Generális Vizitáció Nyárádszentbenedeken

Kocsisor kanyarog a Nyárád-mentén március 11-én reggel 10 óra körül. Az ákosfalvi útkereszteződés után néhány kilométerrel már körvonalazódik a nyárádszentbenedeki Toldalagi-kastély, amelyet éppen újítanak. Az ákosfalvi önkormányzat vette bérbe 50 évre, ezért cserébe vállalta, hogy az épületet rendbe hozza.

A nyárádszentbenedeki parókia udvarán Lőrincz János esperes köszönti a Generális Vizitációt, majd Csenteri Levente lelkipásztor hívja be a parókiára a bizottság tagjait. A lelkipásztor áhítatában arról beszél, hogy Isten az ő igéjét hirdető vezetőkké tett minket. A prédikáció során elmondja: az igaz vezetőnek hitben kell példát mutatnia, szolgálatában Isten igéjének kell mérvadónak lennie. A jó vezetőt ugyanakkor valaki irányítja, ez pedig maga Jézus Krisztus. Vagyis nemcsak az a dolga, hogy a rá bízottakat vezesse, hanem közben Istenre kell figyelnie és az ő akaratát követnie. Ha ez nem teljesül, akkor szolgálata öncélúvá válik, ami azért káros, mert Isten általunk válhat mások vezetőjévé.

A bizottság 12 órától az ákosfalvi Polgármesteri Hivatalban tesz látogatást. Osváth Csaba szívélyesen fogadja a vendégeket. Hosszasan beszélgetnek arról, milyen gondokat kell még a jövőben orvosolni, ugyanakkor a polgármester dicséri a nyárádszentbenedeki gyülekezet lelkipásztorát. Elmondása szerint jól együtt tudnak dolgozni. Osváth Csaba is ugyanazt ígéri a bizottságnak, mint Disznajó polgármestere: az egyházközségnek azonnal visszaadnak minden földterületet, amint erre törvényes lehetőség nyílik. Kató Béla püspök ezt azért is tartja fontosnak, mert egy-egy gyülekezet gyakran ezekből a földekből tudja hosszú távon a fennmaradását biztosítani. A püspök azt is elmondja a polgármesternek, hogy a földeket az egyház nem adhatja el, így hosszú távon is a közösség szolgálatában maradnak. A beszélgetés során kiderül: az egyház épületei közül a kultúrotthont is az önkormányzat újította fel, amelyet a református közösség bármikor használhat, amikor arra szüksége van. Szintén az egyházközség tulajdonát képezi egy még vissza nem szolgáltatott iskolaépület, amelynek egy része már beomlott.  Az elöljárót arra kérik, a közösség közmunkával tehesse rendbe a tetőzetet, hogy legalább a jelenlegi állapotában maradjon meg az épület. Ha visszakerül a gyülekezet birtokába, akkor majd az egyházközség felújítja.

Látogatás után a bizottság tagjai visszatérnek a nyárádszentbenedeki parókiára, és meglátogatják a templomot is, amely sajnos leromlott állapotban van. Csenteri Levente lelkipásztor szerint már nem éri meg a templomot felújítani. Elmondása szerint a presbitériumban egy új épület építéséről tárgyaltak, hiszen az 1830-ban épült hajlék is az eredeti templom átépítése nyomán született. Akkor azért kellett lebontani és újból építeni, mert csúszott a domb, amely miatt az épület is veszélyessé vált.

A bizottság a régi iskola épületét is megnézi, amely a parókia szomszédságában van. Kató Béla püspök azt is felveti, hogy esetleg majd ennek a helyére építsék a templomot, ha az iskolát és a hozzá tartozó telket visszaszolgáltatják a közösségnek.

Ebéd után a község fiataljaival beszélget a vizitációs bizottság, vallásórások és kátésok egyaránt beszámolnak arról, hogyan foglalkoznak velük, mit tanulnak, majd presbiteri gyűlést tartanak, amelynek során a püspök a törvény betartásának fontosságáról beszél a presbitereknek. “A református egyház felépítése olyan, hogy megköveteli – éppen az Úrért – a fegyelmet és a rendet. Mert ha az elöljárók meghajtják a fejüket az Ő akarata előtt, akkor ezáltal azt a feladatot kapják, hogy másokkal együttműködve az egyház ügyét komolyan és fegyelmezetten képviseljék.” A püspök szerint az elmúlt 25 évben megélt szabadságban sok mindent meg lehetett tenni: volt, aki ezzel a lehetőséggel élt és sok szép eredmény született. Most azonban bizonytalanságban élünk, a közel került háborús állapot felülírja, átalakítja életünket. Az ország vezetése is másként cselekszik, és ha bennünket kockázatnak látnak, hogy erdélyi reformátusokként megbontjuk az ország egységét, akkor olyan események is bekövetkezhetnek, amelyek eddig e szabadságban nem történtek meg. Kató Béla szerint sokkal jobban kell ezután vigyázni magunkra. Kárpátaljáról a fiatalok menekülnek, hiszen nem az ő háborújukat vívják az ukrán-orosz határon, és ha Erdélyben véletlenül háborúra kerülne sor, az itteni fiatalok ugyanúgy Nyugatra szöknének.

A püspök szerint a lelkészek jönnek-mennek, de a gyülekezet marad, és nekik kell mindent megtenniük azért, hogy semmi ne menjen kárba. Az egységből és a közösségből táplálkozni lehet. Ha valami romlásnak indul és elpusztul, már nehéz újraéleszteni. “Ha a templomra vagy a volt iskolára nézünk, akkor azok javításra szorulnak. Azonban ha van összefogás és hit, akkor a poklok kapui sem vehetnek erőt rajtunk. Az ige is erről szól. Mintha-keresztyénséggel nem lehet a gyülekezetet építeni. Mi, akik nem ebben a gyülekezetben élünk, tudunk segíteni, de a problémákat csak helyben lehet megoldani.”

A gyűlésen ugyanakkor a lelkipásztorról is kikérdezik a presbitériumot, a beszélgetés során kiderül: amióta Csenteri Levente szolgál a gyülekezetben, újra beindult az élet, megnőtt a templom látogatottsága, újraindultak a gyülekezeti alkalmak, amit a presbiterek és a gyülekezet is pozitívan értékel. A presbiteri gyűlés után a bizottság a gyülekezet nőszövetségével is találkozik, amely nagy számban képviselteti magát.

Eközben a parókia udvarán már gyülekeznek a Marosi Egyházmegye lelkipásztorai is, majd a Generális Vizitáció tagjaival együtt palástot viselve vonulnak be a templomba, ahol Kántor Csaba püspökhelyettes hirdeti az igét. Az egyházkerületi főjegyző az özvegyasszony két fillérének példázatát idézi: a történetben szereplő írástudók úgy akarnak példák lenni, hogy a látszatra helyezik a hangsúlyt. Ennek fényében kell megvizsgálnunk a hitünket, a szolgálatunkat. “Lehet a csúnyát kozmetikázni, de Isten és egymás előtt sincs értelme. Isten azt akarja, vessük le az álarcainkat, éljük meg a vele való kapcsolatunkat. Az álarc elemészt, másokban is kárt tud okozni. Az igazi odaszánás nehéznek tűnik, de Isten maga mutatott példát, feláldozta életét, megmutatta szeretetét, és ezt a szeretetet kéri tőlünk is. Ebben a közösségben is életet akar fakasztani” – mondja a püspökhelyettes.

Lőrincz János esperes azt emeli ki, hogy a megingott bizalmat nehéz visszaépíteni, de arra biztatja a gyülekezetet, legyenek elkötelezettek a lelkipásztorral, a gondnokkal, a presbiterekkel szemben, akik mindenben helyesen próbálnak eljárni. Minden találkozás jó alkalom a bizalom erősítésére.

Kató Béla püspök felszólalásában arról beszél, hogy amikor a lelkész és a gyülekezet két különböző irányba megy, akkor meghasad a templom fala. A kérdés pedig az, hogy ami szétszakadt, azt eggyé lehet-e még forrasztani? A presbitérium feladata, hogy ne tűrjön el mindent, akadályozza meg a szakadást.

“Megtanultam, üldözni kell azokat a lelkipásztorokat, akik nem teljesítik hivatali kötelességüket, mert az később súlyos következményekkel járhat. De ugyanúgy felelőssége van a presbitériumoknak, mert a lelkipásztorok jönnek-mennek. Látjuk ugyanakkor a lendületet, amivel újraszervezik a gyülekezeti életet. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem az épületek tartanak meg, hanem a hitünk. Itt, Nyárádszentbenedeken elkezdődött egy új élet.”

A püspök a lelkipásztorokhoz is szólt. Kató Béla szerint érezniük kell, hogy a lelkipásztorokra a gyülekezetnek szüksége van, de a gyülekezetet is biztosította afelől, hogy számíthatnak a Püspöki Hivatal támogatására, amennyiben elképzeléseik, terveik vannak és azokat meg akarják valósítani.

Szegedi László generális direktor hangsúlyozta, hogy egy a közösségben élő örmény katolikus vállalkozó sok mindennel támogatta a gyülekezetet, többek között a parókia felújítását is. “A szeretet késedelem nélkül ad. Ezt a szeretetet kapta meg a lelkipásztor is. Bár sok adat hiányzik a gyülekezet történetéből, és nincsenek dokumentumok, amelyek a múltat igazolják, a nyárádszentbenedeki gyülekezet a múltbeli mulasztások miatt megbocsátott már előző lelkipásztorának. Ennek a gyülekezetnek a példáját el lehet vinni, tanítani kellene, hogy hogyan nem kell valamit csinálni, és hogyan lehet ebből kigyógyulni.”

Az istentiszteleten Dézsi Zoltán főgondnok is szól a gyülekezeti tagokhoz. A főgondnok szerint az ima csak akkor érték, ha megmozdít valamit bennünk. Úgy szól az egyházközség tagjaihoz, mint aki maga is egy gyülekezet egyszerű tagja, hangsúlyozza, hogy a lelkipásztorok csak általunk, gyülekezeti tagok által léteznek. Értünk vannak, de általunk léteznek.

Csenteri Levente az istentisztelet végén megköszönte Istennek és a bizottságnak a napot. “Oka van annak, hogy idejött a vizitáció, az, hogy megismerjen egy gyülekezetet, tanácsot, bátorítást adjon. Köszönöm kollégáimnak, hogy ők is eljöttek megismerni a közösséget.”

A lelkipásztor a gyülekezet előtt is megemlítette: a templomot valószínűleg le kell bontani, nagy feladat vár a hívekre. Csenteri szerint a gyülekezet számára azért volt jó ez a nap, mert megmozgatta őket. “Rendkívüli alkalom volt a vizitáció, láttam az arcokon, hogy megerősített bennünket” – zárta felszólalását a lelkipásztor.

Az istentisztelet keretében a gyülekezet ifjai énekkel tettek tanúbizonyságot.

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor