Foci a Refo 500 jegyében

A Reformáció 500 jegyében rendezték meg a 15. Kárpát-medencei Lelkészi Focibajnokságot május 12-én a magyarországi Csengeren. Talán éppen a reformációi emlékév miatt jelentkeztek a szokásosnál kevesebben: a debreceni és a kárpátaljai csapat – különböző programok miatt – az utolsó pillanatban mondta vissza a részvételt. Így Erdélyből a kolozsvárin kívül a zilahiak és a szatmáriak, Magyarországról pedig a nyírségi, a szabolcs-beregi, valamint a helyi, szatmári egyházmegye csapata vett részt a megmérettetésen.

Foci a Refo 500 jegyében

Szalay Kont házigazda esperes köszöntő szavai után a jelenlevők a Himnuszt énekelték el, majd az összecsapások következtek. Az erőviszonyok már az első forduló után világossá váltak: a részvevők a helyiek mellett a kolozsváriakat tartották a legesélyesebbeknek, akik az utolsó mérkőzésen a hazai szatmári csapatot – amely eddig már számtalanszor győzedelmeskedett a korábbi tornákon – legyőzték, és veretlenül nyerték a 15. kiírást. A TEPSI-kupa után három héttel tehát a kolozsváriak ismét elsők lettek – ezúton is köszönve az egyházmegye és dr. Bibza Gábor esperes támogatását. A gólkirályi címet a Nyárádszeredában megrendezett tornához hasonlóan Somogyi Botond nyerte, igaz, ezúttal csupán 6 gólig jutott. Második helyen a házigazda szatmáriak végeztek, a dobogó harmadik fokán pedig a zilahiak. A negyedik és ötödik helyet a nyírségi és a szabolcsi csapat pontegyenlőséggel foglalta el, a hatodikat pedig a partiumi szatmáriak csípték el.

A díjkiosztáson a Szózat és a Székely Himnusz eléneklése után bejelentették: idén ősszel október elején Nyírbátorba minél több református lelkipásztort várnak azért, hogy két csapatra osztva 500 percen keresztül játszanak futballmérkőzést.

 

B.G.S.