Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Milyen hatással van a koronavírus-járvány a gyülekezetekre? Hogyan kezelik az újonnan kialakult helyzetet a közösségek, lelkipásztorok? Hogyan tartják fenn a gyülekezeti életet a szükségállapot idején? Milyen új lehetőségeket nyitott meg a virtuális világ, illetve milyen hátrányokkal jár a személyes találkozások hiánya? Minden közösséget érint mára a koronavírus által okozott aggodalom és világszintű felfordulás. Lelkipásztorokat kérdeztünk, hogyan kezelik a kihívásokkal teli időszakot.

Lukács Endre, Kalotaszentkirály: Az a legnehezebb, hogy nem lehet a templomban istentiszteletet tartani. Nagyon ragaszkodik a templomhoz a gyülekezetünk, azért is igyekeztünk, hogy amíg lehet, ott tartsuk meg az istentiszteleteket. Amikor bevezették a rendeletet, hogy csak ötven személy gyűlhet össze, úgy döntöttünk a presbitériummal, hogy két részre osztjuk a gyülekezetet, egyik része délelőtt, a másik délután jön az alkalmakra, a hangosítást pedig átvezettük az imaterembe is, így a délelőtti istentiszteleten dupla annyian részt vehettek. A következő megszorítás értelmében nem gyűlhettünk össze zárt térben, akkor a templom udvarán tartottuk meg az istentiszteletet, majd ez a lehetőség is megszűnt, és kénytelenek voltunk áttérni az online közvetítésre. Szomorú volt, hogy az első online istentisztelet alkalmával a templomba menet láttam, hogy az egyik asszonytestvérünknek sírva kellett visszatérnie a bezárt templomkaputól.

Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Sokan jelzik, hogy követik az istentiszteleteket, és pozitív hozadék, hogy többen is személyesen jelezték, akik addig nem tudtak eljönni az alkalmakra, hogy most ilyen formában eljut hozzájuk az ige. Hátrány viszont a közösség hiánya, nagyon nehezen élem meg, hogy egyedül vagyok a templomban. Onnan közvetítem az istentiszteletet, mivel sokat jelent a gyülekezet számára a helyszín, és szeretném, hogy legalább a képernyőn lássák, igyekszem a légkörét is átadni. A hét közbeni alkalmainkat szüneteltetjük, családi bibliaóráink is voltak a gyülekezeti tagok otthonaiban, de ezeket is félbe kellett hagynunk. Kátéórákat, bibliaórákat nem tartunk online. Úgy gondolom, ezeknek az alkalmaknak a lényege az, hogy együtt legyünk. A gyülekezettel interneten és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Az egyházközség Facebook-oldalára szoktam kiírni a tudnivalókat.

Az időszak másik nehézsége a temetés, hiszen csak a szűk család vehet részt. Szomorú volt látni, hogy a temető kerítésén kívül és a temetővel szemközti domboldalon is álltak néhányan, akik mindenképp jelen szerettek volna lenni. A gyászoló családot is nagyon megviselte, hogy így kellett az elhunyttól búcsút venni, hogy nem érezhették a közösségnek a biztatását, vigasztalását.

De előnyt is kovácsolhatunk a helyzetből. Nagyon sok család együtt van most, jut idő elcsendesedni, az eddig elmaradt tevékenységeket pótolni, és talán ez az idő éppen arra való, hogy többet foglalkozzunk a lelkünkkel, mert a nagy rohanás sokszor a lelki élet rovására ment. Most lelassult az élet, és talán előnyünkre is válhat ez. Tanulgatom az online közvetítés csínját-bínját, mert eddig nem tartottunk ilyet. Igyekszem odafigyelni, hogy minél jobb minőségben érjen el a gyülekezet tagjaihoz az istentisztelet. Eddig heti négy istentiszteletet tartottunk (vasárnap délelőtt és délután, illetve hétfő reggel és szombat este), ezeket az alkalmakat továbbra is tartjuk ebben az új formában. Nem a számokra, inkább a személyes visszajelzésekre támaszkodom. Például Amerikából is szóltak, hogy követték az istentiszteletet. Jó látni, hogy sokkal többen vannak, akik követik, mint a gyülekezet létszáma.

Tamás Endre Ottó, Szászrégen: Szokatlan a helyzet, nehéz a bezártság, egyre nehezebben viselik az emberek, de többségük tudatában van annak, hogy ez szükséges. Nem rendelkezünk a megfelelő felszereléssel, hogy igazán minőségi online közvetítéseket, bibliaórákat tudjunk tartani, így nem tudjuk pótolni az alkalmakat, az élő kapcsolatot. Ez egy elszigetelt, vesztegzárszerű állapot. A konfirmáló fiataloknak igyekszünk telefonon, interneten eljuttatni anyagokat, hogy nézzék át, tanulják, de mivel nem tudjuk számonkérni tőlük, a lelkiismeretükre bízzuk, hogy mennyire mélyülnek el benne. A nőszövetségi tagokkal az elnöknőn keresztül tartjuk a kapcsolatot, és általuk próbáljuk az idős testvérek igényeit is felmérni, orvosolni. Erre a nőszövetség tagjai vállalkoztak. A presbitériummal nehezebb a mozgósítás, hiszen többségük idős, a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. A legfőbb gondjaink közé a védőfelszerelés hiányát sorolnám, illetve ha van is, hatalmas összegbe kerül. Nincsenek ellátva a gyógyszertáraink, nem férünk hozzá a kellő mennyiséghez és minőséghez, így a munkánk is sokszor korlátozódik.

Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Megpróbálunk mindenkit arra buzdítani, hogy minőségi istentiszteleteket hallgassanak, a kerület által jóvá hagyott, ajánlott alkalmakat közvetítjük a gyülekezet tagjai felé. Az istentiszteletek rendje megmaradt, megtartjuk, még ha csak a kántorral ketten vagyunk is, legyen szó bűnbánati, vasárnapi alkalmakról, illetve minden hétköznap 8 órától a családok bekapcsolódhatnak az imaláncunkba. Szeretnénk, ha a családok körülünék az asztalt, a családfő felolvasná a napi igét, és együtt imádkoznának. Ez közelebb vihet minket Istenhez. Erre a csendességre, ami a mostani húsvétot jellemzi, nagy szükségünk volt, hiszen a zajban, rohanásban nem igazán hallottuk Istennek a belsőséges hívását. Most van erre lehetőség, és a nehézségek, negatívumok között is meg kell látnunk a pozitívumokat, hogy Isten arra is adja ezeket a helyzeteket, hogy igazán rá tudjunk figyelni, és a csendben egyesülni tudjunk vele.

Ungvári Barna-András, Uzon: Szokatlan a helyzet, hiszen már csak a virtuális térben „találkozunk”, elcsendesedett a gyülekezeti élet. Ezen a héten két temetés is volt, az előírásoknak megfelelően végeztük el, de a családoknak és nekem is nehéz volt ez. Időnként még a nyolc személyt is nehéz kiválasztani, akik részt vehetnek a szertartáson. Nemrég az egyik templomba járó gyülekezeti tagunkat temettük, nőszövetségi tag, kórustag volt, így nemcsak a család, hanem a gyülekezet fele is kellett kommunikálnunk, hogy bármennyire is szerettek volna jelen lenni, kifejezni a részvétüket, nem jöhetnek el. A vész lejártával tartunk majd egy megemlékező istentiszteletet mindazokért, akiket ebben az időszakban temettünk el.

Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Az istentiszteletek virtuálisan történnek, illetve a telefonos beszélgetések enyhítik még valamennyire a hiányt, és az igei üzenetet is így igyekszünk eljuttatni. A hétköznapok most csendesebbek, hiszen a szokásos alkalmak, kóruspróba, bibliaórák, ifi-, kátéóra mind elmaradnak, hétvégéken pedig a prédikációra való készülődés mellett a technikai eszközökkel való foglalkozás is időt vesz fel, hogy a vasárnapi felvétel jól sikerüljön, minél több egyháztaghoz eljusson. Ebben nagy szerepe van a fiataloknak és középkorúaknak, kérjük őket, hogy az idősebbekhez juttassák el az igehirdetést, segítsék őket, hogy betekinthessenek virtuálisan a templomba, láthassák, hogy az üres padok ellenére is a hely és a rend a régi, érezzék ennek a fontosságát.

Azt látom, hogy nem szakadunk el teljesen egymástól. Semmi sem pótolja az élő alkalmakat, de a kapcsolatok továbbra is fennmaradnak. A lelkipásztoroknak is át kell profilálódniuk, hiszen nem a megszokott istentiszteleteket tartjuk: figyelembe kell vennünk a statisztikákat, hogy sokkal rövidebbre kell fogni a mondanivalót, mert kevesen nézik végig a közvetítést, az emberek többségének épp néhány másodperecig lehet fenntartani a figyelmét. Most jobban oda kell figyelnünk az élő közvetítésre, visszajátszásokra, az anyagok szerkesztésére, vágására, harangszó, orgonajáték beszúrására, a videóprogram kezelésére. Meg kellett tanulnom a technikai fogásokat, még ha értettem is hozzá valamennyire. A tanulás további része, hogy másképp kell most prédikálni, üres templomnak beszélni, odaképzelni a megszokott arcokat.

A közvetítésekkel kapcsolatban jó visszajelzések érkeznek, csak kevés. Az idősek nagyon hiányolják az élő kapcsolatot, de akiknek sikerül követni a bejelentkezéseket, örömmel veszik, hogy eljut hozzájuk az igei üzenet. A hozzáértők válogathatnak is, nemcsak a helyi lelkipásztor igehirdetését hallgathatják meg, sok más környékbeli vagy távoli lelkész prédikációját, bibliaóráit is megtekinthetik, meghallgathatják. A helyzet előnye lehet, hogy sokunkat, lelkipásztorokat és egyháztagokat is hátha kicsit megállít, magunkba fordít, elmélkedésre, gondolkodásra késztet, hogy jó volt-e az eddigi életmódunk, érdemes lesz-e ugyanoda visszatérni, vagy inkább máshogy kellene folytatni. Figyelmeztetés ez számunkra, a Szentírásban is számos példa van rá, hogy Isten jelzi, ha az emberek letértek a kijelölt útról. Fontos lenne mindannyiunknak önmagába nézni ebben a ránk kényszerített megállásban.

Fekete János, Magyardécse: Azon ritka gyülekezetek közé tartozunk, ahol mindennap reggel és este istentisztelet van, hétköznap is, és sokan járnak templomba. Most ez megszűnt, a templomot bezártuk, nem mehetünk, és ahhoz képest, hogy egyik napról a másikra változott a helyzet, nagyon fegyelmezetten viselik a hívek, minden szabályt elfogadnak, betartanak, annak megfelelően végzik a munkájukat. Megvan bennük a reményt, hogy Isten megsegít ebben a helyzetben is.

Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Sajnos a technika nem annyira fejlett itt, sokszor áramingadozások vannak, megszakad az internetkapcsolat, így úgy döntöttünk, hogy a magyardécsei Facebook-csoportunkban kommunikálunk, ott szoktam közzétenni a prédikációvázlatokat, -részleteket, igei üzenetet. Úgy veszem észre, hogy ezt el is olvassák, és a visszajelzések azt mutatják, hogy igénylik is. Kissé leszűkült a kapcsolat, de falusi gyülekezetként úgy éljük át ezt az időszakot, mint egy nagy család. Ez most a vészhelyzetben még erősebbé vált, a generációk összetartanak, féltjük egymást, odafigyelünk egymásra. Tudunk egymásról, a távolságot megtartva elbeszélgetünk az udvaron, az utcára kilépve.

Érdekes, hogy ha valami változás van akár a törvényekben, akár az egyházkerület részéről, én is felteszem a csoportunkba, de a fiatalok és idősek között is megy a kommunikáció. Hétfőn mi is megkongattuk a harangot az első vonalban dolgozókért. Egy ilyen harangozás máskor nagy felfordulást okozott volna, de erről pillanatok alatt értesültek a hívek. A közösség a pozitívumokra figyel, mert van reménysége, Istenbe vetett hite, és ezt meg is éli. Nincsenek elkeseredve, elfogadják a helyzetet. Hiányérzetem van, hiszen eddig minden reggel és este találkoztunk az áhítatokon. Még barátkozom a helyzettel, de úgy érzem, az embereknek szükségük van a lelki táplálékra.

Daróczi Attila, Aranyosegerbegy: Igyekszünk fenntartani a gyülekezeti életet online közvetítésekkel, naponta megosztott lelki táplálékkal mindazok számára, akik igénybe tudják venni a technika vívmányait. Isten kegyelméből, gondviselésével próbájuk átvészelni ezt az időszakot, és várjuk, hogy ismét összegyűlhessünk a templomban, közösségben legyünk. A gyülekezeti tagokkal telefonon tartjuk a kapcsolatot, ők is keresnek, én is felhívom az időseket, presbitereket, illetve interneten is beszélgetünk. A vallásórákat nem tarthatjuk meg, a konfirmandusokkal online kommunikálunk, és reméljük, hogy júliusig vége lesz nagyjából a járványnak, hogy megtarthassuk a konfirmálást.

Gyülekezeti élet a világjárvány idején – 4. rész

Fel kellett frissítenem a régi technikai ismereteket, hiszen most lelkészekként új kihívások elé vagyunk állítva, igénybe kell vennünk az online felületeket. Mindezeket ismertük valamennyire, mivel a személyes életben gyakoroljuk, de amikor gyülekezet előtt kell megosztani a tartalmat, nagyobb odafigyelést igényel. Hála Istennek, meg tudtuk oldani. Követem a statisztikákat, amelyeket az oldal készít, de nem tudni, hogy az elért emberek listájából hányan tekintik meg valóban a teljes istentiszteletet. Hisszük azt, hogy az a két-három perc is, amit végighallgatnak az online közvetítésből, Isten Szentlelke által megérinti, elgondolkodtatja őket. Az ember a magányában, ebben a bezártságban talán elkezd magába fordulni, jobban odafigyel a családjára, több időt szentel imádkozásra. De ezt ellenőrizni, valós számokról beszélni nem tudunk.

A személyes kapcsolatok hiányoznak leginkább a gyülekezeti tagokkal. Sajnos már két temetésünk is volt, a gyülekezet tudomására hoztuk a törtvény rendelkezéseit, és a gyászoló családot is kértük, hogy értesítse, tájékoztassa a rokonságot. Olyan eset is volt, hogy az egyik családtag felvételt készített a temetési szertartásról, hogy majd az ismerősökkel, rokonsággal megoszthassa.

 

Berekméri Gabriella