Hálaadó ünneppel indult a tanév az ótordai gyülekezetben

Szűk körben tartottak hálaadó ünnepséget az Ótordai Református Egyházközségben, hiszen új épületben kezdhetik a tanévet a legkisebbek. Az új intézményt az Erdélyi Református Egyházkerület építtette a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, magyar állami támogatással.

Az alkalmon Nagy Albert lelkipásztor az 1Móz 2,8.15 alapján hirdette az igét: „Egy kertet ültetett az Úr Isten Édenben, kelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. Fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt.” A lelkipásztor rámutatott: Isten szeretete már a világban és az ember megteremtésében is látható, áthatotta az első párról való gondoskodást. Az új intézmény az ótordai református papilak kertjében épült fel, így a Rózsakert nevet adták neki, azt jelképezve, hogy emberi csemeték, palánták, rózsaszálak növekednek az Úr dicsőségére. „A kert művelését csak a Teremtővel való teljes harmóniában, közösségben tudja az ember maradéktalanul teljesíteni” – hangsúlyozta Nagy Albert, majd hozzátette: reméli, hogy a gyülekezet méltó tulajdonosa lehet majd az új intézménynek, nem feledve azt, hogy az igazi gazda maga Isten.

Józan Erzsébet, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója a 12 évvel ezelőtti indulást idézte fel: 2008-ban még az is kérdéses volt, hogy lesz-e épülete az iskolának, de „mindig mellettünk volt az Úr, és irányította lépteinket, hogy helyet biztosíthassunk Tordán a gyerekeknek”.

Az új épületben 22 óvodás és 20 bölcsődés kezdi az új tanévet, de a fenntartók reménykednek a csapat gyarapodásában, hiszen összesen hatvan gyereknek van férőhely.

 

Fotó: Kiss Gábor