Milyen hatással van a koronavírus-járvány a gyülekezetekre? Hogyan kezelik az újonnan kialakult helyzetet a közösségek, lelkipásztorok? Hogyan tartják fenn a gyülekezeti életet a szükségállapot idején? Milyen új lehetőségeket nyitott meg a virtuális világ, illetve milyen hátrányokkal jár a személyes találkozások hiánya? Minden közösséget érint mára a koronavírus által okozott aggodalom és világszintű felfordulás. Lelkipásztorokat kérdeztünk, hogyan kezelik a kihívásokkal teli időszakot.

Molnár Helén, Sajószentandrás: Igyekszünk helyt állni, és a lelki életet erőben tartani. Leginkább telefonon keressük egymást, mindenki felhív valakit naponta a gyülekezetben, miközben velem is tartják a kapcsolatot. Ha valakinek nehézsége van, értesítenek, hogy tudjunk segítséget nyújtani. A telefonos kapcsolattartás nagyon jó, hiszen sok mindent el tudnak mondani a hívek: azt is, hogy hogyan élik meg ezt a helyzetet, vagy a külföldön dolgozó szeretteikről is beszámolhatnak. A gyülekezet értük is imádkozik. A gyülekezetünkben egy gyógyszerésznő is van, aki felvállalta a gyógyszerek beszerzését a hívek számára. Az istentiszteleteket online közvetítjük, aki hozzáfér az internethez, annak személyesen elküldöm, aki pedig nem – hiszen sok idős van a gyülekezetben –, annak a Duna Tv és más adások vallási műsorait ajánlom.

Az Erdélyi Református Nőszövetség Facebook-oldalán mindennap egy-egy vezérige jelenik meg, este fél 9-kor pedig közösen imádkozunk a világért, orvosokért, mindazokért, akik életet mentenek, a családokért, idősekért, gyülekezetekért, keresztyénekért. Ezt továbbadtam a gyülekezetben, sokan örültek neki és bekapcsolódtak, hogy érezzék, hogy együtt teszünk valamit.

Szövérfi Mihály, Galambod: Először nem igazán fogta fel a gyülekezet, hogy mi is fog történni. Úgy gondolták, hogy itt, Galambodon, a kis elzárt közösségünkben nem lesz semmi veszély, de ahogy egyre fokozódott a helyzet, többet beszéltek róla a médiában, megjelent a gyülekezetben is a félelem. Ennek ellenére szépen jöttek istentiszteletre, meglepetésemre többen is bekapcsolódtak az egyházkerület által hirdetett imaláncba. Örülök ennek, mert még mielőtt hirdettem volna, elkezdtek a hívek imádkozni, és jelezték is ezt. Nem rettegünk, mert tudjuk, hogy az nem segít, imádkozunk, mert tudjuk, hogy az gyógyulást hoz, és fel is készít az előttünk álló feladatokra.

Az istentiszteleteket az állami rendelkezések és higiéniai szabályok betartásával ejtettük meg, múlt vasárnap még szabadtéren gyűltünk össze a rossz idő ellenére is, most azonban a közösségi média által nyújtott lehetőségeket ragadjuk meg. Egy üzenetes csoportban személyesebben tartjuk a kapcsolatot, illetve a Galambodi Református Egyházközség Facebook-oldalán vasárnap délelőtt 11 órakor élőben fogjuk közvetíteni az istentiszteletet. Jó lenne, hogy minden otthonból templom legyen az online követett istentiszteletek idejére. Az idős testvéreket, akik az internethez nem férnek hozzá, telefonon hívom fel.

Meglepő és furcsa számomra, hogy így kell prédikálni, de hiszem, hogy hosszú ideje nem volt ilyen nagy szükség az ige gyógyító és bátorító erejére. Nekünk, lelkészeknek alkalmazkodnunk kell a helyzethez. Kicsit úgy vagyunk, mint a tanítványok Jézus mennybemenetele után, hogy álltak, és azt sem tudták, hogyan kellene végezniük a szolgálatot. Mi is talán ilyenek vagyunk a virtuális térben, de már megkaptuk a Szentlelket, pünkösd utáni emberek vagyunk, és ő megtanít minden szükséges dologra, bátorságot ad, hogy ezen a területen is hirdessük az igét.

A helyzet előnye, hogy több fiatalt elérünk, a gyülekezet ifjai aktívan és lelkesen kapcsolódnak be ebbe az új rendszerbe. Ma például az egyik gyülekezeti tagomtól kihívást kaptam, hogy osszam meg videóüzenetben a kedvenc igémet, és ebbe a gyülekezetből is sokan bekapcsolódtak.

Pataki Levente, Borgártelke: Nem igazán tudjuk, hogy mi az, ami előtt állunk. De ahogy szétnézek a kihalt faluban, látszik, hogy egyre többen fogják fel a helyzet komolyságát, sőt az idősek elmondták, hogy megszokták a folyamatos kézmosást, bent maradást, telefonon tartják a kapcsolatot. A televízió az elsődleges, sőt sokszor egyetlen hírforrásuk. Próbálunk alkalmazkodni mindannyian, igyekszünk feldolgozni a helyzetet. Úgy érzem, pszichésen a neheze még ezután következik.

Március 15-én volt az utolsó kis istentiszteletünk. Online, élőben nem közvetítek, hanem csak megosztom a gondolataim. Az idősekhez sajnos sem az online, sem a publikáció nem jut el, a magyar hírcsatornák lehetősége marad nekik, de igyekszem írott formában eljuttatni a presbiterek segítségével a prédikációt.

Március 16-án temetésünk is volt, mindenki rosszul viselte, hiszen csak szűk családi körben történt meg a virrasztó és a temetés is. Fájdalmas volt mindenkinek, hogy nem lehettünk együtt vasárnap, nem imádkozhattunk együtt, a gyászoló családnak is fájt a közösség hiánya. Lelkipásztorokkal is beszéltünk arról, hogy hogyan éltük meg a vasárnapi szolgálatot. Én nagy űrrel maradtam. A gyülekezeti életnek nem tesz jót, hogy nincs semmiféle kontaktus. Az ember elkezdi szomjazni a kézfogást, szemkontaktust, ölelést… Vajon milyen lesz az élet, amikor visszatérünk a normális kerékvágásba? Visszatalálunk-e az online térből a valódi közegünkbe? Vajon hányan fogunk az első istentiszteletre visszatalálni, hogy hálát adjunk, hogy véget ért ez a rémálom? Furcsa állapot ez gyülekezeti tagok és lelkészek számára egyaránt.

Pap Ákos, Magyarvalkó: Eleinte kicsit kételkedtem abban, hogy a falusi gyülekezet mennyire tud alkalmazkodni, főleg amikor láttam, hogy nekem sem könnyű az új, virtuális közeget kihasználni. Úgy láttam, sokan megnézték akár élőben vagy utólag az istentisztelet közvetítését, és vissza is jeleztek. Ilyen szempontból pozitív volt a hozzáállásuk.

A gyülekezet tagjaival leginkább telefonon és Facebookon tartjuk a kapcsolatot, a hívek nagy része jelen van a felületen, presbiteri csoportot is indítottunk, kisebb döntéseket is sikerül meghozni, megbeszélni az idősekre, egyedülállókra való odafigyelést. Számukra elsősorban a gyógyszerek beszerzése, bevásárlás megoldása volt a gond, de néhány presbiter vállalta, hogy besegít. Akiről tudjuk, hogy egyedül van, idős, rászorul, azt felhívjuk.

Időbe telik, amíg beletanulok, megszokom ezeket az új módszereket, de nem tudom, hogy milyen következményei lesznek. Nehézség számomra, hogy hiányoznak az élő visszajelzések, lájkokban nem lehet annyira felmérni a reakciókat. Viszont előnyként említhetem, hogy az online kapcsolat többfele nyílik, olyan emberek is bekapcsolódnak, akik eddig nem vettek részt a gyülekezet életében.

Bardócz Csaba, Ikafalva: Senki nem örül annak, hogy karantén van, és hogy a vírus terjed a világban, de nagyon fegyelmezettek az ikafalvi hívek, csend van a faluban, mindenki az otthonában igyekszik átvészelni ezt az időszakot. Az utóbbi két istentiszteletet szabadtéren tartottunk, minden előírást betartottunk, a rendőrség is jelen volt. Azóta az ikafalviak közös Facebook-csoportjában történik a biztatás, a lelki táplálék kiosztása, ahol reformátusok és katolikusok egyaránt jelen vannak. Itt segítséget is kérhet, akinek szüksége lenne rá, és igyekszünk megoldani a gondokat.

Minden lelkipásztor számára kihívás ez az időszak, de áldásai is vannak olyan szempontból, hogy megtanít másféleképpen kommunikálni. Az istentisztelet üzenete – még ha a zárt csoportunkban is zajlik – több emberhez eljut, hiszen ha nem tud élőben bekapcsolódni valaki, utólag is meghallgathatja azt. Sőt olyanok is bekapcsolódtak, akik máskor ritkán láthatóak az alkalmainkon.

A helyzet hátránya, hogy a gyülekezet törzsét képező idősek egy része nem elérhető. De az unokák is bekapcsolódnak, továbbadják az üzenetet a nagyszülőknek. Az egyedül élők a televízióban, rádióban követik az istentiszteleteket. Azt hiszem, a kényszerhelyzet lehetőséget teremtett számunkra mindenféle új csatornát kihasználni. Lelkipásztor kollégáinkkal például most már egymást is meg tudjuk hallgatni.

Barta István Zsolt, Zsobok: Kalotaszegi templomos gyülekezetről van szó, így az elején nehezen fogadták el az emberek az új helyzetet, hiszen sokan megszokták, hogy hetente háromszor is eljönnek templomba. Sajnos sokan nem tudják virtuálisan követni az istentiszteletet, de az unokákat, fiatalokat is megkértük, hogy az istentisztelet idején indítsák el a közvetítést otthon, illetve igyekszem írott formában is eljuttatni az igehirdetéseket. Türelmesen, Istenben reménykedve várjuk, hogy ez az időszak lejárjon. Úgy tapasztaltam visszajelzésekből, hogy otthon is többen előveszik a Bibliát, olvassák, igyekszenek alkalmazkodni a körülményekhez. Az élőben tartott istentisztelet után is sokan jelezték, hogy követték, jólesett az igét hallani, de telefonon is igyekszem érdeklődni hogylétük felől, bízom benne, hogy ez összekovácsolja kicsit a családokat. Legnagyobb vágyam, hogy otthoni áhítatok is legyenek, vegyék elő a Bibliát, énekeskönyvet a hívek, és hátha a válságos idő lejártával is folytatják ezt. Mindössze 260-an lakunk a kis falunkban, de azzal, hogy mindenki itthon van, még ha nem is találkozunk, olyan érzést nyújt, hogy együtt van a közösség.

Néhány egyháztag kifejezte aggodalmát, hogy az emberek így eltávolodnak a templomtól – ez sem kizárt. Akinek csak a templom jelentett eddig is valamit, és nem Isten volt élete központja, valószínű, hogy eltávolodik. De reménykedem ennek a pozitív hatásaiban, és ösztönzöm a gyülekezetet, hogy használják ki ezt a kegyelmi időt arra, hogy együtt legyenek, beszélgessenek, imádkozzanak, értelmezzék úgy, mintha megállította volna kicsit őket Isten. Az elmúlt vasárnap Noé története alapján prédikáltam: Isten elrendelte, menjenek be a bárkába, most pedig nekünk is házainkban, családunkkal kell megvárnunk, amíg meglátjuk a szivárványt.

Török-Csingó Adorján, Mezőkeszü: A gyülekezet megértő, elfogadta a hatóságok rendelkezéseit. Nyomatékosan kértem őket, hogy tartsuk be a szabályokat. A faluban alig egy-két embert látni, többnyire telefonon tartom a kapcsolatot az idősekkel vagy azokkal, akiknek nincsenek hozzátartozóik, igyekszünk felmérni, hogy kinek mire van szüksége, hogy beszerezzük.

Szomorú, hogy nem tarthatunk istentiszteleteket, a probléma pedig az, hogy online felületen sem hirdethetjük az igét, hiszen a gyülekezet 80 százaléka hetven év fölötti, nincs hozzáférése az internethez. Telefonon vagy üzenetben küldünk nekik bátorítást, igei üzenetet, hogy támogassuk őket ebben az időszakban. A presbiterekkel állandóan konzultálunk, mindenki felméri a körzetét, igyekszünk orvosolni a problémákat. Ahol a gyülekezet ki tudja használni a technológia lehetőségeit, nagyon nagy előnyei lehetnek a jelenlegi helyzetnek, hiszen olyan emberekhez is eljuthat az ige üzenete, akikhez eddig talán nem. Érdemes lenne megfontolni, hogy a vírus elmúlásával jobban kihasználjuk az online felületeket.

Kerekes József, Csíkfalva: A hívekkel való kapcsolattartás eddig a személyes találkozásokon múlt. Most telefonon beszélünk, igyekszem nagyon higgadtan kezelni a helyzetet, és azt tanácsolni, hogy minél kevesebb híreket nézzünk, hiszen a pánik talán nagyobb veszélyt jelent, mint maga a vírus. Eddig szabadtéri istentiszteleteink voltak négy gyülekezetben, de a továbbiakban is végig fogom járni a megszokott módon a templomokat. Kértem a híveket, hogy maradjanak otthon, kapcsolódjanak be egy közös imádságra. Nem vagyok a technika embere, de igyekszünk a közvetítést is megszervezni.

Temetésünk is volt, szívszorító volt látni, hogy nyolcan jelentek meg a sírnál. Amikor a legnagyobb szükség van a vigasztalásra, együttérzésre, odafigyelésre, éppen akkor nem lehetnek mellettünk az ismerősök. A sírok között leguggolva még megjelentek néhányan… Kezdem érezni, hogy egyre inkább eluralkodik a pánik az embereken.

Missziói egyházközségként, mivel nagyon elszórtan élnek a hívek, nagy szükségünk lenne a találkozásra, fontosak az együttlétek, beszélgetések. Reménykedem benne, hogy a közösségek nem sínylik meg nagyon ezt az állapotot.

 

Berekméri Gabriella