Ft. Kató Béla püspök – Böjti imádság

 

 “Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert

szünet nélkül gondolunk a mi Istenünk és Atyánk színe

 előtt hitből eredő munkátokra, szeretetből jövő

fáradozásotokra, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől

táplált reménységetek állhatatosságára, mivel tudjuk,

Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.”

Thessz. 1: 2-4

 

 

Felséges Istenünk, mennyei édes Atyánk, köszönjük neked, hogy ebben a különös helyzetben különös módon és különböző utakon akarsz megszólítani minket.

Nagyon sok mindenre rávilágít a mostani helyzet, de a legfontosabb számunkra az, hogy te meg akarsz gyógyítani minket. Olyan furcsa, hogy nem mehetünk templomba és csak most döbbenünk rá arra, hogy mit jelent számunkra a másik ember, a közösség, akitől most el vagyunk zárva. De olyan jó tudni azt, hogy veled, Urunk, még találkozhatunk. Minden módon használd ki most ezt a lehetőséget, ami ezzel a járvánnyal állt elő. Házainkba, vagy karanténba bezárva, jusson eszünkbe a te Fiad felhívása, amelyik így szól: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban. Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” (Máté 6:6).

Ft. Kató Béla püspök - Böjti imádság

Mi is zárkózzunk be a csendes szobánkba és ott, találkozva veled, osszuk meg mindazt, ami a lelkünkben ott van.

Atyám, ez a böjt nagyon keményre sikerült, de hadd legyen olyan, hogy amikor másokkal nem találkozhatunk, akkor hozzád még közelebb kerülhessünk.

Kérünk azért, hogy szenteld meg ezt a csendességet.

Köszönjük, hogy te vállaltad a találkozót és nem szaladtál el előlünk, pedig mi emberek nagyon sokszor elmenekültünk akár az emberektől, akár tetőled.

Hányszor működött már bennünk a megfelelés kényszere. Most arra kérünk adj erőt, hogy tudjunk helytállni és tudjunk segíteni a krízisben lévőkön. Hogy tudjunk jó gyermekek, szülők, nagyszülők lenni. Hogy tudjunk jó orvosok, ápolók, lelkipásztorok, köztisztviselők lenni. Hogy a kényszerűségből összezárt család tudjon odafigyelni egymásra.

Köszönjük azok munkáját, akik az első vonalban teljesítenek szolgálatot és ezáltal közvetlen életveszélyben vannak.

Adj bölcsességet a kutatóknak, orvosoknak, hogy minél hamarabb megtalálják a betegség ellenszerét.

Imádkozunk azokért, akik pánikba estek vagy nagy anyagi kárt szenvednek, tanítsd meg őket is arra, hogy a te kezedbe tegyék le életüket és javaikat.

Atyánk, azonban amikor azt kérjük tőled, hogy vedd le rólunk ezt a csapást, akkor nem azt kérjük, hogy legyen úgy minden, ahogy régen volt, hogy ugyanúgy folytathassuk életünket, ahogy eddig tettük, hanem arra kérünk, hogy hallasd meg és láttasd meg velünk mindazt, amit ezidáig nem jól tettünk vagy nem is tettünk meg.

Áldd meg a mi egyéni könyörgéseinket, amikor nemcsak magunkért, nemcsak egyházunkért, hanem az egész világért imádkozunk. Ámen.

 

Kató Béla