Milyen hatással van a koronavírus-járvány a gyülekezetekre? Hogyan kezelik az újonnan kialakult helyzetet a közösségek, lelkipásztorok? Hogyan tartják fenn a gyülekezeti életet a szükségállapot idején? Milyen új lehetőségeket nyitott meg a virtuális világ, illetve milyen hátrányokkal jár a személyes találkozások hiánya? Minden közösséget érint mára a koronavírus által okozott aggodalom és világszintű felfordulás. Lelkipásztorokat kérdeztünk, hogyan kezelik a kihívásokkal teli időszakot.

Madaras Mihály, Maroshévíz: Mindenkit megvisel a helyzet, főleg azokat, akik fontosnak tartották az Istennel való kapcsolatukat templomban, igehallgatással ápolni. Az utolsó pillanatig, amíg megengedett volt a gyülekezés, megtartottuk az istentiszteleteket, a határérték alatt befértünk a templomba – ez is bizonyítja, hogy a gyülekezet így éli vasárnapjait. Most az istentiszteleteket online közvetítjük az üres templomból.

A kiscsoportos tevékenységeket meg kellett szüntetni, a nőszövetség tagjait körbetelefonáltuk, különböző anyagokat juttattunk el hozzájuk elektronikus formátumban. Hála Istennek, elég sok nőtestvér számára nem idegen az elektronikus eszközök használata. A fiatalokkal szintén Facebookon tartjuk a kapcsolatot, eddig is megvolt a csoportunk. Talán a bibliaórás csoportunk sínyli legjobban ezt az állapotot, hiszen eddig egy vezérfonal mentén bioetikai kérdéseket beszéltünk meg vetítéssel illusztrálva, velük még nem találtuk meg a folytatás módját. A vallásórásoknak rajzpályázatot hirdettünk, húsvéthoz kapcsolódó bibliai történetek feldolgozását, ezzel is próbáljuk ösztönözni, hogy családi körben is foglalkozzanak a Szentírással, a közelgő ünneppel.

Elég sok az idős a gyülekezetben, több mint húsz személy, család, akikhez rendszeresen jártam úrvacsorát vinni, mivel korlátozottak a mozgásban. Őket felhívtuk telefonon, hogy sikerült-e megoldaniuk a bevásárlást, számíthatnak-e a mellettük álló segítő emberekre, esetleg mivel tudunk mi is segíteni. Kérjük a gyülekezeti tagokat, hogy ha tudomásuk van olyan személyekről, akik segítségre szorulnak, jelezzék bizalommal, és minden héten egy napot a bevásárlásra szánunk, valamint a sürgősebb eseteket is igyekszünk ellátni.

A lelkész szempontjából az a legnehezebb, hogy az üres templomban kell prédikálni. Főleg azoknak nehéz, akinek a gyülekezete istentisztelet közben tartja a szemkontaktust, visszajelez, olvasni lehet az arcokról. Nehéz, hogy nincs meg ez a visszakapcsolás. A média felületeit eddig hirdetésekre, informálásra használtuk, most viszont rá vagyunk utalva. Ez a legnagyobb kihívás, hogy új megoldásokat találjunk. Egyelőre mi is tapogatózunk.

A temetésekkel van probléma, mert azt nem lehet online elintézni. Nehéz, kiélezett helyzetekhez vezethet. A családnak fontos lenne, hogy érezze maga körül a támogatói légkört a rokonokon, barátokon keresztül, ehhez képest nyolc személyre korlátozták a résztvevők számát. Tartjuk magunkat a törvényes előírásokhoz, de nem tudjuk, ennek milyen következményei lesznek a gyászolók lelkében.

Tőkés Attila, Geges: kicsi, eldugott falunk van, különösebben nem pánikoltak be az emberek, de komolyan veszik, ami a nagyvilágban zajlik. Örülök annak, hogy ez a helyzet maga után vonta az ige utáni még nagyobb éhséget, kérdéseik vannak a híveknek, és fel is teszik őket. A gyülekezet nagy része idős, ezért most hetente kiadjuk az amúgy csak ünnepekkor megjelenő gyülekezeti lapunkat, a Mécsest, így mindenkihez eljut az igei üzenet. A fiatalokkal persze interneten tartjuk a kapcsolatot, úgyhogy ez nem új számukra, éppen arra kértem őket, hogy segítsenek az időseket, főleg nagyszülőket elérni, továbbítani, megmutatni nekik az általam megosztott anyagokat.

Az istentisztelet nem marad el, sőt most talán még több időt vesz fel a készülés, hanganyag készítése, szöveg szerkesztése. A diakónus csoportunk segít az időseknek, és főzőcsoportunk is van, amely heti kétszer meleg ételt biztosít az öregeknek, most azonban kérdéses a működésének megfelelő megoldása. Remélem, hogy a sok rossz mellett valami jó hozadéka is lesz ennek a járványnak. Az emberek nyitottabbak az ige iránt, jobban odafigyelünk egymásra, imádkozunk egymásért.

Lakó Jenő, Mezőzáh: Aggódunk, félünk, de igyekszünk alkalmazkodni a helyzethez. Például az idősek engem hívnak telefonon, bevásárolok nekik gyógyszerekkel, élelmiszerrel, így próbáljuk megoldani, hogy ne kelljen elhagyniuk az otthonaikat. Sok az idős, akiket naponta felhívok, megkérdem, hogy szükségük van-e közös imára. Van, amikor igét olvasok fel telefonon, esetleg olvasnivalót ajánlok, valamint a Bibliaolvasó Kalauz napi igéit. Nagyon hiányoznak a bibliaórák, közös istentiszteletek, találkozások, alkalmak, amikor egymás szemébe nézhetünk, megölelhetjük, vigasztalhatjuk egymást. Semmi sem pótolja a találkozást, de igyekszünk túlélni a helyzetet így.

„Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani” (1Móz 50,20) – mondja az ige, és azt tapasztalom, hogy a nehézségek ellenére sokkal jobban odafigyelünk egymásra. A presbiterekkel, gondokkal olyanokat is felhívunk, akik talán másképp nem jutottak volna eszünkbe, és ők örömmel veszik tudomásul, hogy rájuk is gondoltunk. Úgy látom, hogy Isten igéje fontosabb lett az emberek számára. Ebben az a jó, hogy az ige vigasztal bennünket, erőt ad a mindennapjainkban.

Tamás-Nagy Emese, Istvánháza: Főleg az idősebbeknél látom, hogy meg vannak rémülve, vigyáznak arra, hogy ne tartózkodjanak kint sokat. Ellenőrzések is voltak már a faluban, kissé szorongó hangulat van. A prédikációimat kinyomtattam, és a helyi üzletben hagytam az árusnál, aki segít a szétosztásban, de fiatalok is vállalták a kihordást.

A településen az utcákon belül, szomszédok között önállóan megszervezték a bevásárlásokat, segítik egymást az emberek. Reménykedem abban, hogy előnyére válik a gyülekezetnek a helyzet, talán jobban fognak majd kívánkozni a templomba, hiszen mégis csak kell az istentiszteletek hangulata, többen is jelezték, hogy hiányzik nekik.

Lőrincz Konrád, Felenyed: Éppen bibliaóráról jövök, amit egyedül tartottam meg a gyülekezeti teremben, és közvetítettem online. A virtuális térben vannak reakciók, de sokszor oda nem jut el az igehirdetés, ahol szükség volna rá: az idős, egyedül élő egyháztagokhoz. A technika különböző lehetőségeire szorítkozunk, az idősekkel telefonon beszélgetünk, a presbiterekkel Facebook-csoportot hoztunk létre, a vallásórás gyerekekkel videós kommunikációt vezettünk be, a vasárnapi istentiszteletek pedig szintén online zajlanak. Nyilván ez nem ugyanaz, mint amit templomban, valós közösségben megélhetünk, de jó, hogy legalább egy ilyen szükségmegoldást is sikerült bevetnünk, hiszen ennek hiányában sokkal nehezebb volna.

Napról napra tanulok jómagam is, mert olyan megoldásokat kell véghez vinni, amelyekhez nem voltam szokva. Lehet, hogy ez tanítás is az Úristen részéről, hogy jobban oda kellett volna figyelni az igehirdetések virtuális továbbítására is. Most kénytelenek vagyunk ezt megtenni. Jó lehetőség, hogy megszólítsuk a gyülekezeti tagokat. Pozitívum, hogy olyanokhoz is eljut az igehirdetés, akiket korábban nem tudtunk megszólítani vagy azért, mert távoli országokban élnek, vagy mert nem jöttek el templomba. Olyan érdekes visszajelzések jöttek, amelyekre nem igazán számítottam és olyanoktól, akikre nem is gondoltam. De elkényelmesíthet ez a helyzet, ha nem figyelünk oda. Kicsit olyan, mint a mesterséges légzés, hogy jobb híján az is jó, mert a túlélést elősegíti, de nem ennél kell maradnunk, hiszen nem tudja pótolni a közösségi élményt, amit együtt imádkozva, igét hallgatva a templomban nyerünk el.

Kiss Albert, Homoródszentmárton: Egyelőre mindenki óvatos, bezárkózott, tartjuk a kapcsolatot telefonon, interneten. Kicsit bennük van a félelem a munkahelyek, megélhetés, maga a vírus miatt is. Sok az idős a missziós egyházközségben, a kijárási tilalom előtt többükkel találkoztam, néhányan nem is igazán értették meg a helyzetet.

A közösségi médiában igyekszem naponta igét megjeleníteni, nem feltétlenül saját igemagyarázatot, testvérgyülekezettől, lelkipásztor kollégáktól is osztok meg tartalmakat, vasárnap pedig élőben jelentkeztem. Az idősek kinyomtatva kapják meg az igehirdetést. A helyzet előnyeként könyvelhetjük el esetleg, hogy ha Bibliát nem is olvasna valaki otthon, interneten mindennap találnak igét, és keresőbbek, fogékonyabbak most az emberek, még azok is, akik eltávolodtak az egyháztól. Hátránya pedig a személytelenség.

Ráduly-Baka Zsuzsanna, Erősd: A magunkba fordulás, csendesség ideje érkezett el, amikor az Istennel való személyes kapcsolat kerülhet az első helyre életünkben. A közösségi alkalmak szünetelnek. Erősdön idősebb korosztály lakik, akik nem férnek hozzá az internethez, de telefonon bátorítjuk egymást, én is őket, ők is engem, Isten igéje ott van az életünkben.

Falun teljesen más a helyzet, mint városon, nincsenek beszorulva a négy fal közé a hívek, szinte a megszokott életüket élik. Úgy érzem, hogy sokkal elviselhetőbb ez az állapot számukra. Isten igéje minden bizonnyal sokkal jobban kifejti hatását ebben a csendességben, önmagunkba való fordulásban. Túl sok volt a rohanás, külsőségekkel való foglalkozás, nem értük utol magunkat a gondolatainkkal, magára az Úristenre sem tudtunk igazán odafigyelni – most pedig ez az önmagunkra való ráhangolódás az Istennel való kapcsolatunkat is segíti, mélyíti.

Vitus-Bulbuk István, Ajton: Teljesen új, ismeretlen helyzetet élünk meg egyéni és közösségi szinten is. Kihívás a gyülekezet számára, hogy az, ami természetes volt eddig, a találkozás, beszélgetések, istentiszteletek elmaradnak. Falusi közösség lévén, az emberek jóval többet találkoznak, szorosabbak a kapcsolatok. Megpróbál mindenki alkalmazkodni. Az emberek, sőt az idősebb korosztály komolyan vette a hatóságok utasításait, de megállnak a kapuban, bekiabálnak az udvarra, hogy jól vannak-e az ismerősök, telefonon beszélgetnek, sőt az idősek között is vannak Facebook-felhasználók.

Mindenki nagyokat pislog – talán így tudnám szemléltetni, de érezzük, hogy egyre inkább erre kell berendezkednünk. A fiatalokkal folyamatosan kommunikálunk online, mindenképp többet, mint eddig, érződik, hogy valamit pótolunk. Az idősebbekkel azt vezettük be, hogy hetente többször a presbiterekkel felhívjuk őket, megkérdezzük, hogy minden rendben van-e, szükségük van-e élelmiszerre, gyógyszerre, és jó néven veszik. Meg tudják oldani ezeket, hiszen van kijárási lehetőségük, a gyerekeik is besegítenek hétvégén, de jólesik nekik a tudat, hogy nincsenek egyedül ebben a helyzetben.

Előny, hogy lelkészként felfedezünk egy eddig kevésbé kihasznált, ismeretlen területet, amelynek a hatásait még nem igazán értjük. Hátránya, hogy messzemenően nem pótolja az online jelenlét azt, amit egy valós istentiszteleti közösség nyújt. Most kezdjük igazán értékelni az együttlétet, az eddig magától értetődő istentiszteleti alkalmakat.

 

Berekméri Gabriella