Híd a múltból a holnapba
A Kolozsvári Magyar Napok programsorozatai között a Refo udvar is számos előadással, beszélgetéssel várja az érdeklődőket. A csütörtöki napot Jakab István generális direktor áhítata nyitotta meg, aki a Jak 4, 13-17 verseit olvasta: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.”
A generális direktor a Magyar Napok jelmondatát idézte – helyben vagyunk –, majd hangsúlyozta: a keresztyénség nem pusztán egy tan, hanem egy életmód, pontosabban krisztusi életmód. „Az, hogy itthon vagyunk, csodálatos dolog. De keresztyénként tegyük fel a kérdést: mi a feladatunk azon a helyen, ahová Isten állított bennünket, azokért, akik környezetében élünk?”
A Refo udvar csütörtöki beszélgetéseinek sorát a „Híd a múltból a holnapba. Az Egyház szerepe itthon és a világban” című beszélgetés indította, amelynek során Tussay Szilárd diakóniai referens kérdezte Kolumbán Vilmos József püspököt az egyház hazai és nemzetközi szerepéről, valamint a szolgálatot kísérő kihívásokról.
Állandóság minden korban
A beszélgetés kezdetén a püspök a címhez kapcsolódva a híd képét bontotta ki az egyház életére vetítve. Mint mondta, a múltból a jövendő felé ívelő hidat több nézőpontból is meg lehet közelíteni: filozófiai, metafizikai, dogmatikai vagy éppen az emberi tapasztalat felől, de mindenekelőtt a misszió parancsa alapján: „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket.” Ez ugyanis az egyház legfontosabb küldetése: a tanítvánnyá tétel. Arról lehet beszélni, miként valósítható meg ez a feladat különböző korokban, de a tartalom állandó, mert az adott. A múlt felé tekintve a püspök személyes tapasztalatairól szólt: elmondta, hogy gyerekkorában főként a vallásórák hatására alakította ki kapcsolatát az egyházzal. Bár ez a viszony az évek során megkopott, tinédzserként újra rátalált. A teológia épületéhez fűződő emlékei kapcsán kiemelte: számára az az állandóságot és biztonságot jelentette, hiszen tanáraihoz bármikor fordulhatott kérdéseivel. „Az egyháznak ez is a küldetése kell legyen: az állandóság és a biztonság tudata, amelyet minden embernek nyújtani tud. Ez egy olyan alap, amelyre minden korban lehet építeni, és egy olyan jövőkép, amelyet Isten előre megírt és eltervezett számunkra.” – hangsúlyozta.
A vezetés súlya
A jelen irányába kanyarodva a püspök hivatali éveiről beszélt. Felidézte, hogy már püspökhelyettesként igyekezett jelen lenni az egyház életének minden területén – ünnepeken, gyűléseken –, ami számára hatalmas tapasztalatszerzési lehetőséget jelentett, és nagyban meghatározza mai, püspöki szolgálatát is. Az elmúlt hónapokra visszatekintve, amelyeket már püspökként töltött, elmondta: teljes képet még nem adhat, de annyi bizonyos, hogy programja sűrű, a feladat pedig, amelyet rábíztak, korántsem könnyű. Felidézte Kató Béla püspök beiktatásakor mondott szavait: „A legnehezebb döntésekben egyedül maradsz.” Akkor úgy gondolta, van ebben némi túlzás, de ma már tudja, nincs. Ez nem jelenti azt, hogy ne kapna segítséget, de a végső szót mindig valakinek ki kell mondania – tette hozzá. Aláhúzta továbbá, az egyházkerület választási szabályaiból adódó maximum két püspöki mandátum bőségesen elegendő, hiszen ebben a folyamatban az ember elhasználódik. Fontos, hogy legyen lehetőség arra, hogy új vezető érkezzen, aki másként, akár jobban, szebben és hatékonyabban tudja ellátni a szolgálatot.
Örökség
Nyújthat-e támaszt a református egyház öröksége a jelenben? A református egyház öröksége a múltból ered, még a 16. században fogalmazódott meg, amikor az egyháznak még nem volt intézményes formája. 1557-ben Kolozsváron és Gyulafehérváron az országgyűlésen megerősítették, hogy mindenütt iskolákat kell felállítani. Így a protestantizmus és a református egyház egyik legnagyobb társadalmi szolgálatává vált, hogy az egyház működése nem kizárólag a templom négy fala között történik, hanem szerte a világban. Igaz, ehhez elsődleges helyen az istentisztelet és a hitélet fenntartása tartozik, de a szociális intézmények létrehozása – iskolák, árvaházak, szeretetszolgálat, diakónia –, szükségesek egy társadalom egészséges meglétéhez – hangsúlyozta a püspök. Az iskolák megalakításával a református egyház nem a tisztségviselők utánpótlását biztosította, tette hozzá, hanem Erdély számára egy olyan értelmiségi réteg felnevelését és kitaníttatását eredményezte, amely működtette a korabeli erdélyi társadalmat. Így formálódott az a társadalom, amelynek mi az utódai és tovább vivői vagyunk. Miután politikai értelemben az erdélyi magyarság kisebbségbe került, a református egyház volt az, amely öt év belső „vita” után kialakította azt a stratégiát, amit mai napig követ. Ebben benne van nemcsak az egyházféltés és az evangélium hirdetése, de az erdélyi magyarság nemzettudatának fenntartása is. „Legyünk büszkék arra az értékrendszerre, amelyet kaptunk, és adjuk tovább!”

Kolumbán Vilmos József püspök egyháztörténészként is értékelte a múltat, jelent és jövőt. 📸 Kiss Gábor
A hagyományok megőrzésének jelentőségére reflektálva a püspök egy személyes élményét idézte fel. Elmondta, hogy fiatalként, amikor a több száz fős temetéseken vett részt, még nem értékelte igazán azok súlyát. Később azonban, Kolozsváron, egy 40–50 fős „nagy” temetésen döbbent rá, mit is jelent valójában a hagyományok megőrzése. „Lehet, hogy nem mindenki őszinte szívvel megy el, de részvételével kifejezi a tiszteletet, közösségbe gyűl, és ott áll a család mellett. Ekkor értettem meg a hagyomány jelentőségét, amely külső biztonságot nyújt, egy biztos jövőképet ígér.”
Az egyház kihívásai
Arra a kérdésre, hogy melyek napjainkban az egyház legnagyobb kihívásai, a püspök a romániai demográfiai mutatók alakulását említette, amelyek folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak. Rámutatott, ma a munkaerő szabadon vándorolhat, ami természetes jelenség, ennek mégis komoly gazdasági következményei vannak, amelyek nem csupán az erdélyi magyar közösségeket, hanem a román társadalom egészét is érintik. Románia 19 milliós lakosságából körülbelül 6 millió állampolgár él külföldön, ez főleg a fiatalokat jelenti. A jelenlegi trendek folytatása alapján a szociológusok előrelátásai szerint pedig 2100-ra Románia lakossága 7 millióra csökkenhet, amelynek problémája a közterhek megnövekedésében fog megnyilvánulni. A népességcsökkenés az egyház életére is jelentős hatással van: a fiatalok elköltöznek, külföldön alapítanak családot, így a vidéki gyülekezetekben jellemzően már csak idősek alkotják a közösséget. Ennek következményeként számos helyen megszűnik az állandó lelkészi szolgálat, és a gyülekezetek fokozatosan szórvánnyá válnak. Ezért kiemelt jelentőségű az egyház szerepe a diakóniai szolgálatban is, az idősek lelki és testi gondozásában, amire az elkövetkezőkben még nagyobb szükség lesz – húzta alá a püspök.
További kihívást jelent az egyház számára az iskolák fenntartása, mivel egyre kevesebb gyermek születik – folytatta. Kolozsvár öt magyar iskolája kapcsán azonban szinte csodáról beszélhetünk: a szociológusok korábban 2–3 iskola bezárását jósolták, mégis mind az öt intézmény továbbra is működik. Ezeket fenn kell tartani! – nyomatékosítottta. Hozzátette, az utóbbi években igyekeztek ezeket versenyképessé tenni, amelyekben értek el eredményeket, de még mindig vannak olyan területek, amelyeken folyamatosan dolgoznak az elkövetkezőkben is.
Átlátható, fenntartható és szociálisan érzékeny egyház
Az ország helyzete nem engedi meg, hogy hosszú távra előre tervezzünk. Ha csak a már említett diakóniai szolgálatot nézzük, annak finanszírozása évről évre történik, pályázatok alapján, azokon kívül a belső forrásokra lehet csak támaszkodni – mondta el a püspök. Az egyháznak vannak azonban ingatlanjai, amiket bérbe ad, azt az összeget pedig felhasználja saját, akár jótékony célra. Ezt tette eddig, az elkövetkezőkben is ezt kell tennie. A kérdés továbbra is az marad, hogy egy fogyatkozó létszámú egyházban hogyan lehet fenntartani azokat a belső intézményeket, amelyek létfontosságúak egy-egy közösség működtetésére, mint például a gyülekezetek, az önálló lelkészi, kántori állások. A püspök hangsúlyozta, ezek működése nem szabad pénz kérdésévé váljon, hiszen számos intézménye van az egyháznak, amelyek nem kifizetődőek. „De soha nem szabad feltenni a kérdést, hogy megéri-e működtetni egy intézményt. Inkább azt kell megtalálni, hogy hogyan lehet fenntartani azt.” – fogalmazott.
Változó világ
A püspök felidézte, 300-400 évvel ezelőtt kötelező volt templomba járni, aki nem tette meg, intést, majd pénzbüntetést kapott. A fordulatot a francia forradalom második része hozta, amikor ez egyházat törvényen kívül helyezték. Ez lehetővé tette, hogy az egyházról másképp gondolkodjanak, és megszületett egy újpogány réteg, ami új kihívások elé állította az egyházat. „Ha ma kívülről nézzük az egyházat, nem az Isteni igazság szolgáltatója, csupán egy a tartalomgyártók közül, aminek meg kell küzdenie az emberi figyelemért” – fogalmazott a püspök. Hozzátette: „Ebben nekünk hátrányunk van, de dolgozunk rajta, igyekszünk felzárkózni ehhez a világhoz. Meg kell találnunk a módját, hogy Isten üzenetét hogyan adjuk át a legrövidebb formában, persze nem helyettesítve a hagyományos istentiszteletek menetét, csak kiegészítve azokat. Ehhez mi lelkészek kevesek vagyunk, de ezért alkalmazunk médiakommunikációs szakembereket, akik ebben segítségünkre vannak.” A püspök kiegészítette: „Az emberben alapjáraton benne van az istenkeresés vágya, és ki így, ki úgy, de mindenki eljut erre a felismerésre. De fontos megjegyezni, hogy nem vagyunk tökéletesek, az egyháznak is vannak természetesen hibái. Ugyanakkor igyekszünk megszólítani a fiatalokat is, a kollégiumokban, a táborokban, a maihoz hasonló eseményeken. Igyekszünk egy olyan értékrendet átadni, amire felnőttként alapozhatnak.”
A dolgunk ma sokkal nehezebb, hiszen felgyorsult világban élünk – folytatta a püspök gondolatait. Egykor az erdélyi lét egyik sajátossága az volt, hogy nem vette át azonnal a nyugati ideológiákat, előbb mérlegelte, valóban szüksége van-e rájuk. Ma már ez nem így történik. Ebben a korban az egyház is gyakran a templom négy fala közé szorul. De éppen a szabadság miatt el kellene fogadjuk egymás meglátását, hiszen szólásszabadság uralkodik a világban. „Valamikor ezért harcoltak az egyház képviselői, és úgy gondolom, azt az értékrendet, amellyel mi rendelkezünk erdélyi magyarként, reformátusként fel kell vállalni, ki kell állni mellette.”
Arra a kérdésre pedig, hogy mit tehet az egyház a politikai problémákkal, hogyan szólhat bele a háború alakulásába, a püspök a következőképpen válaszolt: „Mi hisszük, és valljuk, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, így nem legalizálhatunk egyetlen háborút sem. Amit tehetünk, az a békére intés, illetve az érintettek testi és lelki jólétének biztosítása, adott esetben ápolása.” És mi az egyház legfontosabb üzenete a 21. század emberének? „Ha tudatában vagyunk emberségünknek, ennek minden nemességével és vétkességével együtt, akkor látjuk tisztán magunkat, és akkor tudunk megállni Isten színe előtt jó reformátusként. Tudva azt, hogy bűnösek vagyunk, de tudva azt is, hogy mindig megkapjuk azt a kegyelmet, ami ezen túlmutat.”
Mi maradjon meg az egyház életében a jövő századra is? „500 év múlva is úgy köszönjenek ebben a templomban, hogy Békesség Istentől, és én boldog vagyok.” – zárta az előadást a püspök az utolsó kérdésre válaszolva.