Hatodjára szervezték meg az Égjen a láng keresztyén zenefesztivált

Január 10 és 11-én hatodik alkalommal szervezték meg az Égjen a láng zenefesztivált. Az elmúlt évektől eltérően idén a nézőknek lehetőségük volt véleményüket kifejezni, hogy milyen ifjúsági zenekarokat szeretnének a színpadon látni. 

Hatodjára szervezték meg az Égjen a láng keresztyén zenefesztivált

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában a rendezvényt Papp Béni cserealjai lelkipásztor áhítata nyitotta meg, majd Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense köszöntötte az egybegyűlteket. Végül Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere fejezte ki örömét, hogy ilyen sok fiatal és fiatalosan gondolkodó személy jött el a rendezvényre. 

A köszöntők után az új kolozsvári Fike-Band lépett színpadra, őket a marosvásárhelyi Gordonka, majd a Kis-Korál zenekarok követték, ifjúsági dalok feldolgozásával. Végül az After5 lépett színpadra, saját dalokkal, feldolgozásokkal. 

Hatodjára szervezték meg az Égjen a láng keresztyén zenefesztivált

Vasárnap, január 11-én Csenteri Levente nyárádszentbenedeki lelkipásztor szólt a közönséghez; Kiss Margit, a budapesti Zsinati Iroda képviselője, aki bemutatta a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót, amelyet Tatán szerveznek meg július 21-25 között. 

Második nap a marosfelfalusi Mieink zenekar szolgált először, őket az IMM-PRO, a Maros – Mezőségi Egyházmegye zenekara és a szászrégeni Sófár zenekar követte, majd a Graal együttes zárta az estet és a rendezvényt. 

Idén arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy ha az Égjen a láng ember volna, milyen belső és/vagy külső tulajdonságokkal rendelkezne, az esemény oldalán volt lehetőség erre a kérdésre válaszolni. A legjobbnak ítélt hozzászólásokat díjazzák. 

Hatodjára szervezték meg az Égjen a láng keresztyén zenefesztivált

Az adományokból begyűlt pénzösszeget, pontosabban 3228,15 lejt idén is a Hope egyesülethez juttatják el, akik daganatos és leukémiás gyerekekkel foglalkoznak. Sütő Alpár, a rendezvény főszervezője azt mondta, biztos abban, hogy a pénz jó helyre megy, mivel a tavaly begyűlt összegből tábort szerveztek a gyerekek számára, valamint egy ultrahang készülék megvásárlásában is segített. 


Szöveg: Kopán Antónia

Fotó: Kiss Gábor