De hiszem azt, hogy fognak jönni más időszakok, addig is újra visszatérek a mottómra: kitartás.”

 

Sorozatunk előző részében Ősz Sándor gyergyószentmiklósi főgondnokkal beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Ősz Sándor: Emberi kötelességünk dolgozni a közösségért