Felelősség a jövőre nézve – új esperesi hivatalt avattak Déván
Felavatták a Hunyadi Református Egyházmegye új esperesi hivatalát szeptember 27-én Déván, a Hunyad Megyei Magyar Napok ökumenikus, záró istentisztelete előtt. Az ünnepség a helyi fiatalok zenés-verses előadásával kezdődött, majd az épület és annak használóinak megáldása után Kolumbán Vilmos József püspök hirdette az igét a dévai református templomban.
Rátoni Csaba, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese ünnepi beszédében elmondta, az új esperesi hivatal az egyházmegye lelki és közösségi életének új fejezetét nyitja meg. A felépített hivatal olyan épület, amely a rend, a felelősség, az irgalom és a közösségi szolgálat jegyében született, Isten dicsőségére. Felépítése felelősség a jövőre nézve, húzta alá, hiszen a hely az elkövetkezőkben az igazságosság, a testvériség, a lelkipásztori gondoskodás és az egyházi rend háza lesz majd. „Olyan otthon ez, ahol a döntések imában születnek és a tervek Isten igéje mentén formálódnak. Ez a ház legyen tehát az imádság, a közösség és a szeretet helye, ahol Isten kegyelmét fogadhatjuk életünkbe.” Az esperes elmondta, az épület felépítése során az alapokra támaszkodtak, a gerendákat kifényezték, a régi téglákat kifugázták. A bejárat, amely egy égre mutató templomtornyot idéz azt jelzi, hogy az egész épület Isten felé nyitott. „Őseink hagyatékát nem eltakarni akartuk, hanem megőrizni és felmutatni. Így az épület nem csupán falak összessége, hanem hitvallás is egyben.” Az esperes köszönetet mondott a tervezőknek, kivitelezőknek, a dévai önkormányzatnak, a Hunyad Megyei Tanácsnak, illetve a Dévai Református Egyházközségnek.
Dézsi Attila, a Hunyadi Református Egyházmegye jogi képviselője szintén köszönetét fejezte ki a megvalósult munkálatokért, elmondta, az esperesi hivatal felépülésével egy régóta dédelgetett álom vált valóra. „Az épület négy fala Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szellemiségét idézi meg, aki a nemzet megerősítéséért az oktatásban, a kultúrában és a hitben látta a megoldást, felismerve a szórvány erejét is. A felismerés ma is aktuális, különösen itt a szórványban, ahol az iskola, a kultúra és az egyház a magyar közösség megmaradásának alapja. Hiszen a szórvány nem a véget jelenti, hanem a küldetést, amit a jövő nemzedékének át kell adnunk.”
Demeter Ioan, a Hunyad Megyei Tanács alelnöke köszöntésében úgy fogalmazott, a felépített esperesi hivatal egy olyan szellemi hely, ahol a lelki és közösségi értékek elmélyülhetnek. Kijelentette, támogatásukkal a város polgárai közötti kapcsolatot, a társadalmi összetartozást igyekeztek erősíteni. Mindezt a magyar lakosság és a megyei tanács között működő, már hagyományként létező gördülékeny kapcsolat által sikerült megvalósítani – tette hozzá. Azt kívánta a jövőre tekintve, hogy a felépített hely a béke, igazság és lelkiség helye legyen.

A helyet jelző táblát Rátoni Csaba Hunyad megyei esperes és Kolumbán Vilmos József püspök leplezték le.
Lucian Ioan Rus, Déva polgármestere beszédében elmondta, az előtárt terveket hallva kezdetben elbizonytalanodott a megvalósítást illetően, de örömmel és csodálattal tekint az elkészült épületrészre. Mindez azért valósult meg, mert a közösség élén egy olyan ember áll, aki teljes szívével és energiájával a közösségért kívánt tevékenykedni – fogalmazott. Hozzátette, meg kell becsülnünk, hogy együtt tudunk dolgozni, templomaink rendben vannak, és hogy szívünkkel Istenhez tartozunk.
„A Kárpát-medence magyarságának mindig is volt egy sajátos ereje: csendben, kitartással a templom mellett az iskolában és a közösségekben építkezni. Ez az alkalom ennek az építkezésnek egy jelentős állomása.” – fogalmazott ünnepi beszédében Szélesné Herman Ágnes, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja.

A hivatal épületének átadása után a dévai református templomban zajlott a 16. Hunyad Megyei Magyar Napok ökumenikus záró istentisztelete. 📸 Kiss Gábor
A köszöntő beszédeket követően Kolumbán Vilmos József püspök áldotta meg az épület használóit, majd az ünneplő gyülekezet a 16. Hunyad Megyei Magyar Napok ökumenikus, záró istentiszteletére vonult át a dévai református templomba, ahol a püspök hirdette az igét az 1Pét 3, 13-15 versei alapján. Péter apostol a levelében azokat szólította meg, akik szórványban próbálták a hit, reménység és kitartás valóságát megélni, úgy, hogy egyre nagyobb külső nyomás nehezedett rájuk. A levélben azonban nem a felek közötti feszültséget, hanem a vigasztalást emeli ki. Szavaival a kitartásra, a hit megőrzésére bátorítja a közösséget, kiemelve, hogy az üldözések közepette is meg kell maradni az Isten hitben. De hogyan maradhatunk meg a megpróbáltatások idején Krisztus szeretetében? Arra fókuszáljunk, hogy egységben, összeségben építkezzünk, hiszen a közösségnek a belső ereje, a közös akarata az, ami előre viszi őket – húzta alá a püspök. Amikor szórványban él az ember, a külső nyomás mindig nagy. De megvan a lehetőség a megmaradásra – bíztat Péter apostol. Megmaradni akkor lehet, ha a közösség tudatában van értékeinek, amelyeket őseitől örökölt, és amelyekhez tudatosan ragaszkodik.
Az ünnepi istentiszteleten közreműködött a dévai ökumenikus kórus és a kisgalambfalvi református gyülekezet kórusa. Az igehirdetés után Zabán Mária tartott előadást a dévai születésű Salamon Ferencről, a történész, esztéta, színikritikus és műfordító születésének 200. évfordulója alkalmából. Istentisztelet után az egyházi és világi elöljárók megkoszorúzták a parókia falán elhelyezett Salamon Ferenc emléktáblát.