„Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek. Ami azt jelenti, velünk az Isten.” Mt 1,22–23

Velünk az Isten

Amikor karácsonyra készültünk, sok ember szívében a szorongás és a szomorúság vert tanyát. Hiszen mindannyian arra gondoltunk, vajon mi fog történni ünnep tájékán, és visszaemlékeztünk arra, hogy milyen jó volt, amikor mind együtt lehettünk.

Ünnepelni egészen más, mint emlékezni. Számunkra az ünnep mindig azt jelenti, hogy valami olyan eseményre gondolunk vissza, amelynek hatása ma is közöttünk van. Mert amikor a karácsonyi romantika háttérbe szorul, akkor hangsúlyosabbá válik az ünnep igazi üzenete: velünk az Isten.

Az elmúlt időben sokan érezték azt, hogy Isten nincs velük. Ahogy a Bírák könyvében Gedeon is, amikor azt kérdezte a sok vereség és csapás után: ha Isten velünk van, akkor mindez hogyan történhetett meg? Az Úr azonban annyira hűséges, ahogy a Zsidókhoz írt levél 13. rész 5. versében olvashatjuk: „nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged”. Ő nem hagy el egy pillanatra sem, hanem velünk marad a világ végezetéig, ami az örökkévalóságot jelenti. Ha önpusztító életet élünk, ha a szülőföldtől távol, a világ másik végén lakunk, ő akkor is ott van. Ez a szeretet. Ezért hívjuk őt Immánuelnek.

Amikor Máté evangéliumában Jézusra vonatkoztatva olvassuk, hogy Immánuel, vagyisvelünk az Isten, akkor beteljesedik Mózes könyörgése. Karácsonykor vált véglegessé, állandóvá Isten jelenléte az ő népe életében. Ez volt az a csodálatos hír, amely bejárta a világot: Isten velünk van Jézus által. Pedig mi mindent megtettünk, hogy ő ellenünk legyen. Az lenne a jogos, ha a járvány által minden bűnünket számonkérné, elítélne minket és kiirtana. De ő nem távozik el tőlünk, és azt üzeni: velünk marad.

A názáreti Jézus Betlehemben több mint kétezer évvel ezelőtt született meg. De ha a mi szívünkben nem születik meg, akkor minden hiábavaló volt. Mindannyiunk számára fontos, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével. Hozzá kell segítenünk az embereket ahhoz, hogy rádöbbenjenek: nem a sötétségé a végső szó. Mert a világosság a sötétségben világít, s azoknak, akik befogadták azt, megadatik a lehetőség, hogy Isten gyermekei legyenek.

Karácsonykor az élet jelent meg, ezért ez az egyik legszebb ünnepünk. De ne feledjük, nem csak a gyermekek ünnepe. Ilyenkor ugyanis hálaadásra gyűlünk össze – hálát adunk Isten minden ajándékáért. Ezen az ünnepen nem az a fontos, hogy mi van a karácsonyfa alatt, hanem hogy ki van ott, szülő, nagyszülő, testvérek és mindazok, akikért Isten ajándékaiként hálát tudunk adni. Hiszen minden létezésnek van egy mélységes értelme, s ez a szeretet. Bárcsak minél többen megtapasztalnánk mindezt az ünnep alkalmával.  Aki megtanulta kisgyermekként, hogy őt felkarolták, és örültek létezésének, az idős korában is megérezheti, hogy az ő életének még akkor is értelme van, ha már nehezen mozog vagy éppen magatehetetlen.

Karácsonykor nem az ajándékra kell rácsodálkozni, amit kibontunk a fa alatt, hanem örömmel kell hálát mondani azokért az ajándékokért, amelyeket Isten adott azokban a személyekben, akik mellettünk állnak.

Kató Béla püspök