Három kiállítással tisztelegtek a protestantizmus előtt Gyulafehérváron

A gyulafehérvári egyháztörténeti és egyházművészeti Museikon nevű múzeum október hónapját a reformációra való megemlékezésnek és a protestantizmus művészetének szentelte. Mivel a koronavírus-járvány miatti szigorítások nem engedték, hogy széles közönség előtt bemutassák a tárlatokat, online tekinthető meg a három kiállítás.

Több tevékenységgel, kulturális és lelki programmal, egész rendezvénysorozattal készültek volna a reformáció hónapjára a gyulafehérvári Museikonban, a járvány miatt azonban ezekről le kellett mondani – vázolta a sajnálatos helyzetet dr. Gudor Kund Botond, a nagyenyedi egyházmegye esperese. Hozzátette, így is értékeli, hogy a főként ortodox beállítottságú múzeum ezt a hónapot a protestantizmusnak szentelte, és helyet ad minden felekezet művészetének, történetének megismerésére.

A Museikon épülete. Fotó: viziteazaabaiulia.ro

A tervezett programokból – a személyes látogatás lehetőségének hiányában – három kiállítást digitális térben is elérhetővé tettek az érdeklődők számára. A virtuális tereket élethűen járhatjuk körbe, mintha személyesen nézelődnénk.

Az első festménykiállítás A Lélek gyümölcse címmel Dragomir Liliana festményeit mutatja be. A fiatal festő Isten embereknek küldött szeretetüzenetét ismerte fel művészetében, minden alkotáshoz egy-egy bibliai idézetet társítva. Ezt a kiállítást meg lehet tekinteni a Kunstmatrix platformon, ezen az elektronikus címen.

Dragomir Liliana kiállítása online térben.

A másik kiállítás szerzője Szűcsné Novák Mária, aki a bibliai asszonyok művészet által megragadott igeértelmezését nyújtja. Az égetett kerámiakiállítás címe: Kép és történet, és ugyanazon az internetplatformon érhető el. A munkákhoz fűzött magyarázatokat három nyelven (magyarul, románul és angolul) olvashatjuk.

Szűcsné Novák Mária tűzzománc képei bibliai nőalakokról.

Október 31-én a Kelet-Európa reformációja: Erdély című vándorkiállítást is bemutatták, amelyet a Museikon a Nagyenyedi Református Egyházmegyével, a Gyulafehérvári Református Egyházközséggel és a Bod Péter Alapítvánnyal együtt a Kelet-európai Németek Kulturális Fórumával (Potsdam) és a C. A. Honterus Evangélikus Közösségek Levéltárával (Brassó, Thomas Șindiariu) szervezett. Ez a kiállítás a reformáció 500. évfordulóját volt hivatott kiemelni, és megtekinthető szakemberek magyarázataival.

„Várva várjuk azt az időt, amikor a tág közösség előtt mutathatjuk be akadálymentesen minden kiállításunkat. Addig is hívunk és várunk a Museikon Facebook-oldalára, hogy bár virtuálisan, mégis közel Önökhöz, bemutathassuk rendezvényeinket” – tették hozzá a szervezők.