Egy rendkívüli koncert margójára

Eddig úgy tudtam, hogy csak jó énekhanggal és megfelelő zenei hallással rendelkező személyek tudnak szépen énekelni. Eddig úgy tudtam, hogy csak akkor ér valamit egy koncert, ha jó a kihangosítás, és jól lehet hallani a dallamot és a szöveget. Néhány siketnéma gyermek viszont teljesen megváltoztatta, sőt, más szintre emelte az éneklésről való felfogásomat.

Csodaként éltem át fellépésüket a Kolozsvári Magyar Operában, amikor a Reformáció 500. évfordulója alkalmával tartott ünnepségen láttam és hallottam, igen, hallottam őket. A Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának jelelő kórusát azóta meghívtuk Gyaluba, hogy gyülekezetünk tagjai is részesüljenek ebben a páratlan élményben. 2017. november 26-án, diakónia vasárnapján rendkívüli koncertet tartottak templomunkban népes közönség előtt. A szeretetszolgálat fontosságát hangsúlyozó nyugalomnapon megmozgatta lelkünket tizennégy gyermek összehangolt jelbeszéde, ahogyan „karmesterükre” figyelve, kifogástalanul „énekelték el” repertoárjuk darabjait. Hátuk mögött két énekes adta elő a dalokat, de már a koncert első perceiben azon kaptam rajta magam, hogy nem is őket hallgatom, hanem a jelelő gyermekeket, akik teljesen elbűvölték a gyülekezet tagjait. Könnyes szemmel kísértük figyelemmel a kézmozdulatokat, amelyek mintha énekhangok lettek volna. Nem jól fogalmaztam: nem mintha, hanem valóságos hangok voltak, lelkük minden rezdülését belefoglalták mozdulataikba, hiszen lelki világukat vetítik bele minden egyes lendületbe. Leírhatatlan érzés volt. Felemelő volt. Szép volt. Emberi volt, s mégis valami magasabb. Hangtalanul énekeltek beszélni nem tudó gyermekek, s mi hallottunk minden hangot, lelkük hangját, és értettük minden szavukat. Tudom, hogy nemcsak én éltem ezt át, hanem valamennyien, akik ott voltunk. Éreztük mind, hogy csodát élünk át. Értettük egymást szavak nélkül. „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!” (Zsolt.139,4) – hangzott el a zsoltáros élménybeszámolója a koncertet bevezető istentiszteleten. Ezt éltük át mi is horizontális síkon. Erről szól a szeretet: megérezni és megérteni szavak nélkül is, mi zajlik le a másik emberben, s ennek megfelelő magatartást tanúsítani. Közelebb kerülni a testvérhez, áldás lenni számára.

Az ünnepséget követő szeretetvendégségen a finom pizza és ehető szívecskékkel díszített sütemények elfogyasztása közben azt is megtanultuk, hogyan fejezzük ki jelbeszéddel, amikor valami nagyon jól esik nekünk. Végül átadtuk a gyerekeket elkísérő igazgatónőnek a perselyben összegyűlt adományokat az iskola részére, hiszen ezért hívtuk őket éppen diakónia vasárnapjára, de mégis furcsa érzés töltött el minket, gyaluiakat: rádöbbentünk, hogy tulajdonképpen nem mi adtunk nekik. Ők adtak nekünk. Megtanítottak minket beszélni, a szeretet nyelvén.

Nyeste László-Csaba

lelkipásztor